Műhely, 2007 (30. évfolyam, 1-6. szám)
2007 / 2. szám
A Dirádó tágasságában a jelzett nagy választékból a szótagszámra nem feltétlenül kötött, de rímbe szívesen torkolló apollinaire-i vers (abból az egyik égöv) rétegeződik leginkább a (persze ebben a megfogalmazásban óhatatlanul általánosított) József Attila-i tónusra. A kötet közreadása utáni, szerencsére apadatlanul bő folyóiratbeli verstermés egyik ötszakaszosa, a Benáreszben volnék csak poéta be is veti a nevet. Az installáció is apollinaire-es a főváros nemrég volt, vitákat keltő cow-parádéjára, szabadtéri kiállítására utalón (az ö-s, ő-s betűrím nem gyakori!): „Én aki őriztem ökröket őszi réten / Kinek nem egy versében köd alatt lapul a rét / Tudom a város forró szívében / Cool miszerint léhűtő móka a cowparade // Miért is aggaszt e tehénkék sorsa / Nem legelnek csak megmérgeződnek / Mintha lehetne belőlük gőzölgő csorda / Nekivágván a csöndes apollinaire-i mezőknek // Művek volnátok vagy csak ötletes tárgyak / Mit bánom amikor megint a gyásztól / Vakul e júliusi pokolutánzat ó bárcsak / Ne lenne kérdés ki a gazda s milyen a jó pásztor”. Babits, Apollinaire, Csokonai és a Biblia együtt kérdez. Együtt egy egész költősereggel. A végén kiderül: Benáreszben „Balassi éneke” is otthonos. Csokonai Attila formajátékainak javát bátran sorolhatjuk az e nemben a költő-középnemzedék kéttagú élmezőnyét alkotó Parti Nagy Lajos és Kovács András Ferenc legjobb teljesítményeinek közelébe. Az östológiai gyakorlatok, a Saltus Hungaricus szomszédságába. E kör tágítása csak előnyére válik a kánonnak. Ha a hatásmechanizmusok keveréséről, a nyelvi márklinről, a stiláris logóról szólva Csokonai Attila korántsem elégszer emlegetett neve is felmerül. Vagy Sajó Lászlóé. (Másfelől közelítve a mai irodalomkritikai közbeszédből, érték-közmegegyezésből sajnálatosan kikopott újabb nevet kell említenünk. Csokonai interpunkció nélküli soraiban, megfaragott rímeiben, lírájának sodrában időnként felhabzik az a versmodell, amelyet sok alakban mutatott be egy ugyancsak Szegedhez kapcsolódó költő, a nyolc évvel idősebb Veress Miklós.) A Dirádó Függelékkel ellátott, többszörösen jegyzetelt (lapalji magyarázatokat is nyújtó) kötet. Jegyzetelési módja, a költemények kommentálása párhuzamba hozható - például - Thomas Stearns Eliot, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Tornai József, és mások vers és valóság összefüggéseit taglaló appendixeivel, de egyiket sem követi. Leginkább Esterházy Péter („alias” Csokonai Lili) olykor alkalmazott eljárásaira hasonlít, ám azokra se nagyon. Esterházyval, már csak a „névrokonság” okán is, szépszerével diskurál, tislizik itt-ott a Csokonai-vers. Nem maradnak édes kettesben: „Lili bátyámnak öt cseh int / Hašek Dvorak Smetana / Menzel és Hrabal név szerint / nem arrièregarde széptana // Hahn-Hahn grófnő konyhakész / Kokoschkát vett na jól van / Jesszus Pepin vissza az egész / Hát Vančura Kundera s Forman” - Csemegézés cseh mezőkön. E nyolcsoros a Koranyár futamai közé illeszkedik. „MOTTÓ: Poeta non fitt, szed... /A mellékhatások tekintetében nem kérdez. ” A szedő író vakmerő, a szedő olvasó átmeneti csömört kap, a poeta non fit, sed nasciturt kihúzzák a szállóige-kollekciókból. Megesik, hogy a mű csak ötletes tárgy. Jegyzeteljünk magunk is: Csokonai Attila kilenc [9] hónappal fiatalabb Esterházy Péternél, ezért lehet József Attila Lidi nénjéből Lili bátyám. A Születésnapomra nélkül) újságkivágat-szövegmontázsa (stb., és: „Az egész országban megindult / a Szabad Nép-kampány // amikor [hajnali ötre végre én is] megszülettem”) az Index szerint korábban íródott Csokonai Attila (1951. január 12-éjére, mint az Egy nehéz nap éjszakája („Leningrádban megjelent a Szovjetunió európai növényzeti térképe [...], az édesanyák fájásai már elviselhetetlenné erősödtek” stb.) Esterházy (1950. április 