Mozgó Világ, 1982. január-június (8. évfolyam, 1-6. szám)

1982 / 5. szám - OTTLIK GÉZA 70 ÉVES - Veress Miklós: Bettli

Ki tudja, hányadszor ordibál már a sortisztes társaság, együtt, vérfagyasz­­tóan, ahogy Péhovardtól tanulták, a rémült kopaszokkal. Vagy tán nem is Pé­­hovardtól tanulták? Csak hát a fekete kéz. Kiss Dani kezdte, odaugrott a kályhához, és nekilátott, szétszedte. Erre a hétvégére három tisztes maradt bent az iskolán, így nem bírták megakadályozni az újoncok dühkitörését. Kiss, Oláh, Varga meg a többiek sorra vették a hálótermet. A vaskályha után benyúltak, pontosabban felnyúltak a villanyburokba, és mivel ott is talál­tak port, szétszedték azokat is. Aztán a nyolcvannyolc vagy nyolcvannégy ágy esett szét vas- és szalmadarabjaira, leemelték a folyosóra nyíló ajtót, mert an­nak meg nem árt egy kis forróvizes sikálás, az ablakokat kiemelték tokjaikból, így könnyebb fényesre tisztítani. Krajcsovics, a pattanásos és betupálni készü­lő tizedes, úgy is mint ügyeletes, meg két halálra vált és már berekedt társa még jobban elfehéredett, amikor megjelent az ajtó helyén az ezredügyeletes. Század, mondta volna az őrnagy, de ebben a hangzavarban megszólalni is felesleges volt. Aztán mégiscsak meghallották.­­ ... Ha takarodóig nem lesz rend, azt hiszem, megkeserülik a vitéz urak! Persze, nem vitéz urazott, de valami hasonlót mondhatott. Még tizenegykor folyt a háló gatyába rázása, a fekete kéz jól kibabrált a tisztesekkel. A sok ráadás-sárdagasztás, csuklógyakorlat, budifényezés, texti­les folyosó- és lépcsőfelkútatás, megszégyenítés, könyveink földre seprése, sza­bad időnk elvétele, mondván, hogy a katona csak ne unatkozzon, abból min­dig baj van, ha ráér gondolkodni. Akkor az őrnagy lefektette az újoncokat, és az öregek reggelre fejezték be a bútorzat összerakását. Azontúl a tisztesek jóval óvatosabban bántak a kopaszokkal, mert még meg is fenyítették őket, szóval leszálltak rólunk. Aztán volt ez, hogy Kozma átlőtte a bal fülét a harcgyakorlaton. Sarusi Mihály Bettis ( ön-kor-kérdések ) Ön: „A kártya ki van osztva. Reszketünk Észak, Kelet, Nyugat és Dél kezében...” Kör: Épp ez a József Attila-szonett juttatja eszébe Ottlik Gézát? Ön: Miért? Találóbb lenne, ha Ottlik Gézáról a bridzs jutna az eszembe? Kör: S ki is merne állni ellene? Ön: Talán. Ha a bridzsmester ellenében ultit játszhatnék. Kör: Na, és a könyvei? Ön: Miért? Nyolcat olvastam. Kör­ ? Ön: Az Iskola a határon című regényt különb s különbféle életkoromban öt­ször, a Prózát még csak háromszor. Kör: Maradandó élménye? Ön: Kérdő mondat egy tárcájának végéről: „Csakugyan a halál lenne az élet célja?” Kör: Csakugyan? Remélem, talál optimista választ erre a borúlátásra? Ön: Feltétlenül: „Csakugyan az élet lenne a halál célja?” Veress Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék