Mozgó Képek, 1985 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
TORINÓI TANULSÁGOK I. A militáns film Torino belvárosának egyik jellegzetes épülettömbje a Carignano palota, amely ma kulturális célokat szolgál. Az alagsorban, ahol egykor a Savoiák borospincéje volt, most a Movie Club működik. Ez volt a „Cinema Giovani” fesztivál központja is. A fesztivál gazdag - talán túlságosan is gazdag - programjának nem föltűnő, de igen érdekes része volt az a retrospektív vetítéssorozat, amelynek keretében a militáns film mintegy húsz dokumentumát láthatta a közönség. A militáns film fogalma szorosan kapcsolódik a hatvanas évek második felének és a hetvenes évek elejének nyugateurópai és egyesült államokbeli baloldali mozgalmaihoz. Köztudott, hogy 1968-69-ben tetőzött az a nagyszabású tömegmozgalom, amely - a hagyományos baloldali pártokat és a szakszervezeteket megkerülve, megelőzve - a kapitalista társadalmi berendezkedés gyors megsemmisítését tűzte ki célul, főleg Franciaországban és Olaszországban; az Egyesült Államokban pedig - a vietnami háború idején - a haladó diákság és a fekete népesség megmozdulásai jelezték a közhangulat és az erőviszonyok változásait. Ezekben a forrongó, lázas években bontakozott ki a militáns film mozgalma. Az azonos (többé-kevésbé maoista) nézeteket valló értelmiségi elit, a diákság és a nagyvárosi munkásság körébe tartozó militáns baloldaliak hozták létre azokat a csoportokat, amelyeknek legismertebb filmes tagjai az Egyesült Államokban a Newsreel, Franciaországban az Etats Généraux du Cinéma, Olaszországban pedig a Collettivo Cinema Militante keretében agitáltak - előbb keskenyfilmekkel, majd videóval is. A torinói filmfesztiválon az akkoriban készült filmek legjavát - jobban mondva: legjellegzetesebbjeit - tűzték műsorra 1984 októberében. A visszapillantás alkalmával meg lehetett tekinteni például az Egyesült Államokban készült Fekete Párducokat, a San Francisco State Colleges és a Newsreel néhány más filmjét, a maoista szellemben politizáló Jean- Luc Godard idegesítően didaktikus ideológiai dokumentum-játékfilmjét, a Küzdelmek Olaszországban-t, továbbá az États Généraux du Cinéma Citroen- Nanterre-jét, Chris Marker néhány dokumentumfilmjét és az olasz - főleg torinói - militáns filmesek egyes munkáit. A militáns film történelmi előzménye a szovjet állam első éveire vezethető vissza. Mindenki tudja, hogy Lenin milyen nagy fontosságot tulajdonított a filmművészetnek. Azokban a hősi években az orosz filmesek többsége máig érvényes, korszerű formanyelvet teremtett. Más úton járt Alekszandr Medvegykin, aki a közvetlen agitáció és az írástudatlanság elleni küzdelem sajátos módszerét választotta. Megszervezte az agitációs vonatot, amely könyvtár, mozi, filmstúdió és -laboratórium volt egyszerre. Ma használatos szóval úgy is mondhatnánk, hogy Medvegykin volt a forradalmi Oroszországban a multimédia ősének kitalálója és kipróbálója. Az agitvonat filmrendezője később háttérbe szorult, munkássága pedig egy időre feledésbe merült. A francia Chris Marker azonban előbányászta Medvegykin régi filmjeit, és megtalálta magát a forradalmár filmest is (akit az utóbbi években hazájában s a szocialista országokban is - méltán - klasszikushoz illő tiszteletben részesítenek). Marker fáradságos munkájának eredménye egy igen érdekes dokumentumfilm lett. A torinói fesztivál közönsége ezt is láthatta. A militáns filmek többsége azonban a hatvanas-hetvenes évek politikai tömegmozgalmaival - főleg a sztrájkokkal és a gyárfoglalásokkal - foglalkozott. Az elméleti leegyszerűsítések (például „az értelmiség öngyilkosságának szükségességéről” és „a film haláláról” szóló kategorikus kijelentések) és a politikai túlzások (például az „intézményes” baloldal pártjai és tömegszervezetei iránti teljes bizalmatlanság) ellenére sok érdekes és tanulságos film jött létre azokban az években. Ami politikailag jelentős - és máig érvényes -, az legfőképpen a munkások és a diákok összefogása volt. Ennek a közös munkának a gyümölcse néhány olyan film, amelyet Torinóban és Piemonte tartomány más városaiban együtt készítettek munkások és diákok. A politikai „elleninformáció” filmjei közé tartoztak a római diákmozgalom filmhíradói, az egyes gyárak munkásainak harcát megörökítő dokumentumfilmek, amelyeket több esetben maguk a munkások forgattak, a szélsőbaloldali filmművészek agitációs filmjei (mint például Godard már említett munkája), vagy egy torinói munkás dokumentumfilmje egy kínai gyárról. A hetvenes évek elején az egyik legnépszerűbb „elleninformációs” film G. Buonfino Totemje volt, amelyet leginkább elméleti ismeretterjesztő és agitációs filmnek nevezhetnénk. (Az osztálytársadalmak kialakulását és a kizsákmányolás formáit ismertető, szellemes animációs film.) A militáns film mozgalmának termékeit a hagyományos filmforgalmazási csatornákon kívül terjesztették. A filmesek előnyben részesítették a helyi közösségeket, a vetítéseket és a vitákat rendszerint a városi, körzeti munkásegyletekben, kulturális körökben tartották, de esetenként egyegy kisvendéglő, vagy éppen az utca, wg A m 22?« Stop THEWARt I want ToGBT o ut' lotta continua collettivo cinema militante presentano: TOTEM IL. CAPITAI.ISMO É UNATIGRE CM CARTA! operai, studenti, proletari intervenite gioyedi ore 21 ASTI al ridotto del teatro alfieri (g.c.). MOZGÓ KÉPEK