Munka, 1960 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
Elméleti kérdések : Munkásmozgalom és nacionalizmus Kevés olyan ideológiai áramlat volt a világtörténelemben, amely annyi szenvedést, pusztulást idézett volna fel, mint a nacionalizmus, a nemzeti érzésnek, hazaszeretetnek ez az elfajult, torz formája. Bár — a költő szavaival élve: »a nacionalizmus alkonya« már régóta itt van, mégis a legutóbbi időkben is újra és újra színre lép, hallhatjuk elcsépelt frázisait, ripacskodó handabandázását. 1956 októberében az ellenforradalom egyik fő lobogója, legrikítóbb transzparense, a nacionalizmus volt. A már végleg elkapartnak hitt nacionalizmusról kiderült, hogy még csak tetszhalott, s ha feléled, akkor ez az önmagát túlélt korszerűtlen, reakciós eszme még ma is pusztítóan mérgező hatású lehet, felkavarhatja a tömegek indulatát. Megtévedt ezrek szánalmas tévelygése bizonyította ismét, hogy anacionalizmusnál nagyobb hazugság nem állott még ki a porondra. A nacionalizmus maga ezerarcú. Megzavarja a legbiztosabb embert. Lefoglal magának minden emberi gyengeséget. Utazik tradícióra, kegyeletre, fajbüszkeségre, kenyéririgységre, minden erényre és bűnre.« (Ady.) Hogy a nacionalizmus végképp oda kerüljön, ahová már régóta való: a történelem szemétdombjára, fel kell tárni igazi arculatát, és ki kell tépni a keletkezését szülő okokat. Nagyon fontos, hogy tisztán lássuk: mi a munkásmozgalom viszonya a nacionalizmushoz, mit tanít a marxizmus—leninizmus az igazi hazaszeretetről és az ellenlábasáról, a nacionalizmusról. »Osztályok feletti sorsközösség A nacionalizmus a fiatal, uralomra törő burzsoázia, polgárság eszméjeként lép a történelem színpadára. A burzsoá, a tőkés, a szétforgácsolt főúri-feudális társadalmi rendszer ellen, mint a közös nemzeti érdekek bajnoka, képviselője harcol. A nacionalizmusnak azóta is az a legjellemzőbb vonása, hogy nemzeti testvériséget, nyelv-, vér-, fajközösséget hirdet. A burzsoázia a testvériség jelszavával állította maga mögé a vele egy nemzetbeli dolgozó osztályokat, hogy elérje saját osztálycélját, megszerezhesse minden más osztállyal szemben a politikai hatalmat, s a haza természeti erőforrásait és a hazai piacot a saját hasznára zsákmányolhassa ki. Mégis a feudalizmus elleni harcban a nacionalizmus haladó jellegű volt, hiszen elősegítette a történelmi haladást, lehetőséget nyújtott a termelőerők gyorsabb fejlődésére. De a nacionalizmus haladó szerepe tiszavirágéletű volt. Megerősödött a munkásmozgalom és az elnyomott dolgozók saját osztályérdekeikért, most már a hatalmon levő burzsoázia ellen léptek fel. Ezt a küzdelmet a burzsoázia a jól bevált jelszóval, a sorsközösség, a hazaszeretet jelszavaival próbálta leszerelni. Azt mondta: a szülőföld, a nemzeti nyelv, a nemzeti kultúra és jellem a döntő, az elsődleges, és ezeket — a szerintük — »osztály feletti« nemzeti sajátosságokat kell mindenkinek megvédenie, és aki az »egységes« nemzetet osztályérdekekre hivatkozva meg akarja bontani, az hazaáruló. Mióta ez a nacionalizmus tartalma, azóta reakciós. Az igazi hazafiság A munkásmozgalomban gyorsan ráébredtek arra, hogy a nemzeti önteltség, nemzeti erényeink kritikátlan magasztalása, más népek lepocskondiázása igazságtalan, veszedelmes elmélet, ami eltántoríthatja a munkásokat igazi céljaiktól. A munkások a hazafiak, a munkásmozgalom — patrióta; nem áll távol, tőle idegen fogalomként a szülőföld, a nemzeti nyelv eszméje. A hazafisága azért igaz, mert amióta munkásmozgalom van, azóta a munkásosztály képviseli a történelmi haladást és a hazafiságot, a nemzeti érzést eggyéforrasztja osztály céljaival. Nem engedi meg, hogy a nemzeti »sorsközösség« hazug burzsoá jelszavával eltántorítsák céljaitól: a burzsoázia megdöntésétől. A munkásmozgalom szinte születésének percétől kezdve nemzetközi jellegű. A proletár internacionalizmus anyagi alapja az, hogy valamennyi ország munkásosztályának helyzete voltaképpen azonos, és valamennyi ország munkásosztályának alapvető érdeke egy és ugyanaz. Ki a munkás testvére? Az a saját nemzetbelije , a bankár, a gyártulajdonos, aki elnyomja, kizsákmányolja, vagy az a külföldi munkás, akinek ugyanaz a sorsa, mint neki, és ugyanazt a harcot vívja, mint ő? A munkásosztály mindig és ma is arra törekszik, hogy egyesüljön más országokbeli elnyomott osztályos társaival, és velük együtt harcoljon saját nemzeti uralkodó osztályai ellen. A »Világ proletárjai, egyesüljetek!« — marxi—engelsi jelszava egy évszázad óta tükrözi a munkásmozgalom álláspontját A II. Internacionálénak, a munkásosztály e nagy nemzetközi szervezetének csődjét, bukását elsősorban az okozta, hogy az internacionáléba tömörült munkáspártok elárulták a proletár internacionalizmus eszméjét, elhódította őket az uralkodó osztályok nacionalista propagandája, az uralkodó osztályoknak sikerült egymásra uszítani a népeket, és ezzel mérhetetlen szenvedést okoztak az egész emberiségnek. Másképpen alakult volna a történelem a huszadik században, ha a szociáldemokrata munkáspártok hűek maradtak volna a nemzetköziség eszméihez, és nem engedtek volna a burzsoázia nacionalizmusról éneklő szirénhangjainak. A mai helyzet A kommunista pártok tanultak a II. Internacionálé széthullásából, és megalakulásuk óta harcolnak a nacionalizmus, a sovinizmus, az antiszemitizmus ellen a szocialista hazafiság és nemzetköziség igaz, haladó eszméinek elterjedéséért. A nyugati szociáldemokrata és más, úgynevezett munkáspártok a legutóbbi időben már szinte nyíltan szakítottak az internacionalizmus eszméjével, politikájukat teljesen áthatja a burzsoá osztályok nacionalizmusa. A Francia Szocia