Mult és Jelen, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1847-10-14 / 82. szám

mezei rendőrségre nézve határoznánk egy porfolyamatot és azt iktatnék törvénybe. Ezután viszszajött azon bizottmány, mely a­ kir. biztos ö­nmagához küldetett, melynek vezére 1­. Bániti Miklós jelenté, hogy meg­bízatásában eljárván, kir. biztos ö­nmagának a tudva lévő iratokat átadta, mire­­l nmlga szives tiszteletét nyilvánítván, egyszersmind tudatja a t. KK és RRcs, hogy azon iratokat, minél előbb ő felsége szentséges színe eli­­be fogja terjeszteni. 1)­o­bo­k a m­egye fői­s p. Közelebbről elnök ó nmlga kitűzte a’ mezei rendőrséget, miben a t. l.­R megnyugodtak, bátor vagyok a’ t. Rűnek ajánlani, hogy ezen kitűzés mel­lett megmaradni méltóztassanak, nevezetesen azért, mivel a’ mezei rendőrség, egy igen sü­rgetőleg ellátandó tárgy, mit oly dologgal ne kössünk öszve , mely annak késleltetésé­re és elhalasztására­ vezethetne; mert tartani lehet attól, hogy ez országgyűlésen, a’ mezei rendőrség tárgyábani intézked­ő létre nem jöhetene. Meg lehet, hogy szükség lesz Ko­­lozs megye követte mondása szerint, a­ szóbeli per tárgyában készült munkálatra hivatkozni, azt azonban előre ne mondjuk­ ki, ha szük­séges lesz hogy a’ szóbeli per tárgyát is elő­vegyük, azt mindég megtehetjük , de előre magunkat ne kössük­ meg. Mennyire szüksé­ges a meezei rendőrség tárgyábani törv.czikk­­nek létrehozása, mindenki átláthatja, ki az úrbéri tárgyakban tett javaslatokra viszsza­­emlékezik, azokban a’ földesúri hatalom, az úrbéresekkel szembe korlátolva van és mi lesz annak következése, ha a’ földesúri ha­talom nan lesz, képp’s a’ praevancatiokat fé­­ken tartani. Ha tehát ez részben czélszerű törvényeket nem hozunk, úgy a' nemesnek, mint az úrbéresnek birtoka és vagyona biz­tosítva nincs a' kicsapongások ellen. (Szá­mosan felállás állni pár'tolásukat jelentik­­ki.) Felső fej­ér megye­k. Hogy a’ me­­zei rendőrségről törvényt hozni szükséges, azt mindnyájan tudjuk, azonban fontoljuk­­meg, hogy ő Felsége k. kir. leiratában tisz­tán kimondja, hogy a’ mezei rendőrségi­­el­terjesztett terv.czikket azért nem erősítette­­meg , mivel az eljárásra nézve, az orsz.gyű­lés által kirendelt bizottmány munkálatától igen sok függ ; annál fogva ő Felsége u­tat mutatott arra , hogy a­ bizottmány által ki­dolgozott eljárásra nézve terv készíttessék, mert a­ nélkül nem­ lehet a­ mezei rendőr­ségi procedúrát megállítani. Annál fogva fe­lette szükségesnek látom, hogy állítsunk rö­vid procedúrákat egyszerre, mely alá min­den ide vonatkozó eseteket sorolni lehessen, ide czéloz a kir. leiratban lévő ezen kitétel is ,,sub incude est.íl Elnök: Én másképp veszem fel a’ kir. leiratot é-. úgy hiszem, hogy éppen azért nem erősítette­ meg ő Felsége azon proce­dúrát, minthogy a’ bizottmánynak munkálata su­b incude est, de azt gondolom, hogy a' t. RR. tehetnek oly határozatot e' tárgyban, mely bizonyosan nem jó collisioba azon tör­vényjavaslattal, melyet a’bizottmány ne talán javaslani fog. (­Felolvastatok újból a k. leirat.) Úgy látom, hogy ő Felsége kimondja, hogy inkább politicai útra kivánja relegáitatni a’ tárgyat, mintsem azt lehetne belőle kihúzni, mit Felsőfejér megye követje kihúzott. Udvarhely-szék k: A’ mezei rend­őrségre nézve legfőbb teendőnk a processu­­ale meghatározása, ennel fogva múlhatatlan szükségesnek találom a’ szóbeli per iránti törvényjavaslatot felvenni és én Doboka me­gye 1. főispánjának indítványát oda magya­rázom, miszerint n ő mlga , csak nem akarja előre kimondani, hogy a’ szóbeli per vétessék fel, hanem nem ellenzi azt, ha a’ mezei rend­őrség feletti tanácskozás alkalmával a' tek. RA szükségesnek tartandják azt is felvenni, az