14-éjére. A költő és az író éje független egymástól, de mindkettő címében ott az áthallás (József Attila: Beatles), anyagában a publicisztika nyelvéből desztillált korkollázs, szándékában a poentírozó komoly stílusbravúr. A sok adat keresztöltésével ékes Függelék szokás szerint megfricskázza készítőjét. Önálló életre igyekeznek kelni a sajtóhibák (Auswitz; Jolsvay; Lukasára; a Betűrendes címmutatóban: Segesva stb.). A Konkordanciák hatalmas utalás- és oldalszámállománya sem címszavaiban, sem kijelöléseiben nem teljes. A becsületes, hagyományos tartalomjegyzéket sajnálatosan kénytelenek vagyunk nélkülözni. Az ilyesfajta adatolás jellegzetes kétarcúsága, hogy olyasmire is néz, amire nem kellene, viszont tekintete elkerüli a netán fontosat. Azaz Csokonai tudatja - mondjuk - Publius Vergilius Maró születési és halálozási évszámát, de több tucatnyi más géniuszét nem. Szavakat, mondatokat jegyzetel, miközben másokat - hasonlóan érdekeseket, meghatározóakat - nem, s megjegyzései nem feltétlenül a magyarázat kívánkozó leglényegesebb vetületére irányulnak. Nyilvánvalóan - bár nem minden esetben - játszik az olvasóval. Közös vizsgálódásra csábítja, a versek közös megalkotása érdekében. Irodalomtörténeti, történelmi, filozófiai munkák tárgymutatóját, tematikus keresztkatalógusát ironizálva, kölcsönvéve ad félig tréfás felhangokat a vissza- és hozzáolvasás műveletének. A taktikusan elhallgatott - filozófiai információk egyike (az lenne), hogy eremita nem csupán remetét jelent (a Dirádó ugyanis nem más, mint - látjuk - Egy eremita filosz versei és költeményei. Nem fürkészve a versek mozija és a költemények filmszínháza különbségét (s köszönettel a filosz ,a gyakorlati élettől elszakadt tudós’ - felfedéséért), örömest értesülnénk (de nem értesülünk), hogy Soren Kierkegaard Viktor Eremita néven adta közre Vagy-vagy című élettöredékét. Az erős epikai karakterű (függelék-prózával kiegészített) Dirádó-líra ugyanis igencsak olvasható élettöredékként. Kierkegaard az a filozófus, akinek tanítása leginkább átszűrődik, iskoláz a változatos filozófiai hatások közül; s a többszörösen megidézett Dani Tivadar, a hajdani kedves szegedi oktató és barát, a dán gondolkodó egyik fordítója (a Vagy-vágyé is) volt az, aki egykoron Csokonai Attila verseit eljuttatta Kormos Istvánhoz. Csokonai ugyan főként az elégia- és dalköltészet művelője, alkalmi versek és marginálták a tárgyat a dekomponálással is felfelé stilizáló lírikusa, ez azonban nem mond ellent annak, hogy tartózkodó keretek között - gondolati, bölcseleti költészetet is alakítson. Rövid versekben. Mert nem a nagyobb kompozíciók (számuk kicsiny, terjedelmük közelítőleg harminc sor - ritkán több) a kötet erősségei. A Négysoros Horatio jegyzeteiből (hosszabb függelékkel, terjedelmes mottóval valamint jegyzetekkel) rá is mutat a technikára, a technika korlátaira. A Száz sor az egyetlen jól (de annál jobban!) sikerült (fél)hosszú Csokonai-vers. Ennek alkata is Csokonai Attila ciklikus építkezésű (alcímekkel osztott, számozással tagolt) műveihez idomul. Legbiztosabban a medáliavers áll kezére. Akár a Medáliák József Attilájához hajló hangfekvésben, versalakban, akár egyéni, felszabadított, ötletes variációkban. A sorozatszerű strukturálás ismétlő, újragondoló, kiteljesítő lehetőségeket biztosít a lírikusnak. Gyenge munkát nemigen hagyott a gyűjteményben az önkontroll. Halványabbakat igen. A Két vers a macskáról, az Életkép, a Négy monológ nélkül meglennénk. Csak újabb darabokat említünk, mivel a régebbieket elégszer rostálta már az önismeret. Érdemes megküzdeni a nyelvi csattanók burjánzásával, a címdudvákkal is. Kissé tördelt, repesztett - mégis relatíve hagyományos szépség teszi vonzó olvasmánnyá a Dirádót. Felolvasmánnyá is: a hangos olvasás, a versmondás ajándékát is megadja a kötet. Részben azért, mert „Csak 74