Mult és Jelen, 1845 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1845-11-07 / 89. szám

tanács, az iskolai bizonyítványok lehette egy­­formasitásáról maga rendelkezését tenné-m­eg. I/ tárgy véleményadás végett a/. 1812-ben kinevezett biztosságnak k­'*va'*n kiadva, felszó­­littatott a’ bizottmány , hogy az e’ tárgyban kivan! véleményt az egyházi Ib tanácshoz mi­­nél elöbb tegye­ meg; azonban tapasztaltatván, hogy az iskolai bizonyítványok, a’ főiskolai elöljáróságok által különböző alakban és nyel­veken adatnak­ ki, meghagyatott a’ négy fő­iskola ’s két gymnasium elöljáróságainak, hogy addig is, mig e’ tárgyban az egyházi főta­nács további intézkedést lenne, az iskolai bi­zonyítványok mikénti kiadásában alkalmazzák magukat az e’ tárgyban az egyházi főtanács­tól kiadott ’s még fennálló szabályokhoz.— 2) A’ 1 I-e­­s ezzel kapcsolatban a’ l­­k vezér­számok alatti határozatát illetőleg, az egyház­­kerületi jegyzőknek az esperességre, a’ köz­jegyzőnek a’ püspökségre következése, a’kép­viseleti rendszer indítványozott, behozatala, és végre az egyházkerületi jegyzők mikénti vá­lasztása tekintetében, az egyházi főtanács, a’ köz­ zsinat, által előadott okokból e’ részbeli határozatát jóváhagyta, ’s mivel a­ kerületi jegyzők választása , kölcsönös megállapodás mellett abban van elhatározva, hogy ezután­­ra minden egyházkerület, a’ maga jegyzőjét szabadon válaszsza, és a’ ki valamely egyház­­kerületben többséget kapott, annak neve je­­lentessék­ fel a’ föliszteletü püspök úrhoz, ki azt a’ köz-zsinat elibe terjesztvén, mintán ott választása megerösittelik , az egyházkerület­ben jegyzőnek felesked­elkelik, — ezen már szabályivá vált határozat, tudás és maguk a­­hoz alkalmaztatása végett, körlevél által meg­­iratott mindellik egyházkerület elöljáróságá­nak és a’ ('(»tiszteletű pü­spök úrnak. — F/ tárggyal egybefüggőleg, a' mi illeti a' szilá­gyi egyházkerület idei sept. 23-kán tartott gyűléséből az egyházi főtanácshoz felterjesz­tett azon feliratát, miszerint az abban előa­dott okból nyilvánítja azon aggodalmát ’s gyanúját, mintha a’ jegyzők következését ille­tő kérdés , a’ köz­ zsinaton nem a' maga út­ján és törvényes módja szerint tárgyaltatott volna, 's következőleg azt kéri, hogy a' kö­­vetkezésrőli kérdés bévégezettnek ne tekin­tessék, hanem utasittassék­ viszsza a' zsinatra !s az egyházkerületek e’ tárgybeli véleménye a* confraternitások gyűléseiből keressék­ bé : az egyházi főtanács, ezen feliratot olyannak találta, melynek tartalmában helytelen alapo­kon gyökereztetett ’s az illedelem­mel és tör­vényes függéssel egybe nem férhető gyanú­sítások foglaltatnak; azonban külső alakjában és az állított sérelem orvosoltatását ezélzó modorában , a’ törvényes és helyes rendtől ’s gyakorlati formaságtól eltávozó, ugyanazért méltó hibáztatást érdemelvén, kemény m­eg­­feddés mellett elutasította, miről tudás és ma­ga alkalmaztatása végett a’ szilágyi egyház­kerület gyűlése értesittetett; ugyan az tudá­sul a’ közzsinatnak megh­alván. ( 3) A’ 13 szám alatti határozata, melyben az egyházi fő­tanács tavalyi felszólítására nyilvánítja, hogy a’ gazdasági Kislükört népiskoláinkban elfo­gadhatónak találja ’s következőleg arról intéz­kedett, hogy az egyházi főtanács, a’ főtiszte­­letű­ püspök úr által az egyházkerületi papok­tól veendő tudósítás nyomán értesiltessék ar­ról , hogy hány példányt gondolnának elkel­­hetőnek, melyben továbbá az uj évi egy e­­züst garasos intézet pénztára tőkéje kamatjá­nak mily czélra fordítása, úgy ezen intézet kezelésében tapasztalt hi­ányok iránti vélemé­nyét és illetőleg javaslatát terjeszti­ elő, — kö­­zöltetni végeztetett az uj évi ezüst garas in­tézetére ügyelő bizottmánynyal, hogy a' köz­­zsinatnak nyilatkozatára lehető további észre­vételeit tegye­ meg. (Vége következik). Stásí-régeni illtek. Severin napi vásárunk eltelék, melyet a’ rósz idő ’s nagy sár miatt közepesnél jóval alalnak mond­hatni. Különben, kivált a’ szarvas-marha fe­lettébb drága nem volt, ’s még is 9 krajczá­­ros húst eszünk.