Munka, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám

ipar továbbra is tröszti keretek között működik. Miért van az egyik oldalon az önállóan gazdálkodó vállalatok egész sora, velük szemben pedig a régi nehéz­kesen mozgó trösztök? Hogyan irányít­ható így az ágazat? BALOGH KÁROLYNÉ: A tröszti irányítási forma hosszú időn keresztül bizonyította létjogosultságát. A MÉM, szakszervezetünkkel konzultálva, az el­múlt év második felében valamennyi megmaradt trösztöt (hús-, tej-, gabo­na-, szesz-, illetve két országos vállalat: a növényolajipar és a hűtőipar) részle­tesen elemezte. A hús-, a tej- és a gabo­natrösztök esetében miniszteri döntés van a jelentős korszerűsítésre, amely értelmében a tröszti vállalatok hatáskö­re bővül. Azoknál a kérdéseknél, ame­lyeknél szükség van a koordinációra, a népgazdasági érdekeket szolgáló erő­átcsoportosításra, ott a döntés a trösz­tök kezében marad. Egyébként egyre nagyobb az igény a nem ritkán több szektort is érintő együttműködésre. Ennek nyilván a kü­lönböző hatáskörű, lazább társulási együttműködési formák felelnek meg. A nehézkesen mozgó trösztökre való­ban nincs szükség. De elsietve vagy „divatot” csinálva nem lehet ilyen té­mához nyúlni. DR. KOVÁCS IMRE: Először is a trösztnek, mint vállalatszervezeti for­mának vannak előnyei is. A megma­radt trösztöknél ezek vannak túlsúly­ban, azért nem szüntettük meg azokat, de munkájukat korszerűsítettük. Ez év­től a tröszti vállalatok lényegesen na­gyobb önállósággal dolgoznak, mint korábban. A tröszt pedig csak azzal foglalkozik, amit csak ott lehet a leg­jobban ellátni. Ehhez mérten csökken­tettük a létszámukat is. Ennélfogva nem tekintem azokat döcögő, régről ittfelejtett szervezeteknek. Ami pedig az irányíthatóságot illeti, nemcsak önálló vállalatok és trösztök dolgoznak az élelmiszeriparban, hanem a tevékenység 20 százalékát tanácsi vál­lalatok, mezőgazdasági nagyüzemek, fogyasztási és ipari szövetkezetek, sőt — egy kis részét — a magánipar végzi. Örülünk, hogy ez így van, és a jövőben is szorgalmazzuk, különösen a mező­­gazdasági üzemek élelmiszeripari tevé­kenységét. Az irányító munkában en­nélfogva nagyfokú differenciáltságra van és lesz szükség. BONYHÁDI PÉTER GAZDASÁG - ÉLETSZÍNVONAL Előnyből - hátrány A Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat termékei külföldön is ismertek. Az árbevé­telük több mint fele a tőkés piacokon reali­zálódik, ott talál vevőre kesztyűik 45, bőrru­házati termékeik 65 —70 százaléka. A vállalat további eredményeit hogyan be­folyásolja a nemzetközi bőrpiacon kialakult dekonjunktúra, valamint a hazai szabályo­zók alakulása? — Az új szabályozó épp azt nem értékeli, ami vállalatunkra jellemző — válaszol dr. Jancsi Gyula gazdasági igazgató. Évente 1,3—1,5 millió pár kesztyűt készítünk ki­­sebb-nagyobb tőkés megrendelőnek. Külön­leges igényeket is kielégítünk. Sokszor elő­fordul, hogy partnereink egy modellből, egy méretben és színben 3—4 tucatnál többet nem rendelnek. Készítünk golf- és vívókesz­tyűt is. Már 18000 modellünk van, ezeket évente 300—500 új modellel kiegészítjük, amelyből legalább 150-et megrendelnek. A korábban megszerzett és a nehéz gazdasá­gi körülmények között megtartott tőkés pia­ci eredményeinket nem honorálja kellőkép­pen a szabályozó rendszer, mert egy kalap alá vesz minket azokkal a vállalatokkal, amelyek belföldi értékesítésüknek 20-25 százalékát kitevő árut visznek a tőkés piac­ra, és azt évente néhány százalékkal növelni tudják. Ők kapnak bérpreferenciát, mi vi­szont