Műhely, 2019 (42. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 4. szám - Borián Elréd: A Zrínyi-kultusz hatása Petőfi Sándor írásaiban

báni tisztséget töltötték be, Petőfi 1848-ban szembeállítja a király és a bécsi udvar, illetve a horvát nemesség által támogatott horvát bánnal, Jellasiccsal. Kovács Sándor Iván hívta fel a figyelmet, hogy Petőfi utolsó versének (Szörnyű idő...) „szörnyű” jelzőjének a Zrínyi-eposz XV., vagyis az utolsó énekében találhatjuk meg forrását. A szigeti bán önfeláldozó kirohanásakor háromszor is megtalálhatjuk a „szörnyű” melléknevet (XV, 55-58).12 A Petőfi-költeményekkel kapcsolatban összegzésként megállapíthatjuk: Petőfi költő­ként újraélte és újraélesztette Zrínyi eszmeiségét, a Zrínyiászban és az Afiumban megjelenő géniuszát. Petőfi első politikai cikke 1848. augusztus 11-én jelent meg a Március Tizenötödike című újságban. Ebben a „Battyhány-minisztériumot” támadta tétlensége miatt: „Felszabadultunk a Metternich-kompánia alól, s kaptuk a Batthyány-minisztériumot. Erre ugyan elmondhatni, hogy »eben gubát«.”13 A cikkben a nemzetgyűlésben való végtelen csalódottságának adott hangot. Az említett versekhez hasonlóan megjelenik a méltó nemzethalál gondolata: „Tenni fogunk végre, de tenni és meghalni egyszerre (...) tettünk az emlékkő lesz sirhalmunk előtt. A világ nem tudja, hogy élünk, csak azt fogja tudni, hogy meghaltunk!”14 A második politikai cikkét tagadással zárja, tagadja, hogy a magyar nemzet gyáva lenne. A török félhold elleni mártírsággal érvel, és kicsiny tűznek nevezi magát. Ezekben a motí­vumokban Zrínyi eposzára és az Áfium szókészletére, illetve céljára ismerhetünk rá: „ha te nem mártírkodtál volna, magyar nemzet, most a török félhold vetne kisértetes fényt az európai műveltség romjaira! És pedig amely nemzet nem gyáva, annak nem lehet elvesznie, amely nemzet küzdött az emberiségért, annak nem szabad elvesznie! Kicsiny tűz vagyok a haza élé­ben, de tűz vagyok, s csak egy szót olvashat a nemzet a sors könyvéből fényemnél, de ez az egy szó a remény!”15 Petőfi harmadik politikai irata az Egyenlőségi Társulat proklamációja 1848 szeptemberé­ben, amely Petőfi kiáltványának nevezhető.16 Ezt az alcímet tudnám neki adni: ,A Jellasiccsal és cinkosaival való békesség elleni érvelés’. Az első sorok emlékeztetnek A nemzethez és a Kemény szélfúj... indító metaforáira (félrevert harang, tűz) és visszautalnak a Nemzeti dalra is: „Talpra legények!” Petőfi érvelésében felsorolja a magyar mártírokat, köztük Zrínyi Pétert, aki szintén horvát bán volt, mint Jellasics, de Zrínyi Péter a vérpadon végezte többekkel együtt­ .Aki azt akarta, hogy véres halállal vesszen el, nem kellett egyebet tennie, csak ezt a szót kimondania: szabadság. így vesztek el a vérpadon a legdicsőbb hazafiak: Zrínyi, Frangepán, Nádasdi, Martinovics és mások számtalanan.”17 Petőfi kijegyzetelt egy részletet Horváth Mihály 1843-ban megjelent összegző művéből, A magyarok történetéből, amely Jegyzetek Zrínyi Péterről és Frangepán Ferencről címmel talál­ható meg az összegyűjtött prózai írások között.18 A Petőfi-kiáltvány Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc sorsát a Buda ellen felvonuló, a horvát báni tisztségbe visszahelyezett Jellasiccsal akar­ta szembeállítani. Az 1848-as kiáltvány conclusiója az Afiuméval megegyezik: „Föl hát, magyarok, föl fegyverre! teremjen talpon minden ember, kiben még egy cseppecs­ke van abból a vérből, mely nekünk ezer esztendővel ezelőtt e szép hazát szerezte. Nekünk nincs a világon testvér nemzetünk, melytől segítséget kérhetnénk, mely segítséget adna; egyedül állunk, mint a magányos fa a pusztában; nem támaszkodhatunk csak az istenre és magunkra, de e kettő elegendő lesz arra, hogy örök időkre megmentsük a magyar nemzet életét és becsületét.” Petőfi a Caraffa című drámatöredékében az utolsó Zrínyi nemzedék hősnőjének, Zrínyi Ilona személyének, illetve a vele való kapcsolattartás vádjának fontos szerepet szánhatott. A Caraffa-töredék keletkezését a kutatók ma már 1848 szeptemberére teszik.19 „A helyszínt 1845 tavaszi felvidéki útja óta ismerte. Eperjesi élményei között, az Úti jegyzetekben említet­te: »Kora reggelenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyúi ordították e mártírvárosra: rettegj!«”20 Petőfi Beregszászról 1847. július 12-én írta a 13. levelét Kerényi Frigyeshez.21 A házasság­­ra készülő költő elbeszélésében ,cselt­ alkalmaz: Júliához kezdi el írni a levelet, majd hirtelen feleszmél, és elmondja Kerényi barátjának, hogy lám annyira szerelmes, „mint aki a napba néz, aztán akárhová tekint, vagy ha behunyja is szemét, mindig a napot látja”. A szerelem után a szabadság témája következik, illetve annak a hiánya. Munkács vára ugyanis „státusbörtönné alakult”. Akár verseiben, ebben a levelében is úgy ír a szabadság hiányáról, hogy felkeltse a szabadság vágyát az olvasóban: „A mai utamban vagy nem figyeltem vagy csakugyan nem volt semmi említésre méltó, kivévén Munkácsot. Ungvárról korán reggel vagy tulajdonkép későn reggel indultam el, s dél­után értem Munkácsra. Míg kocsisom megkapatta lovait, én hirtelen megebédeltem, s siettem ki a státusbörtönné alakult várat megtekinteni, melly a várostól egy jó negyedórányira fekszik a róna közepén, egy magas kerek dombon. A domb oldalán szőlőt termesztenek... nem szeretnék borából inni... azt gondolnám, hogy a rabok könnyét iszom. Fölmentem a várba, az udvarokat

Next