Munka, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Számvetés az új esztendőben írta : Martin Ferme Czokois, hogy az új esztendő küszöbén mérlegeljük az elmúlt év munkáját, tapasztalatait. Tanulságosak ezek a számadások. Kiváltképpen nekünk, akik talán egyik legnehezebb, de ugyanakkor győzelmes esztendőt hagytunk magunk mögött. Milyen eredményeket ért el a magyar szakszervezeti mozgalom az 1957-es esztendőben? Ahol a hatalom a dolgozók kezében van, ott a nép sorsának alakulása a mozgalom eredményeinek egyetlen hiteles mércéje. Hiszen a forradalmi szakszervezeti mozgalom célja: a dolgozók, a nép, a haladó emberiség ügyének szolgálata. 1956 végén, majd pedig 1957-ben a magyar, az egyiptomi és a szíriai események megmutatták: az imperialisták mindent elkövetnek, hogy vesztett pozícióikat visszahódítsák. Az események azonban azt is bebizonyították, hogy az elmúlt években olyan erő jött létre, amely összefogva képes kordában tartani az imperializmus agresszív erőit. És ez az erő óráról órára növekszik. A szólás-mondás azt tartja: aki szelet vet, vihart arat. •**- Az imperialisták meg akarták „rendszabályozni'’ Egyiptomot — a válasz: arab egység. Meg akarták kezdeni a népi demokráciák „felszabadítását”, halálos csapást akartak mérni a kommunista pártokra — a válasz: a munkáshatalmak megszilárdulása, a kommunista pártok politikájában elkövetett hibák gyors kijavítása, egységük megszilárdítása. Senki sem tagadja, hogy az imperialisták akciója időszakos és helyi zavarokat támasztott, nagy veszteségeket okozott. De mi is sokat tanultunk, tapasztaltabbakká, edzettebbekké váltunk. Kétségbe vonhatja-e bárki, hogy a kommunisták pártja és a munkáshatalom ma erősebb, mint 1955-ben vagy 1956-ban volt? A kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásának nyilatkozata és békefelhívása mindennél ékesszólóbban bizonyítja a világ proletariátusának egységét. Az emberiség soha sem felejti el az örökké nevezetes napot, amikor a világűrben útjára indult az első emberi alkotás. Nem véletlen, hogy e sikerrel a világ első proletárállamának tudósai és munkásai ajándékozták meg az emberiséget. De az emberiség nagy szerencséje is, hogy az interkontinentális rakétát, a mesterséges holdat a szovjet emberek és nem a háborít megszállottai alkották meg elsőnek, hogy azok nem pusztító háború, hanem az alkotó béke fegyverei.lépünk 1957-ben elért eredményeinek forrása, az ír erőviszonyok eltolódása a szocialista tábor és általában a haladó erők javára. Sikereink a szocialista társadalmi rend életerejét és a szocialista tábor egységét, testvéri szolidaritásának történelmi jelentőségét hirdetik. Leszámoltunk az ellenforradalommal, megszilárdítottuk a munkáshatalmat. Lényegében rendbehoztuk gazdasági életünket. Ebben is a szocialista testvérnépek segítettek bennünket. Ámde minden segítség hiábavaló maradt volna, a magyar dolgozók munkaszeretete, alkotó akarata nélkül. 1957-ben magasabb színvonalra emeltük a gazdasági élet irányítását. A túlzott centralizmus helyett az ésszerű decentralizálás útjára léptünk. Az ellenforradalom okozta súlyos károk közepette is több nagy horderejű intézkedés nyomán jelentősen emelkedett a dolgozók életszínvonala. Nehéz küzdelemben úrrá lettünk a volt munkástanácsok törvénytelen és felelőtlen intézkedései okozta zűrzavaron. Sokat tettünk az üzemi fegyelem helyreállításáért, s biztosítottuk a törvényes rendet. Közben megoldottunk sok olyan kérdést, amelyek évek óta foglalkoztatták a dolgozókat. Ilyenek: az üzemeknek adott jogok, a bérezési rendszer kialakításában a béremeléssel egyidőben a keresett arányok javítása, az üzemi demokrácia fejlesztése és így tovább. Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a szakszervezetek tekintélye, bizonyos értelemben tisztázódott szerepük, s tevékenységük általános feltételei javultak. Ez a magyarázata annak, hogy szakszervezeteink — bár soraikat az ellenforradalom megzavarta, sőt helyenként ideig-óráig meg is bontotta — lényegében rövid idő után ismét be tudták tölteni szerepüket. Joggal számolhatunk be arról, hogy szakszervezeteink 1957-ben a munkásosztály legnagyobb tömegszervezetéhez méltóan harcoltak az ország, a nép létérdekeiért, a munkáshatalomért, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért. Tevékenységünk eredményei hozzájárultak az egész világ által elismert politikai, gazdasági megszilárduláshoz. Erőfeszítéseink azonban nem utolsó sorban azért vezethettek eredményre, mert az MSZMP helyes politikával, helyes vezetési módszerekkel növelte a szakszervezetek társadalmi jelentőségét, tekintélyét. A pártvezetés és a pártnak a szakszervezetek iránti helyes politikája az az alap, amelyen a szakszervezeti tisztségviselők, társadalmi munkások odaadó, áldozatkész, példamutató munkája további sikerekre vezethet dolgozó népünk javára. Az elmúlt esztendő azonban korántsem volt gondoktól mentes. Az ellenforradalmi demagógia, sőt nem egyszer a szakszervezeti vezetők helytelen nyilatkozatai is megnehezítették, hogy helyesen ítéljük meg a felszabadulás utáni munkánkat. Márpedig a múlt helyes értékelése nélkül nem határozhatjuk meg jól a holnap feladatait sem. Szembe kellett szállni az „eddig minden rossz volt” nézettel, ugyanakkor szakítani a valóban rosszal; fel kell eleveníteni az utóbbi 2—3 esztendő helyes kezdeményezéseit, amelyeket az ellenforradalom igyekezett kompromittálni; harcot indítottunk a revizionizmus, a hibás nézetek ellen (ezt azonban megnehezítette az elmélyült elméleti munka hiánya, ami éveken át jellemezte szakszervezeteinket); pártunk politikájában érvényesült most már a szakszervezeti mozgalom marxista--leninista értékelése, de sok nehézséget okozott.