Műemlékvédelem, 2000 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 5. szám - Koroknay Gyula: "Kakuk Imre átsmester tsinálta..."
Emellett a Felső-Tisza fatornyain az egyes részletek elemző megfigyelésével, összehasonlításával további eredményekhez lehet jutni. Jelentéktelen apróságnak látszik például a faszög fejének a kiképzése. A lehetséges változatok: a sok vagy erős ütéstől szétzúzódott a szög feje, ez esetben levágták, ami igen gyakori eset; megmaradt eredeti jellegtelen alakjában, ez is gyakran előjön; a négyzetesen kiképzett faszög fején az éleket szedik le, például Gemzsén, Kölesén, Zsurkon; végül Kakuk Imre brigádja az említett objektumoknál, ugyan nem mindenütt látszik, de a négyzetes fejű faszögnek a sarkait szedi le, sőt Csetfalván találni egy ötszögű leszedett sarkú faszöget is. Meg kell azonban jelezni, hogy a négyzetes sarokszedés Visken is előjön. Bizonyos egyezések szerkezetileg is adódnak, de minthogy ezek nem kizárólagosak, jelentőségüket összefüggésükben értékelhetjük. Az említett négyes csoportban Lónyának és Csetfalvának egyik közös szerkezeti vonása, hogy a két alsó szint kötésrendszere úgy alakul, hogy a szoknya gyámjaként indul egy nagyobb és a külső tartó oszloptól egy kisebb ferde kötés a középső császárfáig. Ezeket keresztezi a császárfa földszinti gyámjaként induló, fel- és kifelé tartó gerenda. Teljes keresztmetszetben ez a megoldás egy kisebb s felette egy nagyobb fordított V alakot mutat, melyet egy kis V alakzat keresztez. Ez a megoldás Vámosatyán is előfordul. Ha figyelmünket a harangház „mennyezetére”, a sisak terhét tartó gerendarácsra irányítjuk, azt kell általában tapasztalnunk, hogy a megoldások változata igen gazdag. Lónyán és Csetfalván kívül csak Zsurkon találni hasonló megoldást. A kettős gerendakoszorúban a 9 tartóoszlop a keresztgerendákkal 4 négyzetet alkot, ezekben az ács a külső sarkok felé helyezett el átlósan egy-egy gerendát. A sisak tűjének 8 sátorfája közül 4 ezen áll, míg a többi 4 a koszorúban lévő keresztgerendák vége felé. Bár tisztelettel adózom Balogh Ilona s az őt követők, mint Bálint János véleményének, mely szerint Erdély lenne az eredeti hazája a fatornyoknak, s innen terjedt volna a Felső-Tisza vidékére, véleményüket - melyet először Gilyén Nándor kérdőjelezett meg - nem fogadom el több elgondolásból sem. Először is az úgynevezett fakultúra különböző időpontokban csaknem az egész földrészünkön elterjedt, következésképpen, ahol jó faanyag volt, ott fejlettebb formában. II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban írja a következőket: „A négyórányira folyó Tisza felől nincsen egyéb, csak rendkívül sűrű erdő meglepően magas, egyenes és vastag tölgyekkel. ’ A Kós Károly által említett példát sem szabad figyelmen kívül hagyni. A Szilágyságból Vámosatyára készítettek fatornyot, melyet, mikor kifaragták, szekérre rakva vitték el. Az említett feltevés talán abból indul ki, hogy ez a vidék politikailag Erdélyhez tartozott, többször is. Az igazi kapcsolatot a történeti Felső-Magyarországban kell keresni, főleg pedig Máramarosban. (Munkácsról - a szerző) Jellegzetes máramarosi motívum az, ami a kerengő ívkiképzésén, de még a fiatornyok ívein is jelentkezik, nevezetesen egy keresztben álló pálcadarab, mely talán a gótikus többívűségnek fába való átültetése. A Máramarossal való erős kapcsolatot a földrajzi helyzet is megmagyarázza. A Tisza abban az időben forgalmas volt, széles háta hozta a drága sót és az értékes faanyagot a part menti kikötőhelyekre. A népes vízi út embereket és gondolatokat is szállított. Konkrétan szólva, a Tisza völgyében az a sisakforma terjedt el, szemben az erdélyi gyakorlattal, melyen a tó nyolcszögének élei egyenesen folytatódnak az alsó rész sarkai és közepei felé. Olyan jellegzetesség ez, mely élesen elkülöníti egymástól a két területet, és amely nagyon szépen érvényre jut a jobb mesterek alkotásain, mint Kakuk Imre csetfalvi, lónyai fatornyain vagy a fehérgyarmati sisakon, vagy akár a nemesborzovai vagy vámosatyai fatornyokon. Ha Kakuk Imre ténykedésében időrendbe akarjuk állítani ezt a három, eddig ismeretlen objektumot, Csetfalvánál, a legjelentékenyebbnél, a két harangjára való tekintettel kb. 1796. év jöhet számításba. Fehérgyarmat esetében azt lehet csak tudni, hogy 1794- ben a templommal kapcsolatosan valami építkezés folyik. Nábrád esetében problematikusabb a helyzet. A megye műemléki topográfiája szerint a templomot 1906-ban emelték volna. Ennek azonban a templom belső berendezése ellentmond. Feltűnő, hogy ajtaja s szószékkoronája is szemmel láthatóan ugyanannak a mesternek a keze alól került ki, aki a pár kilométerre fekvő, szomszédos Fehérgyarmaton is dolgozott. (A szerkesztő megjegyzése: kár, hogy a szerző nem küldött cikkéhez képeket.)