Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 1. szám - INTERJÚ - Bozóki András: Statárium és happening - Beszélgetés Krassó Györggyel

Statárium és happening Krassó Györggyel beszélget Bozóki András - Bevezetőképp mondj néhány szót fiatalkori önma­gadról, családodról, iskoláidról. - 1932. október 19-én születtem Budapesten. Apám előbb ügyvédként, később, a negyvenes évek végétől nyelvtanárként működött. Anyám előbb ház­tartásbeli volt, majd, mikor el kellett mennie dolgoz­ni, anyagnormás lett a Ganz Készülékgyárban. Egy testvérem volt, bátyám, Krassó Miklós, aki filozófia szakot végzett Pesten, majd 1956-tól haláláig, har­minc éven át Angliában élt. Szóval a család középosz­tálybeli volt, bár engem később deklasszált elemnek minősítettek. 1949-ben, 17 éves koromban otthagytam a gimná­ziumot és elmentem Csepelre a „Rákosi Mátyás” Vas- és Fémművekbe ipari tanulónak. Úgy gondoltam, hogy meg kell ismerni a munkások életét, nem elég csak beszélni arról, hogy a munkásoké a vezető szerep. Ezt nagyon komolyan gondoltam, úgyhogy végig is csináltam Csepelen a horizontálesztergályos szakmát -a horizontálosok nagyon meg vannak sértve, ha csak esztergályosnak nevezik őket -, és 1951-ben felszaba­dultam. Én voltam az első horizontálos. Az egy ilyen munkásarisztokrata szakma, nem könnyű, de legalább jól fizet. - Hogyan lettél kommunista? - Hát az hamarabb történt. Én még 45 után, részben az akkori olyasféle illúziók hatására, hogy itt valamiféle új, szabad és kizsákmányolásmentes világot lehet építeni a marxista eszmények alapján, részben pedig környezetem, mindenekelőtt bátyám hatására lettem kommunista, így aztán igen ko­rán, 14 éves koromban külön engedéllyel felvettek a pártba. Akkorra már egy vagy két év „mozgalmi múlt” állt mögöttem­­ plakátragasztásban, röp­lapszórásban meg hasonlókban vettem részt. A tet­tes visszatér a tett színhelyére - azóta is csinálok ilyesmiket. - A szülők mit szóltak ehhez? - A szüleink egyáltalán nem voltak kommunisták. Soha életükben nem is voltak, nem is lettek azok, a bátyám a saját útján jutott el - még voltaképp 45 előtt - a marxizmushoz, vagy legalábbis annak a közelébe. József Attilát meg Heinét olvasva indult el ebben az irányban, mert akkoriban marxista művekhez nemi­gen juthatott hozzá. Azt hiszem, nála elég természetes dolog volt, hogy 45-ben e felé orientálódott. Nálam ez már nem volt ennyire természetes, sokkal praktiku­sabb beállítottságú voltam, és nem könyvekből merí­tettem azt, amit esetleg gondoltam vagy láttam, ha­nem megélt tapasztalatból. Úgyhogy számomra az egész kommunistaság végig problematikus volt, jólle­het nagyon lelkes voltam. És hát a gyárba is épp azért mentem el 49-ben, mert valahogy éreztem, hogy nem stimmel itt minden, meg kell ezt jobban nézni. És ott elég hamar megláttam, hogy a munkások nem ezt akarják. De azért még sokáig ideológiai elkötelezett­ségből, egyfajta lojalitásból naivan úgy képzeltem, hogy persze, bár lehetnek hibák, a rendszer igazi érté­keit nem látják, nem értik meg az emberek. Úgy vél­tem, hogy ezek a mostani nehézségek majd hamarosan elmúlnak. De azért sejtettem, hogy nem minden stim­mel, mert például abban az időben tőlünk is emeltek ki munkáskádereket, és véletlenül se azokat, akik rá­termettek voltak, hanem a karrieristákat. Annak ide­jén egy üzemben dolgoztam az akkoriban nagyon is­mert esztergályossal, Muszka Imrével, akire még talán most is emlékeznek. Ott voltam, amikor Sztálin 70. születésnapján a 2000 százalékot teljesítette. Jól is­mertem az egész történetet, láttam, hogy két ipari tanulóval és két „átképzéssel” (átképzésnek nevezték azokat a segédmunkásokat, akiket hat hónap alatt képeztek át szakmunkássá), öten csinálták ezt a 2000 százalékot. Nem akarom részletezni, lényeg az, hogy egy új, jobban felszerelt gépen felesleges munkadara­bokat dolgoztak fel. Láttam ezeket a torzításokat, és aztán az egyetemen ennek hangot is adtam. - Amikor 51-ben felszabadultál, rögtön elmentél egyetemre? - Igen, mert közben elvégeztem a dolgozók gimná­ziumát Csepelen és leérettségiztem. - Az egyetemet is elvégezted? - Nem, azt nem fejeztem be, mert két héttel az utolsó tanév befejezése előtt, 55. április 12-én kizár­tak. - Miért? - Ennek előzményei vannak. Engem egyszer már kizártak a pártból destruktív magatartás miatt, ott ugyanis már nagyban folyt a propaganda, én pedig a gyárban láttam, hogy a dolgok nem úgy vannak, és ennek hangot is adtam. És akkor kizártak a pártból, másodéves koromban. Mondhatom, Sztálin utolsó tet­te volt 52 végén. Húszéves voltam, amikor kizártak a pártból. És az egyetemről is kizártak volna már ak­kor, de jött Sztálin halála, és akkor ez a gyakorlat abbamaradt. Megúsztam annyival, hogy elvették a tanulmányi ösztöndíjamat, amit a jeles eredmény alap­ján kaptam, és nem szociális okból. Maradhattam az egyetemen, és állandóan felszólaltam, lényegében az akkori reformfolyamatnak megfelelően a sztálinisták ellen, a Nagy Imre-vonal védelmében. Amikor Nagy

Next