Múltunk – politikatörténeti folyóirat 48. (Budapest, 2003)

3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyarmati Gyöngyi Nők, filmek, hatalom Magyarországon az 1950-es években

és a családi feladatok összehangolásának nehézségei kettős teher­ként nehezítették a nők mindennapjait Mindezek miatt nem megle­pő, hogy a nők többsége az őket érintő változásokat „inkább kény­szernek, semmint önmegvalósításuk lehetőségeként élték meg".­ A Magyar Dolgozók Pártjának vezetői természetesen csak az állító­lagos pozitív változásokat hangoztatták, amivel elmélyítették a sza­kadékot a „hatalom nőideálja" és a nők valóságos társadalmi helyze­te, illetve önmaguk helyzetéről kialakított képe között. A hatalom nő­ideálja kifejezés az MDP nőkkel szemben támasztott elvárásait jelen­ti, vagyis azt a nők társadalmi és otthoni szerepeit megfogalmazó ide­ológiát amely a kommunista pártnak a nők munkavégzésével, intéz­ményes oktatásával, politikai szerepvállalásával, valamint a család­dal kapcsolatos elképzeléseit foglalja magában. A játékfilm: korabeli propagandaeszköz - jelenkori történeti forrás Mivel az új nőideál megalkotása az MDP politikai-gazdasági céljai mi­att sürgető volt, minden eszközt meg kellett ragadnia annak propagá­lására. A politikai eszmék széles körű elterjesztésére ekkor - a szov­jet példa nyomán - a leghatásosabb médiumnak a filmet tartották. Egyrészt azért, mert a vándormozik révén a legkisebb falvakba is el­juttatott mozielőadások széles tömegeket vonzottak,­ másrészt azért mert a film közvetett módon, vagyis szórakoztatva nevelt, tömegfo­gyasztásra alkalmas módon „tálalta fel" és népszerűsítette a politikai vezetés által kitűzött politikai-gazdasági-társadalmi célképzeteket. Ahogy Szilágyi Gábor fogalmazta: „Az autokratikus társadalmi rend­szerek... előszeretettel ruházzák a propagandafunkciót a művészetre, az előbbit az utóbbival semlegesítve, amivel hatékonyságát önnön határain túlra növelik".­ A film propagandaeszközként való felhasználása persze egy általá­nos folyamatnak, az úgynevezett kulturális forradalomnak volt ré­sze, amely a politikai harc folytatását az „állami szervek kulturális 2 Schadt Mária: „Feltörekvő dolgozó nő". Nők az ötvenes években. Pannónia Köny­vek, Pécs, 2003. 144. o. 3 Az egy lakosra jutó átlagos évi mozilátogatás az 1935-ös 2,1-ről 1949-ben 4,6-ra, 1956-ra 12-re emelkedett az előadások és a látogatók száma a legnagyobb arányban a falvakban és a kisebb városokban nőtt 1948-ban, az államosítás idején összesen 862 mozi működött az országban, ezek száma 1956-ig csaknem 4000-re nőtt Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, 2000. 370. o. 4 Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség. A magyar játékfilm története 1945-1953. Magyar Filmintézet Budapest 1992. 217. o.

Next