— Nem rég egy csapat né­met színész kezdett nálunk működni, mely­nek ugyancsak jól megyén dolga ; megjegye­zendő lévén zárjel közti, hogy itt a­ magyar színészek sem szoktak cípus­lfilm, de más­hol rakott adósságot is tudtak rendszerint leróni; azonban ez nem egészen a’ szász a­­tyafiak pártfogásának köszönhető. — Keletke­zőben van itt egy német olvasóegylet is, min­den úgy nevezett alapitó tag által négy évre előleg költendő 10 ezüst forinttal, mely ha — mint­ hiszszü­k létesü­lend, idővel igen széppé és idvessé válhatik ,s számára már is nagy üszveg gyűlt öszve. Kik csak évenkint akarnak béállani , arra mindenkor bal váltó forintot, 's a’ rendes alapítók négy év lelté­vel , azután csak egy-egy pengő forintot kö­­teleztetvén fizetni.— Vidékre kitéröleg, kö­­zelebbiröl egy I­. széplaki birtokos urat, rész­­akaratú kocsisa éjfélkor felgyújtván, odébb állott,­­s más nyögi a’ sok kárt. Végül, je­­lentjük a* t. ez. közönségnek , hogy egy ér­­demteljes, eszme gazdag s egyedül tudós veterinariusunk (vulgo barom-gyógyászunk) miután dijaztatása meg nem nyerése boszszujából e­ városi eleget piszkolja, az itteni gyakor­latba belé únva, elhagyni szándékszik ben­nünket. Fájdalom ! a’ kevés principálisok még kevesebbre apadtak , praxis és kereset nem sok, azonban adósság bőven van ! Mint halljuk, vándorunk Udvarhelyszék felé forditandja re­­ményvitorláját. No nemes Udvarhelyszék jám­­bor közönsége ! ha béke lakott eddig közte­lek, kevés ideig még ugyancsak ölelgessétek, mert nem sokára csak szomorú emléke lesz veletek, r. I. Slolsőszolnok megye ern­e­­gyedes közgyű­lése. (Folytatás.) A' Déézsaknára sóútnak megkészitése a’ kir. kincstártanács által sü­rgetletvén, a’ aj megye még 1­843-ban felírt az iránt, hogy ezen útal megkészitteti, csak hogy a’ kir. kincstár, mint maga kereskedésére szükséges útra a’ szükséges költségeket adja­ meg;— mire ez­úttal a’ kir. kormányszék, folyó évi 10435 számú intézvénye által azt rendelte, hogy a’ kir. kincstár részéről addig, mig az eddig­­elé tett kiadásokról számadás készül­end, fel lévén függesztve, ez okból a’ as megye ad­dig is, mig e’ tárgy végképpen elhatároztat­nék , ezen sóútat egész a' csinált útig tartsa jó járható állapotban , különben is ezen út­vonal csekély lévén. Határozat: Átadatik a’ tisztségnek oly ajánlattal, hogy addig, mig az igényelt költség megadatnék , ezen út jár­ható állapotban való tartását igyekezzék ki­eszközölni. Valóban tudósitó nem tudja cse­­k­ély nézete szerint átlátni, mi módon tudja a’ tisztelt tisztség ezen rendelést teljesíteni? mi­­nden a’ szegénység még a’ postaúlakat , ezen­­megyei nagyszerű hidak építését, és a’ nagy­bányai útvonal mellett több szűk helyeken ostrommal elfolyó Szamos vize szabályozásá­ra évenként múlhatatlanul készitni ’s ja­vi­t­ni kellett gátlások munkálatjára megerőltetett, közereje mellett sem elégséges, ’s annyival inkább éppen a’ déézsaknai úlal , melyhez több hidak kivántatnának , minő költséggel fogja építeni? ’s magában a’ helységben a’ szinte megmérhetetlen mélységű forrásos szűk utszát minő költséggel fogja flaszterezök ál­tal járhatóvá tenni? mert azt csak nem is hihetni, hogy a’ köznép, ki a’ só árát ki­fizetni alig győzi , ilyetén költséggel terhel­­tessék! — A’ szózatokat szedő bizottmány munkálatját beadja, melyből kitetszett, hogy a’ tized haszonbértarnokságra a’ romai katholi­­kusok részéről: Tatrosi Ferencz 47, Tomna Ferencz 5, Jókai Lajos 5; az ev. reformátu­sok részéről: Katona Elek 36, Pongrácz Dá­niel 13, Halmágyi László 9 szózatot nyer­tek; minélfogva Tatrosi Ferenc 7, mint