Mozgó Képek, 1986 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1986-03-01 / 3. szám

4 E cikkemmel - úgy tetszik - megszakítom Egy magyar falu, Hollywood című sorozato­mat. De ez csak a látszat. Ez a beszámoló kis kitérő, de végeredményben a már jelzett té­mához tartozik. Mielőtt tovább kéjelegnénk világhírű honfitársaink karrierjének mesés történeteiben (akad belőlük bőven, mint pél­dául a Sir Alexander Korda-sztori, a Gabriel Pascal-sztori stb.) - ezúttal egy vadonatúj „befutó”-val foglalkozunk. A fiatal filmrendező - ha ugyan ezt a jel­zőt ma még le lehet írni egy harmincnyolc éves, meglett emberrel kapcsolatban - Ma­gyarországon még teljesen ismeretlen. Ő ma­ga is alig ismeri ősei hazáját - az ő hazája már a nagyvilág. Magyar szülők gyermeke­ként Temesvárott született. 1960-ban azon­ban Bécsbe költözött a család. Hősünk tizen­nyolc vagy tizenkilenc évesen látogatott elő­ször Budapestre. Ma Amerikában él. Mielőtt személyesen is megismerkedtünk volna, első telefonbeszélgetésünkkor, nevem hallatára így jelentkezik: „Szervusz”. Tehát magyar. De rögtön hozzáteszi, anélkül hogy válaszra várna: „Hogy vagy?” Tehát ameri­kai. Magyar beszédén enyhe idegen akcen­tus. Neve német. Robert Dornhelmnek hív­ják. Pályafutása eltér a kliséktől, miközben nem is egy párját ritkító eredményt tud fel­mutatni. Miután elvégezte a bécsi filmfőiskolát, az osztrák televízió rendezője lett. Máramaros, Kerebán, A vég nélküli Drakula és Az öregek voltak jelentősebb tévéfilmjei. 1976-ban készült el első egész estés doku­mentumfilmje, A Színház utca gyermekei. En­nek nemcsak az az érdekessége, hogy a le­­ningrádi Kirov-balett iskolájáról, tehát az utánpótlás képzéséről szól, hanem külön pi­kantériája, hogy a kommentárt Grácia Patrí­cia, Monaco uralkodó hercegének hitvese, a hajdani amerikai filmsztár, Grace Kelly mondotta el. Amióta hátat fordított Holly­woodnak, ez volt az első eset, hogy bármiféle filmszereplést vállalt. Erre is egyedül Robert Dornhelmnek sikerült rávennie. Dornhelm 1980-ban megismételte e bra­vúrt. Eredetileg a balett-történelem egyik legnagyobb táncosának, Nizsinszkijnek az életét szerette volna vászonra vinni. Előta­nulmányai során úgy döntött, hogy inkább a tánclegenda ma is élő lányát állítja művének középpontjába. Csakhogy kettőn áll a vásár. Nijinsky (Nizsinszkij) Kyra nemcsak a ma­gyar anyanyelvet örökölte szülőanyjától (akit leánykori nevén Pulszky Romolának hívtak, és a klasszikus színművésznő, Márkus Emí­lia lánya volt), hanem - sajnos - édesapja skizofréniáját is. Kyrát a felvevőgép elé állí­tani legalább olyan verejtékes munka volt, mint maga az egész forgatás. Dornhelm egy „film a filmben” keretjátékot talált ki, vagyis azt mutatta be, hogyan készít filmet Nijinsky „befutó” Kyráról, így ki sem kellett vágni azokat a pil­lanatokat, amikor a főhősnő - magunk közt szólva - dilizett... A rendezőt (azaz magát Dornhelmet) egy már nemzetközi hírű fiatal színész, Bud Cort alakította. Nizsinszkij hangját a világszerte népszerű Max von Sydow szólaltatta meg. A film címe Egyedül táncos lett, és alkotója a következő helyekről zsebelhette be érte a díjakat: Franciaország (Cannes), Portugália, Belgium, Egyesült Ál­lamok. De nem ezek voltak Robert Dorn­­heim első kitüntetései. Már korábban meg­kapta az osztrák népművelés nagydíját, a Renner-díjat és az osztrák Állami Díjat, me­lyekhez még az amerikai filmszövetség két „Award of Excellence”-e járult. A Grace Kellyvel való sikeres együttmű­ködésének legérettebb gyümölcsét azonban nem tudta learatni. 