Móser Zoltán: Tevel. Úton, hazafelé - Féltettr kishazák 16. (Budapest, 2019)
II. Ahelyt születtem, ehelyt éltünk és laktunk - Jaj de széles, jaj de hosszú ez az út…
csak nézelődöm kifelé) vagy a régi utcánkban megyek, és mindig felfelé. Ez az utca vagy sáros volt, vagy poros. Ám álmomban minden fehér, mintha belepte volna a hó. Jaj de széles, jaj de hosszú ez az út... lével lényegében két párhuzamos utcára épül, amelyek hossza talán négy kilométer. A fő utca - ez Hőgyész és Bonyhád felé tartott - köves volt, a mi utcánk, a Petőfi utca földes. Hogy egy postahivatalt miért ide tettek, ahová autóval nem lehet bejönni, mindig érthetetlen volt. Egy talicskával kellett a kézbesítőnek reggel és délután is kimennie a postajárathoz. Egyébként emlékeimben az él, hogy autója csak az állatorvosnak, Lázár Istvánnak, Lázár Ervin testvérének volt. A posta, vagyis a házunk a falu közepén állt, és amikor nem volt kézbesítő, engem kértek meg, hogy menjek el ide vagy oda, sokszor a falu legvégére. Gyalog persze, ami nagyon hosszú út, hisz lével talán a környék leghosszabb faluja. (Szombaton is, vasárnap délelőtt is nyitva volt a hivatal minden faluban!) Mellettünk mindig tanárok laktak, mert ott több szolgálati lakás volt. A szembülső ház után egy nagy és hosszú plébánia állt, kerttel és udvarral, átellenben a ta-