szó­zatok többségét nyert egyén, a’ fels. kir. kor­mányszéknek feljelentetni meghatároztatott. Olvastatott a’ teljesitendők emlékeztető jegy­zéke, melynek nevezetesebb tárgya: ns Do­boka vármegyének a' báró Wesselényi Miklós úréval ősz véhang­­ó átírása a* Dobokán és Gorbón keresztül /sidó felé kimenő országos út tárgyában, mely idővel a’ debreczeni vas­úttal egybekapcsolandó lenne, és a’ Sátor fogadó közelébe vágna a' Kolozsvárról Besz­­tercze felé vezető országos postaútba. Ez, a’ mult közgyűlésen bizottmánynak adatot l­ át , mely bizottmány maga e' tárgybeli eljárásá­ról munkálatját beadja. Határozat: A' bizott­mánynak mindkét útvonalra nézi,— mely e­­zen útvonalból a’ as megyét illetné,— fel hozott véleményét pártolva, minthogy abból a' tetszik ki, hogy jelesen a' Deézsről Alpa­­rés felé egész az ezen Gorbó és Zsibó küzh­­ti nagy útvonalba leendő beérkezésig nagyon idves és hasznos, mind a' mellett terhes mun­kával egybekötött út elkészítésében az a’ ne­hézség, hogy bizonyos készpénzbeli költség nélkül ahoz hozzá sem foghatni, mert hidak nélkü­l út fenn nem állhat,— hidakra köl­tség kell, a’ pedig pénzbe keríti; é’ végett ő Felsége a' fels. kir. kormányszék útján ke­­ressék­ meg, hogy alattvalói iránt viseltető a­­tyai kegyességénél fogva , méltóztassék ezen útvonalra megkivántató hidak felállítására bi­zonyos pénzbeli segedelmet és öszveget any­­nyival inkább legkegyelmesebben adatni ren­delni, mivel a’ kérdésben forgó útvonal tisz­tán és egyenesen sószállitó út lévén, a‘ kincs­tárnak hatás­talan jövedelmet hajt, melylyel egy­szersmind a' bon és egyesek boldogsága uta­zási könnyítése kapcsolatban van; is Doboka vármegye pedig szólittassék­ fel, hogy Got­tőn keresztü­l ezen as megye széléig útját mentől előbb készittesse-m­eg; annak megkészit­éséhez ezen megye r­észét­öl mindaddig czélszerüleg­­intézkedni nem lehetvén.— Az alispán urak felszólít­tattak , hogy a' megye házánál mi o­­kon vannak fegyveres katonák már hoszszabb időtől fogva, mire azon nyilatkozat tétetett, miként a­ hamis bankjegykészilők őrizetére felsőbb helyről lennének kiküldve. (Küzttünk maradt szó legyen, ezt bizony ezelőtt is jól tudtuk. Határozat: Keressék­ meg a­ fels. kir. kormányszék, hogy ilyetén országos rabokkal megyénket nem terhelve , méltóztassék azo­kat innen az országos fenyitóházba átszállí­tani.A Nemes Doboka megye R­et innét tett felszólítás következtében megírják , hogy ezen aj megye keblében alakult tüzkár mentő társulat szabályait némely változtatások­kal el­foga­dva egyesülni kívánnának. Határozat: Át­­adatik a’ középpponti biztosságnak, a’ holna­pi napra lehető észrevételei megtétele végett. — Özvegy Székely Leopoldné Gracs Anna kéri, hogy özvegy Bálintfi Józsefné Rigyó Zsuzsanna részére, javai erőszakos elfoglalása alkalmával ellene procedált regiusok által as­sessori felfüggesztések alatt párkiadása elren­deltessék. Határozat: Közöltetik a* bepanaszol­­takkal feleletteknek folyó hó 22-n tartandó ülésre múlhatatlanul leendő beadásuk végett. — Ugyan ez kéri, hogy erőhatalommal el­foglalt javainak megbecsültetésére Bálin­tfin­é által kivitt regiusok Bonis György és Sándor Mihály assessorok , midőn megintésre sem a­­karnának munkálat­­okból párt adni, hivataluk felfüggesztetése alatt párt adni kényszerűt es­senek. Ezzel az ülés eloszlott. (Vége követ­kezik). filáromszék­­i kftzg-i Illés. (Vég­zet). 7) Az uzoniak által több nemesektől szedett vám a' fels. kir. kormányszékhez fel­­irattételre kénytetvén a’ RRet, ennek követ­keztéül, a’ tisztelt kir. kormányszék a’ RRet oda útasitotta, miszerint azon kihágást bün­tetni hatalmukban van ’s azt használják. A’ RR illető alkirálybiró atyánkfiának meghagy­ták , hogy az említett közönség ellen az e' részben szükséges lépéseket tegye­ meg. — 8)­ ­:128

Next