Mozgó Világ, 1981. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 3-4. szám - KÉPZŐ - Swierkiewicz Róbert képei
Pop-art művek, akció, manipulált fotók, tömegek és síkok, síkok és terek viszonya a 70-es évek legkülönfélébb művészeti irányzatainak sajátja. Swierkiewicz munkáira egyértelműen egyik sem jellemző. A közlendő gondolat érdekében használja őket, de azért műveiben nem jut egyeduralomra a konceptuális elem sem. Kondor fotósorozatai juthatnak eszünkbe, s nemcsak technikai gazdagságuk, történés vagy akció jellegük miatt - a lefényképezett motívumok és a fotók megmunkálásának egységéből kiérezhető mondandó is rokon. Kondor Katasztrófa-sorozata - akárcsak Swierkiewicz tárgyai és grafikái - hagyományos értelemben vett műalkotások. Kondor sorozatának megsemmisült motívuma, építménye egy egyéni szimbólumrendszer megszüntetése, addigi művészetének felszámolása volt. Swierkiewicz Csend-sorozata ugyancsak megsemmisíti a korábbi művet, a Zenét, ahol még a művészet törvényei uralkodtak. A Hegyi víz a törvény leleplezése volt, a Felhőlépő művész már kilépett a törvények világából. A Zene megszüntette magát a zenét, csak a mechanizmust mutatta, s végül a Csend-sorozat túllépett ezen is, túl minden külvilági törvényen, mechanizmuson. Swierkiewicz fotói azonban szándékosan nem kidolgozottak, szándékosan véletlenszerűek. Tárgyai is szándékosan tákolmányok, távol áll tőlük művesség vagy mesterség, miként kiállításának kritikusa, Romváry Ferenc is feljegyezte. Nem akar időtálló műalkotásokat létrehozni, tárgyai szanaszét hevernek a kiállítás után, így feltűnő jegyük a törékenység, sérülékenység, múlandóság. Az alkotó folyamatot rögzítő és kiteljesítő grafikai sorozatban is hangsúlyt kap az esetlegesség. Ezen a ponton érzékelhető legerősebben kapcsolata és különbözősége Kondor Bélától, akire Swierkiewicz maga is hivatkozik Csendsorozatának egyik lapján. Kondor gondolatát viszi tovább, amikor az egyéniből társadalmivá válni képes mítosz kondori lerombolása után a mindenkire vagy mindenre érvényesnek mondott törvényeket eltünteti, így marad a törékeny és tünékeny egyén (mű), amit Kondor nem tudott elviselni, viszont ami korunk legsajátabb jegye. Többen - művészettörténészek is - megállapították napjainkban, hogy az individualizáció korát éljük, hogy a meglevő közösségek sok helyütt felbomlottak (Hankiss E.), hogy következésképp a művész és társadalom közti viszony fellazult, a társadalmi valóság nem kiindulópontja és nem célja a művészetnek. (Ellenvélemény Kovács Péteré: Művészet 1980. 10. sz.) Ha nem is általános érvénnyel, de a megállapítás igaz. Kiegészíthetjük ezt a képet a kortárs művészet olyan jelentős, keserű tanulságaival, mint amilyenekkel a Csontváry-film szolgált: a ma társadalmi vagy nemzeti vagy művészi küldetést (szerepet) vállalni akaró egyén, miként a Csontváryt alakító színész, kénytelen feladni céljait. Rá kell jönnie, hogy ilyen feladatokkal megbirkózni nem tud és nem is lehet, mert köznapi világunk ellentétes azokkal, nem érti, nem is érzi szükségüket. S ehhez hozzájárul még az egyén egyszerű identitástudatának elbizonytalanodása is korunkban (Pataki Ferenc), aminek eredményeképpen észlelhetjük a művészetben az alapvető emberi értékek, állapotok és helyzetek, viszonyok felé forduló figyelmet. (Tandori) Swierkiewicz nem alkot újakat a megtagadott törvények helyett, nem hoz létre szimbólumokat, közösségi vagy egyéni érvényűeket, mert nem hisz bennük, nem tapasztalja erejüket, hatékonyságukat. Költői vallomásként felfogható művei a magába mélyedő, saját ritmusát, törvényét megtaláló egyént mutatják fel értéknek, kincsnek, aki egyszersmind magában hordozza e törvény múlandóságát, miként a törékeny, sérülékeny művek. Swierkiewicz számára ez a tudat nem rejt tragikumot. Ilyennek látja és mutatja a világot a legkézenfekvőbb, néha játékos művészi eszközökkel. És talán éppen ezért oly megkapóak Csend-sorozatának lapjai. Keserű Katalin 104