Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

KIÁLLÍTÁSI HÍREK - Lechner-kiállítás - Elődeink kertjei - Pavilonépítészet

szobrászművész, közreműködött Mohai Gábor előadóművész, a Magyar Televízió mű­sorvezetője. Vízy László „Régi várak" című tárlatának 2001. augusztus 29. és szeptember 18. között a Hricsoviny Galéria (Budapest III. Dereglye u. 1.) adott helyet. A kiállítást Der­csényi Balázs (OMvH) művészettörténész nyitotta meg, a megnyitón közreműködött dr. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója. * LECHNER-KIÁLLÍTÁS 2001. április 5-én nyílt meg a szlovéniai Lendva (Lendava) várában a Lechner Ödön munkásságát bemutató kiállítás. A Vármúzeum igazgatója, Gerics Ferenc bevezetője után Pintér Tamás (OMvH) ismertette a tárlatot, amely ezt követően Ljubljanában is be­mutatásra került. A kiállítás 2001 végén Erfurtban, a thüringiai parlament épületében szerepelt, a megnyitón Dr. Birgit Klaubert, a Landtag alelnökasszonya, valamint Hans Kaiser ál­lamtitkár mondott köszöntőt. 2002. január 11-én Berlinben, a Magyar Köztársaság nagykövetségének épületében mutatták be a tárlatot, megnyitóbeszédet Bugár-Mészá­ros Károly (Magyar Építészeti Múzeum) mondott. * ELŐDEINK KERTJEI „Elődeink kertjei. Magyar műegyüttesek: Eszterháza, Gödöllő, Keszthely, Visegrád" címmel kiállítást rendezett a Szent István Egyetem Kertművészeti Tanszéke, az AMRK és az ICOMOS-IFLA Magyar Történeti Kertek Szakbizottsága a Szent István Egyetem A épületének (Budapest, Ménesi út) aulájában. A megnyitót 2001. április 27-én Fejér­dy Tamás (OMvH) tartotta. * PAVILONÉPÍTÉSZET Az OMvH Magyar Építészeti Múzeum terv- és fotóanyagából rendezett „Pavilonépíté­szet a 19-20. században" című kiállítás 2001. május 8-tól július 13-ig volt látható az OMvH aulájában. Vele egy időben nyílt meg az OMvH pincegalériájában a Medgya­szay-Benkó István Emlékmúzeum anyagára épülő „Lemberg és Budapest hadikiállítá­sai 1916-1918" című tárlat. Megnyitóbeszédet mondott Ferencz István Ybl-díjas épí­tész.

Next