1980-ban ugyan csoda történt: Grácia Patrícia elvállalta, hogyha Dornhelm rendezi, eljátssza egy „valódi” já­tékfilm főszerepét. A komédia címe Rearran­ged (Újraszervezett - itt inkább a Megújított) volt, a hercegnő partnere pedig Eduard Meeks, és a filmet valóban le is forgatták! De közbejött Grácia Patrícia halálos autó­balesete, és a monacói udvar, kegyeleti okok­ra hivatkozva, megtagadta hozzájárulását a film bemutatásához. Robertünk ezután, 1983-ban Digital Dreams (Digitális álmok) címen a Rolling Stones együttes ismert tagjának, Bill Wymannek, valamint Richard O'Briennek és James Coburnnek a főszereplésével forgatott filmet. A mű a „futottak még ...” mezőnyé­be és a közönség teljes közönyébe fulladt. Hogy e közöny Dornhelmnek vagy a Rolling Stones együttesnek szólt-e - máig is tisztázat­lan. Az utóbbi mellett szól, hogy a közel­múltban, azaz 1985-ben sikerült a nagy áttö­rés: Robert Dornhelm nemcsak szakmai kör­ben, de a nagyközönség előtt is a csúcsra ért. Robert Dornheim­­ egy újabb magyar Hollywoodban Echo Park című, amerikai-osztrák koproduk­cióban készült munkája Ausztriában is egy csapásra „kultfilm” lett, és hónapok óta sze­repel a mozik műsorán. „Kultfilm” jelzővel azokat a celluloid remekeket látják el, ame­lyekhez az ifjúság, a mai nagyközönség szó­vivője mindenütt újra és újra elzarándokol megnézni, úgyszólván kultuszt csinál belőle. Az Echo Park sikerében persze nagy része van a színészeknek, Susan Dey és Michael Bowen mellett a harmadik főszereplőnek, Tom Hulce-nak. Ez az aranyos „színészpo­fa” nem más, mint az utóbbi idők egyik leg­nagyobb filmsikerének, az Amadeusnak Mo­zartja. Robert Dornhelmnek ismét csak jó szimata volt: akkor szerződtette az ifjút, mi­előtt az még embernagyságúnál nagyobbra nőtt volna. Hulce egyébként pizzaárust ala­kít. A cselekmény egy Los Angeles-i külvá­rosban játszódik. Ott él, álmodozik a három fiatal művész(ön)jelölt. Persze nemcsak Hulce közreműködése, hanem a film ragyo­gó atmoszférája is forrása a hatalmas siker­nek: a fiatalok saját magukra, álmaikra, csa­lódásaikra, életérzéseikre ismernek az Echo Park történetében. De most már találkozzunk személyesen is Robert Dornheimmel. - Szervusz! - mondja megint magyarul, és rögtön hozzáteszi amerikaiul: - Hogy vagy? - Először is tisztázzuk: magyar vagy? - Persze. Magyar a család, a befolyás, a konyha, az anyanyelv, noha alig írok, olva­sok magyarul, legfeljebb csak a rövidebb műveket tudom élvezni, de ezért is nagyon hálás vagyok. Éppen most jöttem Pestről, ahol a Mafilmmel tárgyaltam. - Csak nem egy magyarországi forgatásról van szó? - De igen. Eredetileg magyar-osztrák fil­met terveztem, de nem jött össze. Az osztrá­kokon múlott. Most azután úgy fest, hogy ame­rikai-magyar koprodukcióban talán össze­jön a dolog. Ha két szegény akar összeállni, nem lesz belőle semmi. Jobb, ha egy gazdag meg egy tehetséges