Munka, 1982 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám
Diósdi László Az ellenforradalom még utolsó óráit élte, még teljes volt a zűrzavar, amikor 1956. november 3-án a győri rádióban elhangzott a Magyar Vagon- és Gépgyár dolgozóinak üzenete, amely a kapitalista restaurációs törekvések veszélyére, a szocializmus értékeinek védelmére, a munka folytatásának mindenek előtti fontosságára hívott fel. Egy kis rádióadó üzenete nem hangozhatta túl az éter hisztérikus hangjait, de jelezte: a magyar munkásosztály, a magyar dolgozók legjobbjai ott állnak féltőn a szocializmus ügye mellett, még akkor is, ha elképzeléseiket, álmaikat az addig eltelt évek során az élet még nem valósította meg, ha az illuzionista gazdaságpolitika hibái torzulásokhoz vezettek és társadalmi feszültségeket okoztak. Ez a realitás, azonosulás a szocializmus lényegével, még erőteljesebben megnyilvánult az ellenforradalom leverését követően, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt hozzákezdett a gazdaságpolitika hibáinak kijavításához, a gazdaság, a termelés vérkeringésének megindításához. Ahhoz a nem könnyű gazdaságpolitikai programhoz, amely hazánk adottságaival összhangban kívánta továbbfolytatni az iparosítást, átalakítani a termelés szerkezetét, közben állandóan és fokozatosan javítva a közellátást, a dolgozók élet- és munkakörülményeit. Egy jó programot vállalni — mégoly nehéz körülmények között is, amikor a legnagyobb kárt az ellenforradalom az emberek gondolkodásában okozta — a szakszervezeti mozgalom számára kötelesség volt, hiszen már az MSZMP 1956. decemberi határozatában igazolódott a szakszervezeti munka új irányának lehetősége. Ennek nyomán tárgyalta 1957 januárjában a SZOT X. teljes ülése a szakszervezetek helyét és szerepét a szocialista viszonyok között, tisztázta a szakszervezetek viszonyát a párthoz és az államhoz, az érdekképviselet és érdekvédelem alapelveit. A dolgozók millióinak érdekeit képviselő és a szocializmus elvi alapján álló szakszervezetek elvetették a párttól való függetlenség kívülről annyira ösztökélt elvét. Elfogadták a párt politikáját, a párt eszmei-politikai vezető szerepét, azzal az MSZMP által is kinyilvánított elvvel, hogy önállóan végzik munkájukat. Ez a plénum fogalmazta meg a gazdaságsegítő szakszervezeti munka lényegét is, miszerint a szakszervezeteknek az élet alapját jelentő termeléssel úgy kell foglalkozniuk, mint a munkások anyagi felemelkedésének alapvető eszközével. Kimondták a sztrájk értelmetlenségét szocialista viszonyai között, amit törvényekben biztosított jogkörénél fogva a szakszervezetek azért nem tudnak kiharcolni dolgozóiknak, mert arra nincs meg az anyagi háttér, azt az állammal szembenállva sztrájkkal sem tudják elérni. Sztrájkkal éppen a gyarapodásnak a mindennapi munkával létrehozott egyetlen forrását gyengítenék. Nyilvánvaló volt, hogy a konszolidációhoz hozzájárulni, s részt venni a gazdaság megerősítésében és átalakításában a szakszervezetek számára a célokkal való azonosulást, gazdasági feladatokra mozgósítást, egyben szélesebb képviseleti funkciókat eredményez. Nincs mód részletesen végigjárni a szakszervezeteknek a gazdaság fejlesztését, erősítését segítő teljes tevékenységét, mindazt a lényegi változást, ami ebben a munkában — a dolgozók eszmei politikai felemelkedését tükröztetve — az elmúlt negyedszázad alatt végbement. Érdemes viszont kiemelni olyan jellemzőit, amelyek meghatározóak voltak. Mindenekelőtt a szocialista brigádmozgalomról kell beszélni, amely központi elhatározás, vagy akarat nélkül indult el még 1958-ban, ahogy mondani szokás, a legteljesebb mértékben alulról, az üzemi kollektívák kezdeményezésére. Ez a mozgalom a szakszervezetek realitásérzéke révén hihetetlenül gyorsan vált százezreket mozgósító tömegmozgalommá, saját maga alakítva ki önmagával szemben emelt magas mércéjét: szocialista módon dolgozni, tanulni, élni. Ez a versenymozgalom képes volt feloldani a korábbi merev sémákat, s emberközelbe hozni a gazdaság egyes emberre szóló felelősségét, erősíteni a közösségi érzést, kibontakoztatni a tanulás, a művelődés igényét, mint olyan tényezőét, amely nélkül sem teljesebb emberi élet, sem a javak gyarapítása el nem képzelhető. Voltak és vannak a szocialista brigádmozgalomnak formális vonásai is. Az élet változik, s vele változnak a gazdálkodás feltételei. Ma nemcsak húsz évre viszszamenőleges érvénnyel kell másként dolgoznunk, de még a tavalyi magunkhoz képest is. Folytonosan meg kell tehát újulnia a szakszervezetnek abban a munkában is, amellyel hozzájárul a dolgozók kezdeményezéseinek kibontakoztatásához. De épp így elvitathatatlan a megújulás folytatásának szükségessége annak érdekében, hogy hatásosabban gyarapodjanak szocialista értékeink, jobban kibontakozzon az egyes ember alkotóereje, személyi képessége, az emberi cselekvés legfontosabb hajtóerői. Gazdaságpolitikánk folyamatossága és ebben, pontos Az ország gyarapodásáért !