Műemlékvédelem, 2012 (56. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 6. szám - Fejérdy Tamás: André Malraux és a magyar műemlékvédelem: Vázlat
Fejérdy Tamás ANDRÉ MALRAUX ÉS A MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELEM (VÁZLAT) A műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek Magyarországon is kivétel nélkül mindannyian ismerik André Malraux (1901-1976) nevét (és nem csak az irodalmi munkássága miatt!), mégpedig elsősorban úgy, mint az úgynevezett Malraux-törvény megalkotójáét. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Karfák könyve c. kiadványa, amelyben öszszegyűjtve szerepelnek a műemlékvédelem terén megalkotott/elfogadott fontos nemzetközi dokumentumok, a műemlékekre, műemlékvédelemre vonatkozó törvények közül - egy kivétellel - kizárólag csak az egymást követő magyar törvényeket tartalmazza (és azt sem mindet...). Ez a kivétel pedig éppen az 1962. augusztus 4-ei francia törvény „a történelmi és esztétikai nemzeti közkincsek védelméről” (Lex Malraux), amely a könyv első és második bővített kiadásában is olvasható magyarul. Hogy miért ez a „kivételezés”? Annak elismeréseként, hogy a „Los Malraux” gyakorlatilag elsőként öntötte törvény formájába azokat a felismeréseket és törekvéseket, amelyek az 1950-es évek közepétől az 1960- as évek közepéig Európában szinte mindenhol foglalkoztatták az akkor - legalábbis nálunk - még nem örökséginek, hanem inkább műemlékinek nevezett értékek megőrzésére törekvő szakembereket és döntéshozókat. A nagy lépést, a paradigmaváltást az egyedi műemlékek védelmétől az együttesek, területek védelme érdekében megtett lépés jelentette: a „secteurs sauvegardés” fogalmának, védelmi kategóriájának a példa értékű megalkotása, mégpedig a védelem érvényre juttatása érdekében alkalmazható, igen hatékony eszközrendszerrel együtt. Ez utóbbit azóta is csodálja - és szeretné bevezetve látni - a hazai műemlékvédelem, mert sajnos a finanszírozási modellt azóta sem vette át Magyarország... Büszkén szoktuk emlegetni, hogy magyar műemlékvédelem már 1962 előtt is, évek óta foglalkozott a történeti települések értékeinek és nem csak a kiemelkedő jelentőségű műemlékeinek a számbavételével. Ez valóban így is van: az úgynevezett Városképi és Műemléki Vizsgálatok program keretében 1950—1957-ig 75 történeti településre készült ez a mással nem pótolhatóan fontos érték-leltározási munka. Ilyen előkészületek, előkészítettség ellenére is azonban csak 1966-1967-ben születettek meg - tehát már egészen bizonyosan a Malraux törvény ismeretében - a Műemléki Jelentőségű Terület (MJT) kategóriában az első védések (14 település). Egyebek között dr. Gerő Lászlónak (műemlék-restaurátor építész; ő volt az, aki az első MIT helyszínek kiválasztásának és lehatárolásának munkáját nagyrészt saját maga végezte el az akkori Országos Műemléki Felügyelőségen) a posztgraduális műemlékvédelmi-konzervátor képzés keretében tartott előadásain elhangzott visszaemlékezéseiből is tudhatjuk, hogy egyáltalán nem volt könynyű a magyar műemlékvédelem szakembereinek elérniük a politikai döntéshozóknál, hogy a műemlékvédelem további területekre, városmagok, városnegyedek területi védelemére is kiterjedjen. Az akkori szocialista (kommunista) rendszer idején azonban nyilvánosan és hivatalosan természetesen nem hivatkoztak a „kapitalista” Lex Malraux-ra, de a szakmában evidencia volt, és ma is az, hogy ennek a francia törvénynek a megalkotása adta meg a szükséges példát és lendületet ahhoz, hogy az Építésügyről szóló 1964. évi III. törvényben, illetve annak végrehajtási rendeleteiben - a 30/1964. (XII.2.) Kormányrendeletben és az 1/1967. (I.31.) ÉM. Rendeletben - a vonatkozó rendelkezések, a területi műemléki védelem kategóriái megszülessenek. Valahogy éppen azzal az érveléssel lehetett a jogalkotókat meggyőzni, hogy „nehogy lemaradjunk a kapitalistákkal szemben”... Ugyanebben az időszakban jelent meg a Gerő László szerkesztette Műemlékvédelem című szakmai folyóiratban a Lex Malraux és a hozzá kapcsolódó 1963. évi. 691. sz. határozat (sic!) kivonatos magyar fordítása - minden kommentár nélkül.2