áll össze. A terv: nagy­szabású történelmi film, Oroszlánszívű Ri­­chárd lantosáról, Blondelről. - Szeretsz Amerikában élni? - Amerika, az a frontvonal. Ha valaki azt mondja, utálom, akkor rendszerint ott sava­nyú a szőlő. Ha már sikerült befutnod, akkor mondhatod, hogy nem szereted ... - Családod van? - Elváltam a feleségemtől, és egy tizenhét éves lányom van. Los Angelesben élek, a ba­rátnőmmel. - Önkritikus vagy? Tetszenek saját film­jeid? - Az első bemutatóra mindig elmegyek, azután elszaladok. A tévére, ha tőlem megy valami, oda sem figyelek. Vérfertőzésnek érezném, ha saját gyermekemmel kéjelegnék. Munkáimmal sosem vagyok megelégedve. Akár egy karmester, szeretném összehangol­ni zenekaromat, saját ritmusomat szeretném kihozni belőle, de a dologból sohasem lesz egészen az, amit megálmodtam. - Mi a munkamódszered? - írok. Állandóan írok. Mindig más mű­fajt szeretnék művelni. Rendhagyóan. Tragi­kus témát vidáman, meg ilyesmit. Talán én is skizofrén vagyok . . . Egy vadonatúj VÁO­ ftv&V Kyra Nijinsky Susan Dey az Echo Park egyik legszebb, legnehe­zebb jelenetében, sztriptíz közben . . . Amerikai Egyesült Államok Bele az éjszakába (Into the Night) - John Landis. A Beverly Hills-i zsaru (Beverly Hills Cop) - Martin Brest. A cápa II. (Jaws II.) - Jeannot Szwarcz. A Chorus Line - Richard Attenborough. Garbo beszél (Garbo Talks) - Sidney Lu­met. Ifjú Frankenstein (Young Frankenstein - Mel Brooks. Isten Ágnese (Agnes of God) - Norman Je­wison. Kicsorbult tőr (Jagged Edge) - Richard Marquand. A menyasszony (The Bride) - Franc Rod­­dam. Micimackó (Winnie-the-Pooh) - három epi­zód a sorozatból. Munkaidő után (After Hours) - Martin Scor­sese. Natty Gann utazása (The Journey of Natty Gann) - Jeremy Kagan. Rustier rapszódiája (Rustler's Rhapsody) - Hugh Wilson. Silverado - Lawrence Kasdan. Sólyomhölgy (Ladyhawke) - Richard Don­ner. Szerelmesnek lenni (Falling in Love) - Ulu Grosbard. Szívtolvaj (Thief of Hearts) - Douglas D. Stewart. Szökevény (Runaway) - Michael Crichton. Vissza a jövőbe (Back to the Future) - Ro­bert Zemeckis. Argentina Tangók. Gardel száműzetése (Tangos. El exilio de Gardel) - Fernando Solanas (argen­tin-francia koprodukció). Valaki van lent (Hay unos tipos abajo) - Emilio Alfaro, Rafael Filippelli. Brazília A gonosz hús (A marvada carne) - André Klotzel. Rio királya (Rei do Rio) - Fábio Barreto. Franciaország Három férfi és egy mózeskosár (Trois hommes et un couffin) - Coline Serrau. Sem fedél, sem törvény (Sans toit ni loi) - Agnés Varda. A zsaru szava (Parole de flic) - José Pin­­heiro. Hollandia Pervola - Orlon Sem­ke. Japán Biztos halál II. (Lure Death II.) - Hirosze Dzsó. A zsaru szava Mexikó A Liguria hajótöröttei (Los náufragos de Liguria) - Gabriel Retes. Hajótöröttek II.: A kalózok (Náufragos II, Los piratas) - Gabriel Retes. Olaszország Leopárd kommandó (Commando Leopard) - Anthony M. Dawson. Makaróni (Maccheroni) - Ettore Scola. Tex és a szakadék ura (Tex and the Lord of the Deep) - Duccio Tessari. (A magyar címek többnyire ideiglenes nyers­­fordításai az eredetiknek.) újM­ bvii­a 1985 második félévében a Mokép az alábbi játékfilmeket vette át moziforgalma­zásra a tőkés országokból. MOZGÓ KÉPEK

Next