Mozgó Világ, 1996. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 2. szám - TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Egyedül leszünk? A Fővárosi Képtárról

F. Dózsa Katalin Egyedül leszünk? A Fővárosi Képtárról 1995. szeptember 13-án a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága elvi döntést hozott a Budapesti Törté­neti Múzeum és a Fővárosi Képtár szét­választásáról. Egyidejűleg megbízta Schiffer János főpolgármester-helyet­test, hogy dolgozza ki a Képtár működé­si koncepcióját, önálló pénzügyi hátte­rének és megfelelő elhelyezésének felté­teleit. A szétválasztást elsősorban az in­dokolja, hogy a Képtár már évtizedek óta nem csupán szorosan vett várostör­téneti vonatkozású műveket vásárol, hanem jeles képzőművészeti alkotáso­kat is. Az elmúlt másfél évtizedben, de különösen 1988 után, amikor a romos 70 templomteret felújítva egy egészen kü­lönleges hangulatú kiállítótér jött létre, a kiscelli épületegyüttes a kortárs ma­gyar képzőművészet egyik centrumává vált, s a gyűjtemény a főváros és a Mű­velődési Minisztérium segítségével fő­­művekkel gyarapodott. Úgy tűnik, a múzeumoknak, mű­gyűjteményeknek sorsuk van, s a Kép­tár (ha tudna) akár fel is kiálthatna, „déjá vu” - ezt már láttam, megéltem. A Fővárosi Képtár ugyanis 1933-ban vált először önállóvá, majd a II. világ­háború után szétosztották különböző gyűjtemények között. A várostörténeti anyagok a Budapesti Történeti Múze­umba (a továbbiakban BTM) kerültek, a többit beolvasztották először 1953- ban a Szépművészeti Múzeumhoz tar­tozó Országos Képtárba, majd 1957- ben a Nemzeti Galéria gyűjteményébe. A profiltisztítás után a magyar művé­szet megőrzése a Nemzeti Galéria fel­adatköre lett, a BTM számára csupán a várostörténeti vonatkozású anyagok gyűjtése maradt. A koncepció a Ma­gyar Nemzeti Múzeum Történeti Kép­csarnokáéval lett párhuzamos, ott a nemzet történetének bemutatását, itt a fővárosét szolgálja. Felvetődhet a kérdés: ha ez már így történt, akkor miért beszélhetünk is­mét olyan képzőművészeti anyagról, amelyet önállósítani kell, amely már nem fér bele egy történeti gyűjtési koncepció keretébe? A látszólagos ellentmondás abban áll, hogy bár 1953-tól a tisztán esztétikai szempontoktól vezérelt gyűjtés meg­szűnt, a képtárnak mégis kiváló képző­­művészeti anyaga van. A múlt század végétől szinte napjainkig a legjobb mű­vészek kitűnő műveivel találkozhatunk (Mednyánszky, Rippl-Rónai, Tihanyi Lajos, Nemes Lampért József, Bernáth Aurél, Farkas István, Derkovits Gyula, Vedres Márk: Furulyázó fiú

Next