Mult és Jelen, 1841 (1. évfolyam, 1-105. szám)

1841-06-11 / 46. szám

zonban elhangzott. 5) Nádor ő Fennsége is­métlést az iránti figyelmeztetésére , hogy az 1832/T) törvényczikkely által országosan mega­lapított magyar nemzeti Muzeum építési köl­tségek fejében e’ megyére esett, ’s mind ed­dig fizetetlenül maradt 1200 ezüst forint tarto­zást igyekeznék a’ megye minél előbb oly mu­nicipalis buzgósággal béfizetni, mint a’ minő országos zelussal az érintett intézet létesiten­­dését a’ maga idejében pártolta, végzéssé jön, hogy a’ legelső alkalommal, mihelyt t. i. pén­ze lesz a’ megyének, tartozásának azonnal e­­leget téend. 6) Örömmel vették a’ rendek B. Bánya város tanácsosa levelét, melyben jelenti, hogy a’ kebelében eddig elé szokásban volt hal,­ csik­ és rák limitatioját jövendőre nézve megszüntette. Borsod vármegyének május 10-kén kez­dett évnegyedes közgyűlésében legelsőbb is szőnyegre jött az edelényi lelkész Edvi Illyés ellen kiküldött nyomozó küldöttség tudósítása. (1.­20 számunkban) Vita keletkezett, melyben kétfelé oszlott a’ rendek véleménnye, egyik az 1047-ki 14 ezikben kiszabott eljárást nem lá­­tá alkalm­azhatónak, mert a’ kérdéses vegyes házasság már megkötve, ’s teljes erejű lévén, minden akadály elhárult­ ’s ezt a’ többség a­­zon nézetből is pártolá, mert az áldás nélkül kötött házasságokat Borsod megye is maga keb­lében erőteljeseknek hirdetvén, ha most az igy öszvekütött házasságra áldást adni a’ lel­kész kénszerittetnék: a’ népben a’ kihirdetett elvvel éppen ellenkező balvélemény ’s aggoda­lom támadna. Határoztatott : az 1­747-ki 14 t. czikkbeni eljárást ez esetre nem látják al­­kalmazhatónak a’ rendek, hanem tiszti ügyvé­­döknek meghagyják, hogy az említett lelkészt az ITQO-ki 26 és 1725-ki 12­­. czben kisza­bott büntetésre rendes törvényszék eb­be idéz­ze , azon tettiért pedig, hogy magát az egy­házi szószékből a’ kathol. hit védelméért szo­rongatott szomorodott szivü mártírnak állitá, most még jegyzőkönyvileg megdorgáltatni, is­métlés esetére törvény szabta szoros rendsza­bályokhoz nyúlni határozák. Zala levele, a’ veszprémi püspökség jövedelmének az eszter­gomi herczeg prímástól elválasztása eszközlé­se iránt, nem pártoltatott. II. Külfö­ldi tiadósitu­sok, Spanyolország. Némely angol hadi hajók, a’ Cartagena, Al­gesiras, és a’ canari szigetek partjain, a’ spanyol őrök által elfogott több dugárus hajó­kat, ezektől erőszakkal viszsza vévén­ bébizo­­nyosodván, ezen kivül az is, hogy angol hadi hajók oltalma alatt, Gibraltárból több hajók dugárusságot folytatnak a’ spanyol partokon, ’s igy a’ spanyol őrök törekvése hasztalan, a’ madridi kormány ez okból, az angol követet hathatósan megszóllitotta, tudtára adván, hogy az angol consulnak, hivatala folytatását Carta­­génában többé meg nem engedi. Az angol kö­vet ezt megelőzni kívánván, az illető consult hivatalától tüstént felfüggesztette, ’s a’ történ­tekre nézve sajnálkozását kinyilatkoztatta. De a’ közvélemény Madridban ezzel még nincs megelégedve, ’s az erőszakkal elvett dugárus hajók kiadását megítélés végett kívánja. Telegráfi tudósítások szerént, Madridban május 22-é. megtörtént az új minisztérium ki­nevezése. Gonzalez elnök és külső, Surra­ y- Bull, pénzügyi, Infante belső, San Miguel ha­di, Garcia Gamba tengeri, Alonzó igazság — miniszterei.— Havannából, Cuba fővárossából írják, hogy e’sziget déli oldalán 62 Szerecsen szállott­ ki, ottani rabszolga hazafitársaik fel­­szabadulását hirdetni. Harminczat közzülök el­fogtak , kihallgattak, megítéltek , ’s rögtön meglőttek. Francziaország. Pénzügyi miniszter Humann, május 1.-k. a’ pair-ek kamarájában az 1842-d. évi kiadá­sok iránti budgetet át­adván, Merilhou ellene mondott annak, hogy a’nevezett kamarában a’ budget feletti tanácskozás csupán puszta for­malitás legyen. A’ pair kamarának joga van, a’ státus gazdálkodását éppen oly alaposan ’s komolyan megvizsgálni, mint azt más hatósá­gok teszik. Azon megállított elv, mely szerint , a’ már egyszer megtörtént kiadásokat meg kell fizetni, annyira vitte már a’ dolgot, hogy a pair-ek kamarájának, most többé nem az ezu­­táni kiadásokkal , hanem a’ már megtörtént költségekkel kell bajlódnia. ,,A’ kamarák el­oszlásakor“, folytatja tovább beszédét Meril­hou, ,,az ország pénzügye virágzó állapotban ment a’ minisztérium kezelése alá, ’s imé, a kamarák viszszatérésekor 100 milliónál többre ment a’ budget hiányra. Mi akadályozó a’ mi­nisztériumot, hogy a’ költséget két milliárdra ne emelje? A’ minisztérium az országot ör­vény szélére vezette, ’s hatalmában vala abba bébuktatni, köszönetet érdemel , mind azon roszszért, mit megtehetett vala, s még sem tett­ meg.“ A’ szónok, a’ lóvásárlást ’s élelem­

Next