Műemlékvédelem, 1960 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1960 / 2. szám - Nagybákay Péter: Kérdések a budai vár műemlékegyüttesében épülő új épületekről

tartalmaznak (ülőfülkék, ablakkeretek stb.), azokat természetesen eredeti formá­jukban óvják meg (és esetleg egészítsék ki). b) Ha a XVII., XVIII. és XIX. századi házak nagyon erősen megrongált állapotban maradtak fenn, vagy ha elég ép állapotban vannak is, de a tudományos feltárás olyan sok középkori elemet tudott kihámozni az épület romjaiból, hogy annak középkori (gótikus) konstrukciója világosan előbukkan, úgy középkori formában történik meg a helyreállítás. Természetesen ez minden egyes esetben gondos mérlegelés tárgya. Ilyen házak a Tárnok u. 14., az Országház u. 18. és az Úri u. 31. c) A középkori homlokzattal és szerkezettel megmaradt házakat természe­tesen ennek megfelelően tatarozzák (ilyen épület elég kevés van). d) A XIX. század vége után épült, főleg szecessziós stílusú épületeknél (bérházak) a bántóan kiemelkedő 3. és 4. emeletek lebontásával egyrészt az épület tömegét igazítják az utca képéhez, másrészt a homlokzatok rikácsoló nyugtalan­ságát (gipszfigurák, színes csempék) szüntetik meg a homlokzatok lehető leg­nagyobb mérvű leegyszerűsítésével. Eddig világosnak és egyértelműnek érzem a helyreállítás alapelveit. A bizony­talanság és ingadozás az ún. foghíjbeépítéseknél érződik. 2. A teljesen vagy nagyrészt elpusztult házak újjáépítése Itt, úgy gondoljuk, kétféle megoldás lehetséges. a) Azokat az elpusztult házakat, amelyeknek 1944 előtti homlokzati fény­képe, tervrajzai stb. rendelkezésre állanak, és amelyek abban a formájukban a város- illetve utcaképbe szépen beleillenek, pontosan a régi formájukban lehetne helyreállítani. Ha jól tudom, Varsó óvárosrészének helyreállításánál is így jártak el. b) Az előző a) pontban foglalt megoldás ellen komoly érveket lehet felhozni. Mégpedig elsősorban azt, hogy egy teljesen elpusztult, nem nagy műemléki jelen­tőségű ház újbóli felépítése a réginek szolgai lemásolásával, elvileg helytelennek ítélhető, mert az épület korát illetően hamis képzeteket kelt. Ezért helyesebb megoldás az utca- és városkép hangulatába tömegével, arányaival, színével és tagolásával teljesen belesimuló olyan egészen új épület felépítése, amely egyértel­műen kifejezésre juttatja, hogy az a XX. század közepén épült. (Ilyen szerintem a Fortuna u. 16. sz. ház tömegével, színezésével, kőkeretes ablakaival, vagy a Tóth Árpád sétány 3—4. sz. ház.) c) Az olyan foghíj beépítéseknél, ahol eredeti fénykép, tervrajz stb. egyál­talán nem maradt fenn, vagy ahol eredetileg a városképből élesen kivívó XIX—XX. század fordulójáról való bérház jellegű épület állott, csakis az előző b) pontban körvonalazott megoldás látszik helyesnek. Levelem tervezete már éppen elkészült, amikor a MŰEMLÉKVÉDELEM legfrissebb száma a kezembe került. A Tájékoztató rovatnak a „Művészettörténeti Értesítő” különböző évfolyamait ismertető cikkében (243. oldal) véletlenül bukkantam rá egy igen érdekes, rövid, eldugott kis elmefuttatásra, amely a folyóiratban taglalt elméleti kérdéssel kapcsolatosan, konkrétan épp azzal a problémával foglalkozik, amit felvetettem, hogy ti. mi történjék a budai vár műemlékegyüttesének hiányaival, az ún. foghíjakkal? „Ha az épületegyüttes bizonyos részei annyira elpusztultak, hogy azokat újra kell építeni, az építésznek a történeti részhez kell-e igazodnia, vagy a mai ízlésben dolgozhat-e?” A cikk a továbbiakban megállapítja, hogy ezt a kérdést szigorúan elméleti alapon nem is lehet talán eldönteni és bizonyos középutas megoldást kell találni.

Next