Műemlékvédelem, 1960 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1960 / 2. szám - Kalinowski, Wojciech: Történelmi városok újjáépítésének és szanálásának néhány problémája Lengyelországban, befejező rész

TÖRTÉNELMI VÁROSOK Újjáépítésének és szanálásának néhány problémája LENGYELORSZÁGBAN (Befejező rész)* A műemléki épületek méretarányának problémáját a városi együttesekben sokszor alábecsülik. Elsietett bontások gyakran szétromboltak tudatosan, vagy akár véletlenül létrejött együttes hatásokat, melyek pedig a műemlékek arányain, tömegviszonyaikon, vagy a szomszédos műemlékekhez való arányukon alapulnak. Elég, ha a párizsi Notre Dame-templom és a római Szt. Péter-bazilika melletti bontásokat említjük meg. E probléma merül fel Gdansk újjáépítését illetően is, itt a hatalmas Mária­­templom ellentétes hatást gyakorolt a kisméretű polgárházak körében. Ezért szükséges környezetének újjáépítése, tekintet nélkül a beépítés bizonyos sűrű­ségére e helyen. Gdansk központjának újjáépítési tervén világosan leolvasható a törekvés arra, hogy a műemlékek térbeli elrendezésének bizonyos hierarchiáját 1. Gdansk: A városközpont részlete 1939 előtt * A Magyar Tudományos Akadémia Építészetelméleti és Történeti, valamint Településtudományi Főbizottságai közös rendezésében Budapesten 1959. VI. 12-én tartott nemzetközi konferencián elhangzott előadás (I. rész : Műemlékvédelem, 1960. évf. 1. sz.)

Next