Műhely, 1986 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 6. szám - MŰELEMZÉS - Szíj Béla: Kies és szelíd tájak. Jókai Mór festményei és rajzai
valóit, s már rajzolni is csak kedvtelésből rajzolt. Igaz, a rajzolástól sohasem szakadt el teljesen, s a képzőművészet iránti érdeklődését élete végéig megőrizte, írásműveibe gyakran beleszőtte a képzőművészeti élményt, s lapszerkesztőként gyakran közölt képzőművészeti tárgyú cikkeket. Az Életképekben már 1848-ban közreadta Pap Gábornak a magyar történelmi festészetünk jövőjével foglalkozó tanulmányát (Néhány szó hazai festészetünk tárgyában). A szerző ebben a tanulmányában a fiatal Orlai Petrich Soma munkásságát is méltatta. Jókai később még gyakrabban közölt képzőművészeti tárgyú kritikákat, sőt nemegyszer maga is írt ilyeneket. A szabadságharc bukása után, amikor a Bükk hegységben, Tardonán bujdosott, szintén rajzolgatott és festegetett. 1851-ben a Remény című folyóiratban, amelyet Jókai és Vahot Imre szerkesztett, ismertetést találunk a „pesti műkiállítás”-ról, s ebben szép méltatás olvasható Orlai Petrich Soma legújabb - II. Lajos holttestének megtalálása című — festményéről. Ilyen beleéléssel 1851-ben csak az egykori pápai tanulótárs, Jókai értékelhette Orlai művét! Jókai 1853-ban bejárta Erdély egy részét. A Délibáb című folyóirat május elsejei számában találjuk meg az utat bejelentő híradást. Jókai akkor ennek a lapnak volt a főmunkatársa. „Hátszeg vidékét és Székelyföldet beutazandó . . . ígéretét bírjuk, miszerint . . . érdekes leveleket közlend a testvér haza regényes és emlékezetdús tájairól." Kolozsvárról továbbutazva — Feleken, Tordán, Nagyenyeden át - Bencenc helységbe érkezett. Útközben Tövis községben megnézte a gótikus stílusú, Hunyadi János emeltette templomot, járt a kenyérmezei csatatéren, lerajzolta a régi kenyérmezei emlékművet, följegyezte a gyulafehérvári székesegyházban látott szobrászati emlékeket (Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné, János Zsigmond gránit, illetőleg márvány síremlékeit). Járt Marosvásárhelyen, ahol — mint írta — „a szakadó zápor meggátolt a város megtekintésében, csupán a várat és a benne levő nagy ref. templomot rajzolhattam le”. Minderről a harmadik levél tudósít (ezt szálláshelyén, Bencenc községben írta meg). A negyedik levelet Kelementelkéről külte. Az egyik ottani vendéglátójának, Henter Józsefnek a házában sok festményt és rajzot látott. ,,A falak tetőtől talpig nagybecsű képekkel, olajfestményekkel, ritka aczélmetszetekkel fedve.” Az ötödik levélben a homoródalmási barlangnak, a hatodikban a Szent Anna-tónak az érdekességeit írta le. Május 28-án tért vissza Kolozsvárra. Onnan még egy utat tett Désre, s ott lerajzolta az óvárban emelkedő emléktornyot. Látható, hogy miközben ismerkedett a tájjal, lépten-nyomon rajzolt és figyelte a képzőművészeti tárgyú momentumokat is. Útileveleiből elsősorban a táj természeti szépsége és a tájhoz fűződő regényes emlékek keltette meghatódása érződik ki. De mert mi inkább Jókainak a képzőművészet iránti vonzalmát vizsgáljuk, most Kubinyi Ferenc és Vahot Imre Magyar- és Erdélyország Képekben című négykötetes művét vesszük szemügyre. A szerzők ugyanis ennek az 1854-ben megjelenő kiadványuknak II. és III. kötetében — Erdélyi tájképek és régiségek cím alatt - közölték Jókai útileveleinek bizonyos részleteit és útközben készített rajzainak a reprodukcióit. A II. kötetben az utolsó levéllel, vagyis a Szent Anna-tó leírásával kezdődik a közlemények sora, s ebben találjuk a tavat megörökítő Jókai-rajzról készített fametszetes reprodukciót. A fametszés munkáját nem maga Jókai végezte, ezért mesterünk rajzi készségét csak közvetve vizsgálhatjuk rajta. Annak érzékeltetésére, hogy milyen különbséget mutatnak az eredeti rajzok és a róluk készült fametszetes reprodukciók, idézzük 40