Mozgó Világ, 1994. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1994 / 12. szám - INTERJÚ - Rádai Eszter: "Az ember nyakkendőjét megjegyzik, a mondanivalóját elfelejtik" - Beszélgetés Tamás Gáspár Miklóssal
„Az ember nyakkendőjét megjegyzik, a mondanivalóját elfelejtik” Tamás Gáspár Miklóssal beszélget Rádai Eszter Körülbelül egy éve jelent meg a Magyar Narancsban „A kőműves dala" című esszéje, amelynek első két fejezetében azt fejtegette, hogy azért nem népszerűek a rendszerváltó pártok, mert a magyar társadalom számára maga a rendszerváltás sem népszerű. A harmadik fejezet egyetlen mondatból, három szóból állt: „ Boldog leszek nyáron." Mit akart ez jelenteni? És csakugyan: boldog volt-e nyáron? Percekig. Ez egyébként csak egy ironikus mondat volt annak a biztos tudatában, hogy nyáron sem leszek boldog. Bár akkor már tudtam, hogy a nacionalista kurzus megbukik, és ez azért kétségkívül szerzett némi kurta örömöt az embernek. És amiről a cikk szólt, hogy tudniillik nem népszerűek a rendszerváltó pártok, sem a rendszerváltás, abban a választás megerősítette vagy - éppen ellenkezőleg - megingatta? - Ez az állításom a legmegalapozottabbak közé tartozik, efelől semmiféle kételyem nincs. Ezt maga a rendszerváltás története mutatja. A cél egy pillanatig sem volt népszerű, legalábbis a többség számára nem. Miközben 1989-90-ben a radikális rendszerváltás pártjai, az SZDSZ és a Fidesz kétségkívül meghódították az ország egy nagyon fontos kisebbségét. Másfél millió embert körülbelül, ez a választóközönségnek olyan egynegyede-egyötöde, és persze ezek nélkül az emberek nélkül nem lehet Magyarországon politizálni. Ez tehát nagyon fontos kisebbség, de kisebbség. 1990-ben a többség ezért szavazott az MDF-re, mert az akkor a mérsékelt reformot és a folytonosságot képviselte. 1994-ben ugyanezért szavazott ugyanez a többség az MSZP-re. Ugyanezért. Mert az MDF- ben csalódtak. Nem azért csalódtak benne, amiért Csurka István és én.Csurka Istvánnak és nekem az MDF- fel szembeni centrális szemrehányásunk azonos: a rendszerváltás elsikkasztása. Persze ő mást értett ezen, mint én, ő faji őrségváltást akart, én meg a szisztéma megváltoztatását. De mindegy, kétségkívül a radikalizmus hiányát vetettük az MDF szemére mind a ketten.) A választók többsége azért csalódott, mert ezek a pártok nemhogy a folytonosságot és a mérsékelt reformokat nem képviselték, hanem 1991 után rájuk tört a rasszista frenézis, a szélső sovinizmus, és mert feltámadt bennük annak a kísértése, hogy a médiákra alapozott tömegdemokráciát meg lehetne dönteni. Amihez persze nem voltak sem elég erősek, sem elég határozottak, sem elég koncepciózusak. Az MDF-fel tulajdonképpen az a baj, hogy mégiscsak demokratikus párt. Márpedig egy demokratikus párt nem tudja, nem tudhatja bevezetni a diktatúrát, úgyhogy ez üres duma maradt, ha szabad ilyen vulgárisan fogalmaznom. - A választók meg azt hitték, hogy mégsem „ üres duma ”? - A választók mondhatták volna, hogy jó, bízzunk meg mégis azokban, akik diktatúrával fenyegetnek bennünket, hátha mégis demokráciát csinálnak. Ez azonban óriási óvatlanság lett volna, mert nem kell kísérletezni Kónya Imrével. Kónya Imre ugyanis írt egy dolgozatot, amelyben a demokrácia betiltását javasolta. Lehet, hogy Kónya Imre ezt nem gondolta komolyan, de azért mégsem célszerű kísérleteznünk a megválasztásával, mert