nem, mert képtelenek vagyunk a mai magas exportunkat tovább bővíteni. — Az árharcot hogyan állják? — Az elmúlt tervidőszakban évente és rendszeresen 10—12 százalékkal növeltük árainkat. Jelenleg viszont, ha nem akarunk a konkurrencia alacsony árai mellett min­dent elveszíteni, engednünk kell valamit. Dél-Korea, Kína, Tajvan 40—50, Csehszlo­vákia és Románia 20—25 százalékkal ol­csóbban kínál, mint amennyiért mi. A diva­tosság és a minőség a mi javunkra, az ár viszont az ő termékeik mellett szól. Tavaly sikerült az ARIS cégen keresztül megvetni lábunkat az USA-ban, idén a tavalyi meny­­nyiséget is meghaladó, 50 ezer pár kesztyűt rendeltek. Ausztráliában, Új-Zélandon, Al­gériában, Tunéziában, Libanonban elsősor­ban a sportkesztyűink közkedveltek. — A testületi üléseken, az üzemekben is, folyton előjövő téma — szólt közbe Muzslay Istvánná, a központi gyár szb-titkára —, ha ilyen jelentős a tőkés exportunk és ilyen gazdaságosan termeljük ki a dollárt, akkor nálunk miért alacsonyabbak a bérek, mint a környező üzemekben, intézményekben? Mit válaszolhatunk, amikor ezt magunk sem értjük? Ha az alapanyaggyártó a tőkés ex­portját mondjuk 5-ről 7 százalékra emeli, belföldi árait is ehhez igazítja, bérpreferen­ciát is kap. Mi nem tudjuk tovább növelni az exportot, nem részesülünk bérpreferenciá­ban, viszont magasabb áron jutunk hozzá az alapanyaghoz. Behatárolt a bérkeretünk, ez bérfeszültséget okoz, és egymás után men­nek el a szakképzett dolgozóink. Tavaly 30 szabászunk lépett ki, mert máshol köny­­nyebb, nyugodtabb és jobban fizető, időbé­res állás várta őket. Sok lett közülük a se­gédmunkás is, de anyagilag megtalálták szá­mításaikat. Meg kell értenünk őket — mást nem tehetünk. — A szabályozók tehát nem segítettek? — Az utóbbi hét évben már a negyediket vezettük be. 1976-tól volt nálunk központi bérszínvonal, 1978-tól teljesítményhez kö­tött bértömeg, majd központi bértömeg-sza­bályozás. Tavaly óta központi „a” típusú bérszabályozás van érvényben, engedélye­zett 2,2 százalékos fejlesztéssel. Ezt a moz­góbér alapbéresítésével együtt sikerült 4,6 százalékra emelni és bár a jelenlegi aránylag a legkedvezőbb szabályozás, mégsem oldja meg gondjainkat. A darabbéres rendszer fe­szes normáit nem lehet a végletekig szigorí­tani, viszont a termelés kézműipari jellege miatt létszámot sem építhetünk le bérmegta­karítás céljából. Exportban előrelépni nem lehet, így elesünk a bérpreferenciától. Félő, hogy még több „dollártermelő" szabász hagy itt minket. Eisenberg Tamás 1964-től a központi gyár szabásza: — Sok vitánk volt az szb-vel, mert több munkával se keresünk többet, mint évekkel ezelőtt. Amikor kezdtem, 3,15 forintot fi­zettek egy pár női kesztyű szabásáért, ma azért 5,05 forintot kapok. És az árak? Nem­rég még veszekedtünk, hogy melyik mű­szakba kerüljünk, most meg, hogy elment 30 szabászunk, csak egy műszakban dolgo­zunk. Hozzuk a sok dollárt és a kevés forint miatt mennek el tőlünk. Ezt sehogy sem értjük. A darabbér egyharmadát is megke­restük anyagfelhasználási prémiumként, manapság meg örülünk, ha — a gyenge alapanyagok miatt — ez a prémium kiteszi a darabbér egyötödét. Pedig rajtunk, szaba­szokon múlik, hogy a drága bőrből hány pár kesztyű készül és milyen minőségű lesz. Hogy a szabályozók mennyire testresza­­bottak a vállalatnál, azt nem tudom. Az viszont tény, hogy egy válságos időszakban nagy mennyiségű tőkés exportot megtartani a konkurrencia jóval alacsonyabb áraival szemben — nem kis teljesítmény. B. MURÁNYI LÁSZLÓ 13

Next