iránt is ne intézkedjenek és így a* t. fő­ispán urnak indítványa által kívánságomtól magamat tulajdonképp elülve lenni nem lá­tom. E­g­y írt. és k. h. Nem akarom üszve-­­ zavarni a’ juridical procedúrát a’ politicai , útoni eljárásokkal, ’s azt tartom, hogy nem szükséges minden tárgyban külön procedú­rát alkotni, hanem megemlittethetik a' tör­vényben, hogy ki mennyit fizessen ezen 's ezen kihágásért. Tudjuk, hogy törvényezikk­­nél fogva is megy­ ki végrehajtó és a'törvény által kiszabott, büntetést felveszi, 's igy nem látom­ állal, hogy­ mire való most a' szóbeli perről előlegesen beszélni addig, m­ig nem látjuk, hogy mikor kiváltunk rövid szóbeli perútat szabni; tehát egyet ért eleg rv­áboka­­t, főispánjával, nem akarok előbb a’ proce­dúrákról szólani, hanem arról, hogy a' ki­hágások mi módon büntettessenek-m­eg. E­g­y k. si . és u d­v. tt t . Vélekedésem szerint, bajos lesz azon szób­eli p­ut­k máso­latban felvenni a’ mezei rendőrséggel, jele­sen az országgyűlés mostani stádiumát és az idő rövidségét tekintve, mert ha azt meg­­satározzuk, körül­belöl előre kimondjuk, hogy sem az egyikből, sem a’ másikból sem­mi ne legyen. Tudjuk , hogy a’ szóbeli per mily­eééyes és hos­­szas tárgy és mennyi megfontolást kíván, annyival inkább, mivel a' nagyobb résznél Erdélyben a' szóbeli per­nek eszméje, még nem igen érett­ meg; és igy ha érdemlegesen ereszkedünk­ bé, egy ily tárgyban sok akadályokra fogunk találni, másfelől pedig a' mezei rendőrség oly tárgy melyet minden ember ismer és mindenki tudja, hogy arra nagy szükség van, és mi­után a’ nagyobb kihágásokra nézve törvé­nyeink vannak, milyenek a’ spoliumos , po­tent­iás perek, triduale fórumok, most egy cynosuralis mezei rendőrség kidolgozásába nem elegyedhetünk, ha csak annyiban, meny­nyiben pro hie et mine nem segítünk ma­gunkon, és így csak kisebb kihágások za­­bolázására fogunk terjeszkedni. Most tehát , hozzáfogván a’ mezei rendőrségnek kidolgo­zásához, meglátandjuk, hogy mily kivite­­­­léseket szabunk, és azokat mi módon bujtat- t juk-­­­égre. A Fejér m. főisp. Ha nem volnék­­ meggyőződve több t. szónokok belmeggyő­­­­ződésökröl, miszerint a’ mezei rendö­zséget i­s csak ugyan létre hozni kívánják, az előter­­­­jesztésekböl azt kellene következtetnem,­­ hogy azt csak ugyan létre-hozni nem akar-­­ ják, mert ha a’ szóbeli perrel kapcsolatba teszik a' mezei rendőrséget, az, más szóval­­ egyebes teljességgel nem, tevz mint azt, hogy a' mezei rendőrségből nem lesz semmi, és miután senki sincs e’ lejemben, hi által­­ ne látná, hogy mezei rendőrség nélkül ta­­j­tositott birtok fel nem állhat, és hogy a’ Com­m­in­álatlan birtokra nézve is, mezei­­rendőrség nélkül töméntelen károk követ­keznek. Midőn tehát azt hiszem, hogy mind­nyájunk kiváltsága az, hogy mindenki vagyo­nát békes­égesen használhassa, nem akar­nám felfüggeszteni ezen annyira szükséges tárgyat, az előleges eljárás meghatározásá­tól, hanem­ rögtön hozzá-fognék a' mezei rendőrség kidolgozásához , és annak rendén­­ midőn a’ büntetéseket megszabjuk, úgy mint ■ az­on bérben leltünk, megszabjuk egy'zers­­j mind az eljárást is, melyet szintén a’ leg­rövidebb úton fogjuk kívánni végrehajtani, és így pártolom Dobotta megye t. főispán­jának előadását. N­ mn vad m. k. Magából a’ dolog ter­mészeti állásából indulok­ ki, és miután lá­tom azt, hogy az I81l­k országgyűlés mi­­rlö­­ a' törv.javaslatot felter­jesztette, melyre ő Felsége királyi vála i**zában azt (’• je/1-I » , hogy azon löt'.javaslatban tulajdonképp nem az van, mit czimén visel, hanem sok e­­gyéb, például a' törvények megbüntetése és magyarázata, mint azt láthatni, az akko­ri jegyzőkönyv 6l2k lapján; a' k k leirat­ban pedig az