Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
, minden remény nélkül még most is a közeli jövő iránt. A kormány azonban mindezekkel a szörnyű állapotokkal nem sokat törődik, mert a megkezdett országrontást megállás nélkül folytatja tovább olyan törvényekkel, amelyek az ország népének további koldusságán és jogtalanságán keresztül biztosítják az ő osztályuralmuk további fennállását. De a kormány mégis tett valamit legalább a munkanélküliségben tengődő munkásság „érdekében“. Csinált a múlt év folyamán egy törvényt, melynek csavargótörvény a neve, de a paragrafusai úgy vannak megszerkesztve, hogy azoknak alapján minden, az önhibáján kívül munkanélkülivé lett munkást belehessen csukni 2—3 hónapra vagy lehessen odatoloncolni, ahová a hatóságok akarják. Szóval az itt le nem írható és föl nem sorolható jogfosztó és reakciós törvények egész régiója látott napvilágot a munkapárti törvénygyár jóvoltából és ezeknek a már érvényre emelt törvényeknek még hátra van egyike, amit még nem sikerült a Tisza-Balogh cégnek szállítani: ez a sajtótörvény reformja. Ennek a torztörvénynek a befejezését is nagyon szerették volna ezek a híres törvénygyártók még ez évben keresztülerőszakolni. Ezzel majd, úgy látszik a jövő esztendőben ajándékozzák meg az országot, dacára annak, hogy ennek a kifejezhetetlenségig reakciós törvénynek ellensége az ország lakosságának kilencvenkilenc százaléka és ennek a korös törvényjavaslatnak a lehetetlenségeit és tarthatatlanságát nemcsak az országban, hanem már a külföldön is kimutatták, így állunk Magyarországon az ezerkilencszáztizennegyedik esztendő küszöbén. Minden, ami a népnek rossz, minden, ami az országnak kárhozata, szégyene, gyalázata, azt végrehajtották a munkapárti panamavirágok eddig. Az egész országgal, az ország igazi többségével a legsúlyosabb hadilábon állanak. Ezek a régi magyar soviniszták, vad magyarok mire az újév beköszöntött, az ország összes nemzetiségeivel, a magyar korona összes nem magyar nemzetségeivel „kibékültek“, csak egygyel nem ,és ez az egy jó magyar. Ezzel a nemzetséggel nem akarnak kibékülni és nem tudnak kibékülni, mert az a nemzetség nem hajlandó velük olyan feltételek mellett békét kötni, mint amilyen mellett békét kötöttek a horvát és román elnyomókkal, üzletpolitikusokkal. És ezért a magyar nép újévi ajándékképpen nem kaphat, nem várhat mást, mint a további kíméletlen harcok sorozatát az ellen a gyűlölt rendszer ellen, amelynek egész koldusságát, egész jogfosztottságát köszönheti. A természet és a létért való küzdelem. Irta: W. A községi orvos és unokaöccse szép s „napsugaras reggelen a kertben foglalatoskodnak a méhes körül. A fiú 16—17 éves lehet — nemrég érkezett ide, hogy az iskolai szünidőt nagybátyjánál, a vidéken tölthesse. A fiú érdeklődéssel nézi, hogy bátyja mint vizsgálja és javítja a kaptárokat, majd kérdéssel fordul hozzá : — Kedves bácsi, miért kell ezt a repülőnyilást szűkíteni? — Megkönnyítem, fiam, a szegény méheknek a létért való küzdelmét, mert nekik is kijutott abból elég. — Hogyan bácsi- kám a mellek, akiket telített asztallal várnak a szelíd virágok, akik oly nyugodtan élnek kis államukban, ők is küzdenének a létért? Pedig hát hol lehet a békében és a csöndben s a gondviselés rendjében gyönyörködni, ha nem a természet ölén, a virágos réten, ahol a zümmögő kis méhek szorgoskodnak a színes-pompás virágok között. A természetben meg lehet találni a békét és a rendet, sőt minden szépnek és tökéletesnek az ősforrása is maga a természet általános törvénye a létért való küzdelem, amely alól nincs kivéve a gyenge fűszáltól és a szorgalmas méhektől kezdve fel az emberig semmiféle élőlény. Kérdezted, hogy a méheknek is kell-e küzdeniök a létért. Hát hallgass ide! Felsorolom neked csak úgy röviden, hogy mi minden veszély fenyegeti a méheket, apró lárváikat, mézüket és egész államukat. Betegségek megtizedelik őket is. A méhészek jól tudják, hogy a költés-rothadás, a vérhas, a röpülési képtelenség mily pusztító méhbetegségek. Mézükre tör számos ellenségük. A legvakmerőbb a halálfejű pillangó, amely behatol a kaptárba, ha a nyílás nem elég szűk és fel sem veszi a méhek szúrásait. Rabló darazsak és más méhek is eledelükre törnek. A viaszmoly-lepke petéit rakja a lépsejtekbe és a kikelő hernyók felfalják szorgalmasan gyűjtött eledelüket. Magukat a dolgos méheket pedig madarak csőre, darazsak fullánkja fenyegeti szorgos munkájuk közben. Nos hát, nem szorultak-e rá ők is a segítségünkre? — Ó, a szegény méhek. Valóban nem gondoltam, hogy ennyi veszéllyel küzdenek ők is. De hát a virágok, a vidám énekes madarak, amelyek csak gyönyörűségére szolgálnak mindenkinek, hát nekik is küzdeniök kell a létért? És micsoda fegyvereik vannak nekik erre a küzdelemre? — Gondoltál-e már arra, hogy ezeknek a vidám daliosoknak milyen sok-sok életet kellett megsemmisíteniök, hogy most énekükben gyönyörködhessünk ? Számtalan növényéletet pusztítottak el ők, mert hiszen a növényi magvak a fő eledelük , no meg azt a rengeteg, általuk megevett rovar életét is kell csak valamire becsülnünk, amelyeknek a zümmögése, röpdösése szintén oly szép és épúgy megvolna a joguk az életbenmaradáshoz. De eszembe jut az is, hogy hányat ragadtak el e vidám énekesek közül és hányat fognak még elragadni a ragadozó madarak, hánynak életét MUNKÁS 1914 január 4. Előfizetési felhívás! Szívós harcok, kemény megpróbáltatások és üldözések után a „Munkás“az 1914-ik esztendővel immár a XVII. évfolyamát kezdi meg. Nehéz tizenhét esztendő az a tizenhét esztendő, amely a „Munkás“ vállán pihen immár. Csupa küzdelem, jobbra-balra való kemény hadakozás minden ellen, ami ósdi, ami korrupt és népellenes. A „Munkás“ egész múltja tanúskodik amellett, hogy mindenkor ott volt tiltakozó szavával, ahol a hatalom elnyomása legjobban tombolt, ahol a társadalmi nyavalyák fokozását legjobban észlelhettük. Mindenkor ott volt, ahol a gyöngébbeket védelmezni kellett az erősek, az elnyomók ellen. Nem csak a munkásságnak volt bátor és rendíthetetlen szószólója, hanem a polgárság közös érdekéért Legyen minden munkás szakegyletének tagja.