Műemlékvédelem, 1961 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1961 / 2. szám - Pereházy Károly: Új épületek a budai várban

ÚJ ÉPÜLETEK A BUDAI VÁRBAN A MŰEMLÉKVÉDELEM 1960. évi 2. számában Nagybákay Péter elemzi a budai Várnegyedben folyó restaurálást és ennek kapcsán kitér a műemléki együttesbe építendő új házak formájának sokat vitatott problémáira. Levelében a Vár egyedülálló városképét és hangulatát félti a modern homlok­zatú házak beépítésétől. ,,Quo vadis” — kérdi ő és még igen sokak, akik vári sétájuk alkalmával félen figyelik a foghíj-építkezéseket. A levélre Horler Miklós — a budapesti műemlék restaurálások egyik vezető építésze az 1956 —1959. években — adott részletes választ, melyben ismer­teti azt az elvi álláspontot, melynek alapján e munkák készültek, lerögzíti a választ arra a kérdésre, amely ma mindenkit foglalkoztat, aki a várnegyedben építendő új házak körül bábáskodik : hogyan tovább ? Az egymást követő különféle társadalmak és történeti korok más és más építészeti formakincset teremtettek és hagytak örökségül az utánuk következő nemzedékeknek. Minden stíluskorszak építésze a maga formanyelvén szövegezte meg épületének mondanivalóját és nem az előző kor építészeti nyelvén. A barokk kor építésze sem használta fel a gótika stílusjegyeit. A XX. század építésze ha­sonlóan elődeihez a ma formáit alkalmazza még a történelmi környezetben elhe­lyezendő házaknál is, és ez helyesnek fogadható el. Ebben egyet is érthetünk. A Várban nemcsak a középkori városszerkezetet látjuk, amilyen másutt is lehetett volna, hanem ennek a szerkezetnek helyi karakterét, sajátos formáját, utca és térkapcsolását. A szinte hetenként előkerülő gótikus maradványok gazdag kultúrájú virágzó középkori város emlékeztetői. A dombon fekvő, várfalakkal körülvett városrész sajátos zárt egység a körülötte szélesen elterülő metropolisz­ban, olyan helyi jellegzetesség, amely hazánkban egyedülálló és ha autóbusszal a szerpentinen, vagy gyalogosan valamelyik lépcsőn akár a keleti, akár a nyugati oldalon felérkezünk ide, érezzük, hogy meghittebb környezetbe, provinciális világba jutottunk. A város fejlődő organizmus, a budai Vár is az. Annál művészibb élményt nyújt a város, vagy városrész, minél inkább látható és érzékelhető benne ez a fejlődés. A vári épülethiányok ún. foghíjbeépítésének legfontosabb feladata azonban az, hogy a beépült modern épület a műemléki együttest túl ne harsogja és ne keltsen kihívó benyomásokat ott, ahol a meglévő együttes szerényebb összhangja fokozottabb értékű. És itt van a probléma Achilles-sarka. Horler Miklós maga is elismeri cikkében, hogy ,,egy rosszul megfogalmazott, túlméretezett, nyugtalan, tolakodó épület megbonthatja a városkép harmóniáját, de ez nem változtat az elv helyességén. Nem ilyen házat kell építeni, hanem olyant, amelyik tömegével, beépítésével, arányaival, ritmusával, plasztikájával, szóval a városkép lényeges karakterisztikumával összhangban áll. . . ” Vagyis az épület a maga helyén alkotás legyen — mely új színfoltot ad a várnak —,és ne szürke produkció, vagy hivalkodó tömeg. Mi is féltjük és óvjuk a Várat, mint Nagybákay Péter, mert életünkhöz hozzátartozik, mert jelentős műemléki értékein kívül történeti értékei is nagyok, mert a Vár a magyar nemzeti kultúra tartozéka és évszázadokon át az ország történelmi színpada volt. A műemlék korhoz és helyhez kötött. Az építészetnek ezek az emlékei szoros kapcsolatban vannak azzal a társadalommal, amely megalkotta őket. A stílus a kifejezés formanyelve, az ember megnyilatkozásának sajátos belső ereje, hűen

Next