Mozgó Világ, 1979. január-december (5. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 2. szám - ELBESZÉLÉS - Sarusi Mihály: A kutyakántor
ják: micsodás fertő! Hát ez nekik fertő? Csak az övék nem az, suttyómba, klastrom sötétibe? Cseh földön szabad szeretni. Jaj, otthon, mi vár reánk? Bezárt asszonyi ólak? Nőtlenség fogadalma? Hazugság? Mert hát papnak nevelt bennünket az anyaszent egyház, a küldő parókia. Mi vár reájuk otthon? Tamást Eszék küldte, Bálintot a belcsényi plebános Öreg Bálint menesztette: tanulni. Mert éles eszű gyerekek. Isten báránykáinak ügyes pásztori lehetnek. Otthon, az újító öregek még azt mondták: katolikok. Ők már tudják, ez nem katolik. Csak keresztyén. S viklifes. A vad Bálintot az Öreg avval küldte: tanulj, hogy itthon igazíthasd a népet! S Bálint jó pajtásra lelt Tamásban: eszeveszett dühvel estek a könyveknek. Prága! Új hit! Igaz hit. Istennek kedves. Népnek kedves. A nép? Szent misén keresztyénkedik, otthon meg pogánkodik. Jobban félnek a boszorkáktól, mint a szent doktoroktól. A szenteket csak röhögik. Ahogy röhög rajtuk fél Európa. A népet föl kellene emelni az igaz kerösztyénségbe. Evvel küldték őket. Tamást, Gergelyt, Bálintot, meg a többit. A csehek csehül miséznek. Krisztus könyvét csehre fordították! Hallod, már a bogumilok is saját Szent írásukat forgatják! Láttam egyet, az Öreg mutatta, futó bosnyákoktól kapta. Kesergett az Öreg, a Magyar írás hol marad? Csak úgy, kísérletképp, fordítani kezdtek. Néhány evangyéliom hamarost elkészült. Egy-két év alatt. Egyik olvasta a deák Vulgatát, másik jegyezte magyarul. Minden szóra tanáltak magyart! Micsodás pompázatos játék. Künn csattognak a fegyverek. Ám ők nem azért jöttek. Nem verekedni. Csak tanulni. Hogy tanélhassanak. S hogy lehet tanéjtani, ha nincsen miből? Lett, lesz. Majd ők! Majd mi, prágai diakónusok. Mert lassan menni kell. Sietni. Kapkodni. Adni a magyar igét. A kész részeket társaiknak olvassák. Csak ámulnak, hát ez meg hogy lehet? Szent írás magyarul? Prágában, midőn a huszitákat igen-igen gyűrik. Szó még kerül, ám betű! Ilyenek a latinban nincsenek. Ékezet kell, mint a cseheknél, s egyszerűsíteni, mert sietős. Minden magyar betű: egy-egy csuda! Hogy írhatjuk, rajzolhatjuk, szedett-vetett levelekre, első magyar könyvbe! Mert ez: a Könyvek Könyve. De ha lőnek, lonni kell. Ám ha máglya lángol Prága terén, félni kell. Óvakodni, hangos szótól. Magyartól is. Mert még reánk tör a várból Zsigmond magyar serege. Bár, meglehet, ők is örömest hallgatnak. Hallod? Ez csoda! Hogy mi, ezzel. .. Csoda nincs, mert mi tesszük. Hús-vér emberek. Isten választottjai. Mi, választottak? Mi nem lehetünk választottak, csak a nép! Legföljebb, ha a nép választ, s nem a hatalom. Minket a nép választott, a nép küldött ide. Majd elválik. Otthon. Hogy mit szólnak hozzá. Befogadnak-e? Avagy miképpen a rühös kutyát, messze űznek maguktól. Mondj igazat, s hallgatnak reád. De nem azért, hogy te légy az új úr! Hogy a mostaniak helyébe állj! A szegén nép, ha egyszer megteheti, igen elzavar papot, katonát, nemesurat. Pap leszel te is. Más pap. A nép papja! A nép atyamestere! Ki harcba vezeti, ki Isten Országába vezeti ötét! Kaszaélre hányni az urak írmagját is. Mert ha egyszer felkél