Mozgó Világ, 1986. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1986 / 7. szám - VITA & (SANGUIS) - Síklaky István: Aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak nincs kedvező széljárás
VITA & (LANGUIS) tarta talanabbnak tekintett ország-(vagy gazdaság-)szektorokban kényszeríttessék bizonyításra. Segíthetne eközben kijelölni, mi az, ami gazdaságunkban valóban menthetetlen - és talán sokszor azt bizonyítaná, hogy némely termelő egységek csak mai működtetésük mellett olyanok, amilyenek: súlyos kölöncök a nyakunkon. S lehetnének aranybányák is. Liska van olyan becsületes, hogy maga is hangoztatja, elmondta az interjúban, leírta a márciusban közölt cikkben: szellemi műhelyben „kiagyalt” ötleteit, javaslatait csak a gyakorlat próbája és szüntelen korrekciója igazolhatja, teheti igazán működőképessé. Gyógyszere aligha olyan, hogy félni kellene: mellékhatásai felülmúlják gyógyító erejét. S még ha így volna is, akkor gyorsan félbe lehet hagyni a kezelést. Ám az a gyógyszer, amit kipróbálatlan vagy alig próbáltan a szemétre vetnek... Azt hiszem, ez olyan cikk, amelyet így kell, félbehagyott mondattal befejezni. Lázár István Aki nem tudja, melyik kikötőbe annak nincs kedvező széljárás a, 1986. április 19-én, amikor ezeket a sorokat írom, tudósítás jelent meg a Magyar Hírlapban a Medicorról. (Kocsi Ilona: A túlélés ára - Medicor-kísérlet a versenyképesség növelésére - Öt év alatt jelentősen csökken a létszám.) Olvasom: „Érdekes akcióba kezd a Medicor. Miután a sokéves tapasztalat bebizonyította, hogy a nagyobb teljesítmények és a kedvező kereseti lehetőségek egymástól elválaszthatatlan kategóriák, a cég megkereste a megvalósítás módját. Külön megállapodást kötött az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatallal. ...Igen, magasabb bérek, ám magasabb teljesítmény fejében.” Kocsi Ilona ismerteti a módszereket, a várható eredményeket, majd így folytatja: „Buka László (az ÁBMH elnökhelyettese) üdvözölte a Medicor-kísérletet, ám rögtön hozzátette: Mindenkinek nem adhatjuk meg ezt a lehetőséget. Akkor ugyanis valóságos veszélyként merülne fel a munkanélküliség.” De hiszen a gazdaságpolitika minden vállalattól elvárja a teljesítménynövelést! A gazdaságpolitika évek óta hangoztatja, hogy a teljes foglalkoztatottság a kormány feladata, a vállalatok a hatékony foglalkoztatottságra törekedjenek. Mint ahogy Martos István, a Medicor vezérigazgatója is mondja a tudósítónak: „.. .Ami a munkanélküliséget illeti: ha nem indulunk el ezen az úton, azért lesz munkanélküliség, mert nem lesz munka.” Kedvem lenne Mezei András stílusában felkiáltani: Meddig lehet a józan észnek fittyet hányva gazdaságpolitizálni? Mint ahogy Máriás Antal, az egyébként nyugodt természetű közgazdász professzor kiáltott fel egy szakmai vitán: „Amit ők (a török megszállók) a haráccsal műveltek itt 150 év alatt, az karitatív, embermentő, magyar támogató intézmény volt ahhoz képest, amit ma az állami költségvetés csinál az állami vállalatokkal.” (Lásd a Közgazdász 1986. III. 13-i számában.) Nekem azonban - úgy gondolom - nem ez a feladatom, hanem az, hogy a gazdaságpolitika elvi alapokra helyezését szorgalmazzam, azaz hogy ott folytassam, ahol Mezei András ilyen módon végezte: „Nem hiszem el, hogy a radikálisabb reform jobban visszavetné az életszínvonalat, mint a nem-cselekvésből adódó állandó csökkenés. Hogy az árutermelés törvényeinek betartása ne hozná meg a maga hasznát. Hogy ne volna számtalan lehetséges holnapja a társadalmi tulajdon elvén épülő szocialista piacgazdaságnak.” Végre tudomásul kellene venni, hogy nem elegendő a tünetek enyhítésére törekedni, hogy ráolvasástól (biztatástól, korholástól) nem várhatunk semmit, hogy az alapoktól kell elvi-