Műemlékvédelem, 2004 (48. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 5. szám - KÖNYVEK - Ágostházi László: Lapis Angularis V. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből
vaslatokkal a MOB különböző politikai irányultságú vezető tisztségviselői, csoportjai küzdöttek egymással, hogy a kedélyek lecsillapodása után végül a felismert feladatok és lehetőségek teremtsenek elfogadható konszenzust soraikban. A MOB-ot, Forster Gyula lemondása után, 1922 márciusa és 1933 között Kertész K. Róbert vezette alelnökként, aki Lechner Jenővel karöltve az 1923 és 1928 közötti években nagy szerepet vállalt a Budapest műemlékeit népszerűsítő előadás-sorozatok megszervezésében és az ehhez kapcsolódó öt, akvarell alapú képeslapsorozat kiadásában. Lővei Pál az öt képeslapsorozat korántsem bonyodalommentes történetét dolgozta fel érdekfeszítően a MOB jegyzőkönyvei alapján. (Megjegyzés: A Granasztóiné Györffy Katalint köszöntő, a bevezetőben jelzett ünnepségre éppen e képeslapokat bemutató kiállítás megnyitásán került sor.) Virág azt is hozzátette azonban, hogy amikor nagyobb ünnepek közelednek, akkor a többi asszonynak is eszébe jut a régi kötelesség. Bardoly István apró adalékokkal szolgál a századelő egyik kiváló művészettörténésze, a Szépművészeti Múzeum egykori munkatársa, Kenczler Hugó ( 1884-1922) életéhez. Szűkebb szakterülete a késő gótikus táblaképfestészet volt, ám szívesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel is. Elkötelezett baloldaliként részt vállalt a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának alakításában és végrehajtásában, így tagja volt a „Műkincsek Társadalmasító Bizottságának” is. Nagy reményeket táplált a MOB, nevezetesen az Éber László által kezdeményezett országos műemléki leltár elkészítésében való személyes közreműködéséhez. Ennek során - ahogy ezt az Éberhez írt levél is tanúsítja - a Felvidék műemlékeinek részletes leírását vállalta volna. A történelem ismert fordulatai is szerepet játszottak abban, hogy a „tévedéseiben is becsületes idealista” fiatalon, tébolydában halt meg. Bardoly István írását Kenczler Hugó néhány levelével és műveinek valóban gazdag bibliográfiájával egészítette ki. Feltámad bennük a saját kenyér utáni vágyakozás. A tanulmányok sorát zárva Tamási Judit a kulturális örökség társadalmi szerepéről, megtartó erejéről értekezik. A világos, részletes és pontos definíciók után a „múltból örökölt tőkének” az életminőségre, vagyis a gazdaságra (munkahelyteremtés, fejlesztések) és a szellemi életre gyakorolt lehetséges hatásairól ír, meggyőzően. Az örökségvédelem megerősödésének reményét a környezetvédelem köztudatba ültetésének pozitív példája is táplálhatja. A cselekvési program legfőbb eszközeit a megfelelő jogszabályi környezetben és az örökségvédelem állami feladatait ellátó céltudatos intézményekben, vagyis az ezek megerősítését szolgáló lépésekben látja. Cikke végén az örökségvédelmi stratégia sajátos feladatait vizsgálja „Nemzet és Európa kettős viszonyrendszerében”. A szakmapolitikai lépések azonban csak akkor érik el céljaikat, ha a társadalom mélyrétegeiben is felismerik, hogy az örökség védelme - Marosi Ernővel szólva - „önvédelem, ragaszkodás saját emberi létezésünkhöz.” És azt ünnepek előtt megjelennek sorban az asszonyok, hogy egy kis kovászt kérjenek tőle... A kötet végén Granasztói Olga jegyzi a francia nyelvű és irigylésre méltóan összefogott rezümét. S ahogy ezt már a bevezetőben is jeleztük, a tanulmányok között elhelyezve - a KÖH fényképészeinek: Galacanu Efstatiának, Bélavári Krisztinának, Nagy Krisztinának, Hack Róbertnek, Szikics Péternek és Ágh Andrásnak köszönhetően - érzékeny felvételek teszik még szebbé, fényesebbé az „Etűdök”-et. Olyan napokat élünk akkor és olyan órákat, amikor az egész völgyet a friss kenyér illata tölti be. Káldi Gyula LAPIS ANGULARIS V. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből Magyar Építészeti Múzeum, 2003 A legújabb forráskiadvány dr. Borbíró Virgil: A magyar összehasonlító nyelvtudomány c. kéziratban megőrzött terjedelmes tanulmányát teszi hozzáférhetővé. A szöveget gondozta és szerkesztette Fehérvári Zoltán és Prakfalvi Endre. A közzétett műnek már a címe is meglepő, szokatlan. Borbíró az építészelmélet, ill. a néprajztudomány körében addig nem is legyünk őszinték: azóta sem használt elnevezést kísérelt meg bevezetni. A „háztu