Munka, 1983 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám
ipar továbbra is tröszti keretek között működik. Miért van az egyik oldalon az önállóan gazdálkodó vállalatok egész sora, velük szemben pedig a régi nehézkesen mozgó trösztök? Hogyan irányítható így az ágazat? BALOGH KÁROLYNÉ: A tröszti irányítási forma hosszú időn keresztül bizonyította létjogosultságát. A MÉM, szakszervezetünkkel konzultálva, az elmúlt év második felében valamennyi megmaradt trösztöt (hús-, tej-, gabona-, szesz-, illetve két országos vállalat: a növényolajipar és a hűtőipar) részletesen elemezte. A hús-, a tej- és a gabonatrösztök esetében miniszteri döntés van a jelentős korszerűsítésre, amely értelmében a tröszti vállalatok hatásköre bővül. Azoknál a kérdéseknél, amelyeknél szükség van a koordinációra, a népgazdasági érdekeket szolgáló erőátcsoportosításra, ott a döntés a trösztök kezében marad. Egyébként egyre nagyobb az igény a nem ritkán több szektort is érintő együttműködésre. Ennek nyilván a különböző hatáskörű, lazább társulási együttműködési formák felelnek meg. A nehézkesen mozgó trösztökre valóban nincs szükség. De elsietve vagy „divatot” csinálva nem lehet ilyen témához nyúlni. DR. KOVÁCS IMRE: Először is a trösztnek, mint vállalatszervezeti formának vannak előnyei is. A megmaradt trösztöknél ezek vannak túlsúlyban, azért nem szüntettük meg azokat, de munkájukat korszerűsítettük. Ez évtől a tröszti vállalatok lényegesen nagyobb önállósággal dolgoznak, mint korábban. A tröszt pedig csak azzal foglalkozik, amit csak ott lehet a legjobban ellátni. Ehhez mérten csökkentettük a létszámukat is. Ennélfogva nem tekintem azokat döcögő, régről ittfelejtett szervezeteknek. Ami pedig az irányíthatóságot illeti, nemcsak önálló vállalatok és trösztök dolgoznak az élelmiszeriparban, hanem a tevékenység 20 százalékát tanácsi vállalatok, mezőgazdasági nagyüzemek, fogyasztási és ipari szövetkezetek, sőt — egy kis részét — a magánipar végzi. Örülünk, hogy ez így van, és a jövőben is szorgalmazzuk, különösen a mezőgazdasági üzemek élelmiszeripari tevékenységét. Az irányító munkában ennélfogva nagyfokú differenciáltságra van és lesz szükség. BONYHÁDI PÉTER GAZDASÁG - ÉLETSZÍNVONAL Előnyből - hátrány A Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat termékei külföldön is ismertek. Az árbevételük több mint fele a tőkés piacokon realizálódik, ott talál vevőre kesztyűik 45, bőrruházati termékeik 65 —70 százaléka. A vállalat további eredményeit hogyan befolyásolja a nemzetközi bőrpiacon kialakult dekonjunktúra, valamint a hazai szabályozók alakulása? — Az új szabályozó épp azt nem értékeli, ami vállalatunkra jellemző — válaszol dr. Jancsi Gyula gazdasági igazgató. Évente 1,3—1,5 millió pár kesztyűt készítünk kisebb-nagyobb tőkés megrendelőnek. Különleges igényeket is kielégítünk. Sokszor előfordul, hogy partnereink egy modellből, egy méretben és színben 3—4 tucatnál többet nem rendelnek. Készítünk golf- és vívókesztyűt is. Már 18000 modellünk van, ezeket évente 300—500 új modellel kiegészítjük, amelyből legalább 150-et megrendelnek. A korábban megszerzett és a nehéz gazdasági körülmények között megtartott tőkés piaci eredményeinket nem honorálja kellőképpen a szabályozó rendszer, mert egy kalap alá vesz minket azokkal a vállalatokkal, amelyek belföldi értékesítésüknek 20-25 százalékát kitevő árut visznek a tőkés piacra, és azt évente néhány százalékkal növelni tudják. Ők kapnak bérpreferenciát, mi viszont