Múltunk – politikatörténeti folyóirat 48. (Budapest, 2003)
3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyarmati Gyöngyi Nők, filmek, hatalom Magyarországon az 1950-es években
és a családi feladatok összehangolásának nehézségei kettős teherként nehezítették a nők mindennapjait Mindezek miatt nem meglepő, hogy a nők többsége az őket érintő változásokat „inkább kényszernek, semmint önmegvalósításuk lehetőségeként élték meg". A Magyar Dolgozók Pártjának vezetői természetesen csak az állítólagos pozitív változásokat hangoztatták, amivel elmélyítették a szakadékot a „hatalom nőideálja" és a nők valóságos társadalmi helyzete, illetve önmaguk helyzetéről kialakított képe között. A hatalom nőideálja kifejezés az MDP nőkkel szemben támasztott elvárásait jelenti, vagyis azt a nők társadalmi és otthoni szerepeit megfogalmazó ideológiát amely a kommunista pártnak a nők munkavégzésével, intézményes oktatásával, politikai szerepvállalásával, valamint a családdal kapcsolatos elképzeléseit foglalja magában. A játékfilm: korabeli propagandaeszköz - jelenkori történeti forrás Mivel az új nőideál megalkotása az MDP politikai-gazdasági céljai miatt sürgető volt, minden eszközt meg kellett ragadnia annak propagálására. A politikai eszmék széles körű elterjesztésére ekkor - a szovjet példa nyomán - a leghatásosabb médiumnak a filmet tartották. Egyrészt azért, mert a vándormozik révén a legkisebb falvakba is eljuttatott mozielőadások széles tömegeket vonzottak, másrészt azért mert a film közvetett módon, vagyis szórakoztatva nevelt, tömegfogyasztásra alkalmas módon „tálalta fel" és népszerűsítette a politikai vezetés által kitűzött politikai-gazdasági-társadalmi célképzeteket. Ahogy Szilágyi Gábor fogalmazta: „Az autokratikus társadalmi rendszerek... előszeretettel ruházzák a propagandafunkciót a művészetre, az előbbit az utóbbival semlegesítve, amivel hatékonyságát önnön határain túlra növelik". A film propagandaeszközként való felhasználása persze egy általános folyamatnak, az úgynevezett kulturális forradalomnak volt része, amely a politikai harc folytatását az „állami szervek kulturális 2 Schadt Mária: „Feltörekvő dolgozó nő". Nők az ötvenes években. Pannónia Könyvek, Pécs, 2003. 144. o. 3 Az egy lakosra jutó átlagos évi mozilátogatás az 1935-ös 2,1-ről 1949-ben 4,6-ra, 1956-ra 12-re emelkedett az előadások és a látogatók száma a legnagyobb arányban a falvakban és a kisebb városokban nőtt 1948-ban, az államosítás idején összesen 862 mozi működött az országban, ezek száma 1956-ig csaknem 4000-re nőtt Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, 2000. 370. o. 4 Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség. A magyar játékfilm története 1945-1953. Magyar Filmintézet Budapest 1992. 217. o.