Mozgó Világ, 1980. július-december (6. évfolyam, 7-12. szám)
1980 / 12. szám - BESZÉLY-FÜZÉR - Sarusi Mihály: A csabai Szajnán
se. Öreg fejjel, hogy a házakba bevezették a vizet, megpróbálkozott még a vízárulással, de a kórház utca tíz-húszezres közönsége már kicsúfolta. - Nézd, Szluka, hahaha! Nagyon szívére vette, valamikor ez nem így volt. Most miből éljen meg? A tökmagos Bandi bácsi felesége se árulhat a stadionban, biztos mert az emberek összeköpködik a lelátót, de legalább a kapunál árulhat, onnan nem zavarhatják el, nincs hozzá joguk, de hát mit csináljon ő? Odaállhat a kannáival, az emberek inkább a Föld gyomrába lépnek be. Ki iszik ma már meccsen vizet? Hogy nem hal éhen? Leginkább a kocsmáknak köszönheti. Az emberek ott még nem feledkeztek meg róla. Igaz, vize már ott sem kell, de ezzel-azzal megkínálják. Néha harapnivalóval is, csak az a baj, hogy inkább kitolnak vele. Öntik belé a piát, élvezik, milyen csúnya részeg. Ilyenkor eltántorog a legközelebbi ártézi kúthoz, megnézi, folyik-e még. Nemrég megesett vele, hogy beleokádott, s csak azért nem verték meg, mert ma már nem állnak sorba a kútnál. Mivel maga volt, a kútnak sírhatta el, micsoda szégyen! Hogy ő ártézi kútba rókázzon. .. Szluka, a vízhordó, aki ebből élt! Legalább Cédulást látná, de az valahol eltűnt a városból. Cédulás biztos megértené! Meghívná egy kis levesre, s nem döntené bele a pálinkát, vízzel kínálná meg. Hús után, hús közben. Ártézi vízzel. Ártézi vízzel, akit Cédulás hozott a kútról. Neki. Bolond Szluka. Hogy beállna még a focizó fiúk közé! - Nézd csak, ebből olyan balösszekötő lesz! Nem véletlen. Amikor megszomjazott, az ártézi kút alá hajtotta a fejét. A szik sóhaja Micsoda szik, sóhajthattak az első Csabai Tótok, micsoda vizes rét, föltörni való ugar, lehet itt Paradicsom, a felföldi havas után végre szabad föld! A Csabai Tótok tán csak álmukban sóhajtoztak, tenger volt a dolog, a csabai róna a szüzesség százada után férfiakra várt. Mélyen bele az ekével, boldogságában nyöszörgött a csabai föld, megáldlak, ne félj, szülök néked olyan otthont! Csak törj be, Csabai Tót, trágyázz jószágoddal, termékenyíts tetemeddel, meglásd, megéri, meglásd, boldog leszel. Már aszik, ez a terméketlen semmi, milyen tüzes szerető tud lenni. A legszívesebben magához ölelne, szinte könyörög, hogy óhajtsd, hogy ne hagyd veszni, ne hagyd cserben, tégy vele akármit, a tiéd. Áss kutat, borítsd be vízzel, s a szikből élet fakad! Vagy csak egyszerűen vágj át rajta, legalább kocsiút legyen rajta, de használjon, használni tudjon, a javadra legyen! Jaj, ez a szik micsoda semmi föld, mégis hogy akar, hogy segítene, csak hogy ne fuss el te is. Ne felejts el, Csabai Tót! Tégy magadévá. Hát még a gyep! A magyari Csaba begyöpösödött háza helye. Termőföldjén csak az elvadult hajdani élet, a török levágta temetetlen magyar csontján nőtt csipkebokor, ide fát is ültethetsz! Élet ez, ha akarod. S lett élet. Csabai Tót élet, hamar sártemplom, hamar lutheres gyülekezet, ájtatos tót ének, kistemplom, nagytemplom! Csak nézd az akácfákat, szagold tavasszal a kibomló virágot, fald a csabai őssapkát, a csabai akác! Nem akármilyen, olyan, mint szerte a Magyar Alföldön, olyan mély gyökeret ereszt belénk, kitiltani ma sem lehet. S ha bontják is a tanyák kertjeit, csak nézz szét a csabai piacon, szerdán és szombaton, ámulhatsz, micsoda élet. Jó illatú szilva, körte, barack rogyásig, míg bírják a maradék tanyák, tenger paradicsom, uborka, paprika, mekkora paprikák! Ha gyerek ólálkodik a kocsiderék óriás húsos paprika körül, a gazda nem bánja, kóstold, marad nekem elég! Páne Boha, Uramisten, a gizgaz helyén Kert Csaba ez a Tót Csaba. Hét szilvafa a szegéni embernek is jut, már ha szerencséje van, ha abból nem tud is megélni. De legalább szijuka legyen a kenyérhez, az úr mécseséből mártogatott olajhoz, mert tenger lett a Csabai Tót, a végén föld se jutott, föld se maradt, legföljebb az alvégi meg a fel végi temetőben. Mert úgy elszaporodtak, úgy szerették egymást, meg úgy futott Csabára a felföldi nép, hogy csak na. Keresték a boldogságot, Csabán tán megtalálják, az Alföld merő élet! Ha ott sem lehet boldogulni, hát hol? Szikszava, meg a többi, Jamina, a szegényebbje kiszorult a Városból. A város körül mind több pocsolyás utca, hol megáll a víz, semmi pénzért el nem folyna, hogy nyár derekán