nem, mert képtelenek vagyunk a mai magas exportunkat tovább bővíteni. — Az árharcot hogyan állják? — Az elmúlt tervidőszakban évente és rendszeresen 10—12 százalékkal növeltük árainkat. Jelenleg viszont, ha nem akarunk a konkurrencia alacsony árai mellett mindent elveszíteni, engednünk kell valamit. Dél-Korea, Kína, Tajvan 40—50, Csehszlovákia és Románia 20—25 százalékkal olcsóbban kínál, mint amennyiért mi. A divatosság és a minőség a mi javunkra, az ár viszont az ő termékeik mellett szól. Tavaly sikerült az ARIS cégen keresztül megvetni lábunkat az USA-ban, idén a tavalyi menynyiséget is meghaladó, 50 ezer pár kesztyűt rendeltek. Ausztráliában, Új-Zélandon, Algériában, Tunéziában, Libanonban elsősorban a sportkesztyűink közkedveltek. — A testületi üléseken, az üzemekben is, folyton előjövő téma — szólt közbe Muzslay Istvánná, a központi gyár szb-titkára —, ha ilyen jelentős a tőkés exportunk és ilyen gazdaságosan termeljük ki a dollárt, akkor nálunk miért alacsonyabbak a bérek, mint a környező üzemekben, intézményekben? Mit válaszolhatunk, amikor ezt magunk sem értjük? Ha az alapanyaggyártó a tőkés exportját mondjuk 5-ről 7 százalékra emeli, belföldi árait is ehhez igazítja, bérpreferenciát is kap. Mi nem tudjuk tovább növelni az exportot, nem részesülünk bérpreferenciában, viszont magasabb áron jutunk hozzá az alapanyaghoz. Behatárolt a bérkeretünk, ez bérfeszültséget okoz, és egymás után mennek el a szakképzett dolgozóink. Tavaly 30 szabászunk lépett ki, mert máshol könynyebb, nyugodtabb és jobban fizető, időbéres állás várta őket. Sok lett közülük a segédmunkás is, de anyagilag megtalálták számításaikat. Meg kell értenünk őket — mást nem tehetünk. — A szabályozók tehát nem segítettek? — Az utóbbi hét évben már a negyediket vezettük be. 1976-tól volt nálunk központi bérszínvonal, 1978-tól teljesítményhez kötött bértömeg, majd központi bértömeg-szabályozás. Tavaly óta központi „a” típusú bérszabályozás van érvényben, engedélyezett 2,2 százalékos fejlesztéssel. Ezt a mozgóbér alapbéresítésével együtt sikerült 4,6 százalékra emelni és bár a jelenlegi aránylag a legkedvezőbb szabályozás, mégsem oldja meg gondjainkat. A darabbéres rendszer feszes normáit nem lehet a végletekig szigorítani, viszont a termelés kézműipari jellege miatt létszámot sem építhetünk le bérmegtakarítás céljából. Exportban előrelépni nem lehet, így elesünk a bérpreferenciától. Félő, hogy még több „dollártermelő" szabász hagy itt minket. Eisenberg Tamás 1964-től a központi gyár szabásza: — Sok vitánk volt az szb-vel, mert több munkával se keresünk többet, mint évekkel ezelőtt. Amikor kezdtem, 3,15 forintot fizettek egy pár női kesztyű szabásáért, ma azért 5,05 forintot kapok. És az árak? Nemrég még veszekedtünk, hogy melyik műszakba kerüljünk, most meg, hogy elment 30 szabászunk, csak egy műszakban dolgozunk. Hozzuk a sok dollárt és a kevés forint miatt mennek el tőlünk. Ezt sehogy sem értjük. A darabbér egyharmadát is megkerestük anyagfelhasználási prémiumként, manapság meg örülünk, ha — a gyenge alapanyagok miatt — ez a prémium kiteszi a darabbér egyötödét. Pedig rajtunk, szabaszokon múlik, hogy a drága bőrből hány pár kesztyű készül és milyen minőségű lesz. Hogy a szabályozók mennyire testreszabottak a vállalatnál, azt nem tudom. Az viszont tény, hogy egy válságos időszakban nagy mennyiségű tőkés exportot megtartani a konkurrencia jóval alacsonyabb áraival szemben — nem kis teljesítmény. B. MURÁNYI LÁSZLÓ 13