Munka, 1985 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám

érdekeltségi rendszer működik, s ez az érdekeltségi rendszer mennyiben képes az egyéni teljesítmények be­folyásolására, a teljesítménytartalé­­kok kiaknázására és hasznosítására? dr. Kővári györgy: ez így igaz, csakhogy egy olyan gazdaság­ban, ahol egymástól elválasztott, úgymond „részpiacok” működnek, s ahol a vállalat nem a piacon elért tényleges eredményei, vagy éppen eredménytelensége alapján értéke­lődik, ott a nyereség alakulása meg­lehetősen bizonytalanul tükrözi a vállalat tényleges jövedelmezőségét. Márpedig, ha e tartalmában nagyon is esetleges tényezőktől függő nyere­ségalakuláshoz kapcsoljuk a válla­latok bér-, illetve keresetfizetési — és persze adóviselő lehetőségeit is, akikor mi késztetné a vállalatokat arra, hogy majd kellő önmérsékletet tanúsítsanak a munkahelyi teljesít­ményektől elszakadó nyereség — il­letve keresetnöveléssel szemben. DR. PONGRÁCZ LÁSZLÓ: Ha a vállalat úgy juthat hozzá bérként ki­fizethető pénzhez, hogy cserében semmit, vagy csak nagyon mérsé­kelt gazdasági teljesítményeket pro­dukál, akkor nyilván ezt az utat jár­ja. Persze az ingyen pénzt ugyan­csak ingyen, különösebb követelmé­nyek nélkül adja tovább dolgozói­nak. Nem vitás, a mai környezeti feltételek­­még nem elégségesek ah­hoz, hogy a gazdálkodók csakis tényleges és kézzelfogható teljesít­mények ellenében juthassanak bér­fejlesztési lehetőségekhez. Persze, mindebből nem az következik, hogy fel kell adni a vállalati teljesít­ménytől függő bérezési lehetősége­ket. Inkább arra törekedjünk, hogy teljesítmény nélkül ne juthasson bérként felhasználható pénzhez a vállalat. MUNKA: Akkor miként kezeljük, értékeljük a központi bérintézkedé­seket, támogatásokat, a legkülönfé­lébb preferenciákat? DR. PONGRÁCZ LÁSZLÓ: A tá­mogatási rendszer általában és vég­érvényesen nem mellőzhető. Á­m ha a támogatási rendszert túlzott libe­ralizmus jellemzi, akkor ez bizony nagyon zavarhatja a keresetszabá­lyozás­­működését. OTT GYÖRGY: Vegyük tudomá­sul, hogy az emberek túlnyomó több­sége nem óhajtja az „ingyen pénze­ket”. Senkinek nem közömbös, hogy miként, milyen teljesítménnyel dol­gozhat, és persze ennek eredménye­ként mennyit kereshet, de állítom, hogy a nagy többség számára a munkahelyi, a vállalati teljesítmény alakulása sem mindegy. A szakszer­vezeti tapasztalatok arra utalnak, hogy az új keresetszabályozás meg­mozdított bizonyos teljesítménytar­talékokat, erőteljesebben ösztönöz — a népgazdaság szempontjából is ki­emelkedően fontos — feladatok vég­rehajtására. Ami viszont az új ke­resetszabályozásnak sem sikerült: törésmentes kapcsolatrendszert te­remteni a munkavállalók teljesítmé­nye és — végső soron — a nemzeti jövedelem alakulása között. Vagyis az egyéni érdekek és törekvések, va­lamint a népgazdasági célok és kö­vetelmények összehangolására ez a keresetszabályozási forma sem tűnik megfelelőnek. DR. RAG GYÖRGY: Ne várjunk el olyasmit a keresetszabályozástól, ami eleve nem lehet a feladata. Ez a szabályozási rendszer a vállalati gazdálkodást befolyásoló általános jövedelemszabályozás kiegészítője, amire épp a jövedelemszabályozás bizonyos kö­ltségérzéketlensége miatt van szükség. Ami a konkrét egyéni ösztönzést illeti, ez elsősorban a ke­resetszabályozás álltal is vezérelt vállalaton belüli érdekeltségi rend­szertől, bérezési, premizálási elvek­től és módszerektől függ, amelynek kialakításában a vállalatok nagyfo­kú önállósággal rendelkeznek. DR. KŐVÁRI GYÖRGY: A lé­nyeg tehát, hogy a keresetszabályo­zás fenntartása nem egyszerűen el­határozás kérdése, a gazdaságirányí­tás akarva, akaratlanul, rákénysze­rül a vásárlóerő-kiáramlás külső kézbentartására. E mesterséges fék helyett nincs más olyan természetes ellenerő, amely a mi­­roszférában je­lentkező bérnövekedési törekvéseiket féken tarthatná. Ez persze a mun­kavállalókat aligha érdekli. Nekik az a fontos, hogy milyen teljesít­ményekkel, milyen keresetekhez jut­hatnak, tehát a vállalat bérfizetési lehetőségét reguláló keresetszabá­lyozás számukra lényegében közöm­bös. Ha a dolgozók elégedetlenek a teljesítményük alapján indokoltnak vélt keresetükkel, akkor többnyire veszik a munkakönyvüket és elmen­nek egy jobban fizető vállalathoz. Ilyen körülmények között mit tehet a munkaerőért versengő, rosszabb bérpozícióban levő vállalat? Bérfize­tési lehetőségei meglehet szerényeb­bek, ezért a teljesítménykövetelmé­nyek lazításával próbál versenyké­pes maradni a munkaerőpiacon. HÁMORI ANTAL: Azzal egyetér­tek, hogy az új keresetszabályozási rendszer előnyeinek érvényesülésé­hez elengedhetetlen a vállalati bel­ső érdekeltségi rendszer reformja. Vitatom viszont azt, hogy csak az új keresetszabályozási formákban történt valami. A központi kereset­­szabályozás szerint működő, nem A beszélgetés résztvevői: (balról) Hámori Antal, Vértes Csaba, dr. Rák György, dr. Kővári György, dr. Pongrácz László, Ott György (Fotó: Szilvásy Rudolf) GAZDASÁG - SZOCIÁLPOLITIKA 7

Next