Munka, 1937 (9. évfolyam, 53. szám)
1937-01-01 / 53. szám
Hugó és Fenyő Miksa is. Osvát esztétikai érzékenysége melléül csakúgy elképzelhetetlen lenne a Nyugat hódító útja, mint Fenyő áldozatkészsége és Ignotus harcos kritikusi kiállása nélkül. Akiket a még ismeretlen fiatalok közül Osvát felkutatott és nyilvánosság elé segített, azokat Ignotus védte és magyarázta. A szűkkörű gárda egyre újabb és újabb jövevényekkel gazdagodott s a Nyugat már nem csak új hangot, hanem erős híres frontot is jelentett. Jellemző a századelei időkre, hogy azok az írók, akik részben azért váltak ki a Hét kötelékéből, mert nem azonosították magukat a lap társadalompolitikai színezetével s kizárólag a művészet, irodalom területén akartak dolgozni — máról holnapra a politikai támadások pergőtüzébe kerültek. Ismeretesek Rákosi Jenő támadásai és Tisza István agresszív szembefordulása Ady aktív, sorsszerűnek érzett, tragikus magyarságával. És Ignotus, mint publicista is felvette a harcot. A Nyugat soha, semmiféle politikai tendencia szolgálatába nem állott be, de a független szellemű, új látású, új formanyelvet beszélő írói készületlenül és akaratlanul egy vonalba kerültek a radikális polgárság és feltörekvő munkásság politikai képviselőivel. Igaz, hogy nem az egy cél, hanem a kirekesztettek közös sorsa hozta őket össze. Közülök Ady volt leginkább zsurnaliszta és politikus hajlandóságú, de nála is inkább indulati ellenkezés volt a politika, mintsem céltudatos, részleteiben is átgondolt állásfoglalás. Ezek az idők a magyar közélet politikai és kulturális küzdelmeinek legtüzesebb, legbizakodóbb esztendeihez tartoznak. Ami évtizedeken át lapult, szűkött és iszaposodott, most egyszerre erjedni kezdett és forrongásba sört. A Nyugat még tíz éves sem volt s már jelentkezett az új korosztály, nemcsak fiatalabb éveivel, hanem az előző forradalmi nemzedéknél szociálisabb érzés- és politikusabb gondolatvilággal. 1917 januárjában mi már azt írtuk Ma című lapunkban, hogy: ,,A tíz éves Nyugatból, ahelyett, hogy a tudatos akarat habzó, irányos folyóvá kényszerítette volna, tükrös, sima színű tó lett, ami csak, nálunk szokatlan, színgazdagságával emlékeztet a „Szent, Nagy Óceánra” ... „Ami szépet a Nyugat az utóbbi időben hozott, az erősen halálszagú s a fényessége kicsiny siratómécsek tiszta és artisztikus gyűrűbeállása” ... „nagyon is beleszorult a hazai lokalitásba”. De nem csak a Ma-ban, hanem már előbb, Tett című lapunkban is szociális elégedetlenségünkkel kritizáltuk a Nyugatot. Együttesen fordultunk szembe a múlttal, de különböző utakon meneteltünk a jövő felé. Ezt Babits ki is hangsúlyozta a Nyugatban, mikor Ars poétika forradalmár költők számára című tanulmányában így aposztrofált bennünket: „A nemzedékek is szervezkednek: egymás mögött... és egymás ellen... Hol vannak a húsz évesek? — kérdeztük még nem rég eltűnődve, — és aggodalmasan néztünk vissza: nem jön mögöttünk senki, akinek hátra adhatnák a fáklyát... A húszévesek pedig ott mentek az ablak alatt, összeszorított fogakkal és benéztek „Ezek már akadémikusok” — gondolták magukban — már megcsontosodtak, ellenségei az Úrnak; ezek ellen már küzdenünk kell. — „Tudom, hogy így beszélték — sohsem volt még ilyen úr a nemzedékek között.” Helyesen jellemzett bennünket munka 164Г