Kegyestanitórendi gimnázium, Mosonmagyaróvár, 1885

A Bakony. Hazánknak a Duna és Dráva közti részében egy nagyobb domb­vidék terül el, a­melyet Dunántúli-dombvidéknek nevezünk. E domb­vidéknek a Balatontól Északra fekvő, jelentékenyebb részét a Bakony foglalja el. A külföldiek, avagy hazánkban is sokan, kik a Bakonyban még nem voltak, és azt legfölebb is csak költött rémes híréből ismerik: a Bakonyt valamely vad, rengeteg erdőnek képzelik, mely telve van rablóbandák tanyáival, hol az utas élete minden lépten-nyomon veszé­lyeztetve van, a falvak pedig napi járó földre vannak egymástól. A ki azonban a Bakonyon már keresztülutazott, csakhamar annak belátására juthatott, hogy a Bakony távolról sem érdemelte meg ama rossz hírt, mely róla ország-világszerte elterjedt. Mindenütt, a­merre csak tekin­tünk, viruló mezők, jól mívelt szántóföldek, gazdag erdőségek tűnnek föl a kies völgyekben és dombokon. A czélszerűen berendezett, nagyobb mezőgazdasági telepek csinos épületeikkel; a virágzó falvak és városok, a jeles apátságok díszes lakóik­ és templomaikkal művelt lakosságra mutatnak; a nagyobb kiterjedésű kőszén- és márványtelepek dolgozó munkásokkal, egy-egy nevezetesebb kőedény-gyár, a sok helyen található fürészmalmok és faragó-műhelyek, a mész- és szénégetők nagy száma s a minden irányban vezető közlekedési utak rendezettsége és gondozása a lakosságnak jól kifejlett iparáról s kereskedelméről, nemkülönben dicséretes szorgalmáról tanúskodnak. Igaz ugyan, hogy a Bakony mai kies alakját leginkább az emberi kéz szorgos munkája által nyeré, mely azt egész kis paradicsommá változtatta; mindazonáltal korántsem gondolhatjuk, hogy a Bakony csak a legközelebbi múltban vonta magára a figyelmet, s mindezideig lakatlan, vad rengeteg volt: a mindenütt és minden korból található régi emlékek, a regényes alakú várromok, a kitűnő építészeti ízlésről tanúskodó tem­plommaradványok, az Árpádoktól alapíttatott, máig is fennálló és virág­zásnak örvendő jeles apátságok mindmegannyi élő bizonyságai annak, hogy a Bakony minden időben és minden részében jól ismert, lakott vidék vala. A történelem tanúsága szerint, de még a nép között mind ■1*

Next