mondatik, hogy egyedül csak rendőrségi intézkedést tegyünk, következés­képp azt teszi a­ ké leirat , hogy azon töb­biek nem ide tartoznak, és csak a’ mezei rendőrségről rendelkezzünk, oly intézkedé­seket pedig, melyek a’ meglévő törvények­ben vannak, ne tegyünk. Egyébiránt, a­ szó­beli pert ez úttal felvétetni nem kívánom, minthogy utasításom annak tárgyalását nem kívánja. A. Fejér m. k: Nálunk , hol a­ törv­­hoz­ás oly h­uzamos időkön keresztül fel va­­la függesztve, természetesen igen sok újíta­ni való van, azonban minden reformok kö­zött, a­ nyilvánosságot terjesztő szóbeli­ per behozatalánál részemről alig nyújthatnék, va­lamihez szívesebben kezet, mert valóban borzasztók azon viszszaélések, melyek a­ czélh­ángtalan törvénykezési út miatt vét­ségből, és néha talán nem is éppen vétség­ből nálunk oly gyakran fordulnak­ elő. A­­zon­ban magam is átallálom, hogy a’ mezei­­rendörség mellőzhetetlen teendőnk, és e’ mi­att olyanforma nézetből indulva­ ki, mint Doboka megye főispánja, előbb határoznék a­ mezei­ rendörség tárgyában , ennek bevég­­zése után rögtön a' szóbeli­­ perek kérdését vévén tanácskozás­ alá, és ezen véleményem a’­­. KK és RR által annyival inkább elfo­gadható, mivel a két szembe álló nézeteket egyesit­i. Külozs m. k. A’ logica helyes tör­vénye szerint, az volna rendén, mindenek­előtt oly törvényt alkotni, mely minden e­­gyes esetekre alkalmazható cynosurául le­gyen, és hogy ne határozzunk szóbeli­ és rövidfolyamti pert, minden egyes esetekre külön, ha azonban nem ide megy­ ki a’ t. RR vélekedése, figyelmeztetem a‘ t. RRet , hogy midőn­­veszszük a’ mezei rendőrsé­get, minden esetre eljárást kell határoznunk és arra ügyelnünk, hogy az más hasonló esetekre is alkalmazható legyen, különben oly zavar lesz, hogy senki sem fogja tudni , mi módon hatoljon ki a­ tárgyakból. F. F­ejér m­.­k: Csak azt kívánom megjegyezni, hogy akkor, ha majd saját gabonámban valakit rajta kapok, nekem tör­vényre szükségem nincs, mert káromat meg tudom fordíttatni , hanem akkor kell törvé­nyes intézkedés, midőn a kártevőt ott nem kapom, és erre is van törvény, de olyan , mely szerint talán csak 10 év múlva kapha­tok kárpótlást, és így az eljárás az, mire legnagyobb szükség van , és fel kelll állítani egy oly procedúrát, melynek rámájára min­dent lehessen húzni. Egyébiánt úgy hiszem, hogy a’ t. RR azon igazságról , mit Kolozs megye követte mondóit, meg fognak győződ­ni a­ tárgyalás közben. (Kije­len­t­ést k­érü­nk.) El­nö­k : Úgy látom, h­ogy a’ l. RR a mezei rendőrséget tárgyalni kívánják, és an­nak nyomán azt f­ogják sem , mit jónak és czélszer­ű­nek lát .indának. ( Köz­helyeslés.) Ezzel az ülésnek vége lett. A z o c t o b. I s e napján­­ártott kilen­c­zve­nedik országos ülés. Tárgy: A­ közelebbi ülés jegyzőköny­vének hitelesítése. Azon k. kir. leiratnak ki­hirdetése, mely mellett az úrbéri törv.czik­­kek lekü­ldettek. Mezei rendőrség. Több rend­­béli feliratuk felolvasása és kéziratra adása. A’ jegyzőkönyv hitelesítése után Elnök: Mielőtt egyébhez fognánk, kí­vántam jelenteni a' t. RRnek, hogy a' kir. kormányszék, meg kíván a’ RR közti jelenni, ennél fogva várjuk­ bé. Rövid szünet után , éljenzések között megjelennén a’ kir. korín.szék. kir. kormány­zó , amlga az elnöki széket elfoglalta. K­i­r. k­o­r­m­á­n­y­z­ó : Ő Felségének az u Imi tárgyábani k. kir. leirata megérkezett, bátor vagyok azz­a­l. Ellnek kihirdetés veg­get bemutatni. Ennek következtében Kabos Dániel ité­lem­es­tér felolvassa ő Felségének folyó évi sept. 23-tól kelt k. kir. leiratát, mely mel­lett a­zelterjesztett úrbéri törv.czikkek le­küldetnek, s a melynek felolvasását, hosz­­szasan tartó éljenzések és kardoson elések követték. 09

Next