Munkás, 1922 (2. évfolyam, 1-230. szám)

1922-06-23 / 140. szám

2. oldal Munkás A szakszevezetek a szociáldemokrata párt arlamenti bevonulásáról. A szakszervezek választmánya a múlt héten ülé t­artott’ melyen Pécs­ről Dick Győr' elvtárs Vett részt, ki tegnap referá erről a pécsi szakszer­vezeti bizotságnak s ismertette azt a nyilatko­z­ 0t-’ melyben a szakszer­vezetek vasztmánya kifejezésre jut­tatja, de­ milyen jelentőséget tulaj­donít a szociáldemokrata párt be­vonultak a magyar parlamentbe. A bősi szakszervezeti bizottság a nyatkozatot, mely a következőkben hanzik, a magáévá tette : A magyarországi szakszervezetek viasztmánya 1922. évi június hó 14-én tartott ülésén megállapítja, hogy az egész ország szervezett munkássága és haladó polgársága politikai érett­ségének a tanújelét adta az ország dolgozó népének jobblétéért harcoló munkásképviselet megszerzése érde­kében vívott küzdelemnél. Különösen nagyra értékeli a vidéki munkásság küzdelmét, ahol a leghihetetlenebb ül­döztetés ellenére is, kitartottak a mun­kásérdekek diadalra juttatása mellett. Mindezt figyelembe véve, a szak­­szervezeti választmány a megválasz­tott képviselők feladatának tart­ja, hogy elsősorban a szabadságjogok biztosítá­sáért küzdjenek. Ki kell vívniuk az ország minden dolgozójának, mun­kásoknak és p­olgároknak mozgási, egye­sülési, gyülekezési és szólásszabadsá­gát. Meg kell szüntetni azt az egész világon ismeretlen rendszert, hogy az érzést, gondolatot és fölfogást bör­tönnel és internálással sújtsák. Meg kell szüntetni mindazokat a kivételes ren­delkezéseket, amelyek megakadályoz­zák a szabad véleménynyilvánítást, a munkások gazdasági érdekvédelmét. A szakszervezeti választmány előtt tisztán áll az a helyzet, amelyet a kurzusnak nevezett kormányzati té­nyezők az elmúlt három esztendő alatt a szabadságjogok, a szociálpolitika és a közgazdaság­ terén teremtettek és amelynek megteremtéséből a reakciós keresztényszociális párt is kivette ré­szét. Ezért tudatában vannak is, hogy mi­lyen nehéz feladat előtt áll a szociál­demokrata párt parlamenti képvise­lete. A szakszervezeti választmány meg­állapítja, hogy a munkásvédelem meg­teremtése nem a munkásosztálynak adandó kedvezmény, hanem az egész ország közkincsének, a munkának a védelmét jelenti. Ezért gondoskodni kell olyan alkotásokról, amelyek a mun­kaerő elsatnyulását megelőző intéz­kedésekkel védik. Ilyenek a gyermek­­munka védelme, a női munka védelme, az anya- és csecsemővédelem. A mun­kából kimaradottak: a munkanélkü­liek, a betegek, a balesetet szenvedet­tek , a munkából kiöregedettek, az el­haltak hátramaradottjainak, a hadi­­rokkantaknak, az özvegyeknek és ár­váknak védelme. Gondoskodni kell arról, hogy azok a munkásvédelmi intézmények, amelye­ket maguk a munkások teremtettek, de amelyeket a kurzus részben megsemmi­sített, részben pedig a keresztény­szociális párt közreműködésével el­­korcsosított,mint a betegsegélyző pénz­­tárak, az autonómia teljes visszaállí­tásával, újra visszaadassanak eredeti rendeltetésüknek, a munkaerő védel­mének. A szakszervezetekben tömörült mun­kásság és a haladó polgárság meg van győződve arról, hogy a munkásság képviselői, amikor Magyarország fönn­állása óta most először kerülnek be a törvényhozás házába, ugyanolyan kitartással fognak küzdeni azokért a célokért, amelyekért eddig küzdöttek, mint amilyen küzdelmet maguk a szervezett munkások fejtettek ki a parlamenti képviselet elnyeréséért. Ez a bizalom vezeti a szakszervezeti választmányt, amikor a szervezett mun­kásság nevében kijelenti, hogy ebben a küzdelemben minden erejével és lelkes készségével a szociáldemokrata párt parlamenti frakciója mögött áll“. * * Még mindig tart a dohánygyári kizárás Budapesten. — Kik a munkások ellenségei? — Budapestről jelentik. Tegnap volt a dohánygyári munkások békéltető tárgyalása, melyen a dohánygyári munkásnők képviselőin kívül meg­jelentek a keresztény szociálisok is, kik alaposan kimutatták, hogy kik­nek az érdekét képviselik ők. Székely „főtitkár“ úr mindenképen azt akarta bizonyítani, hogy a dohány­gyári munkások meg lehetnek eléged­ve a fizetésükkel. Erre az állításra még a főkapitányhelyettes is elmosolyodott és ő is jónak látta inkább a munkások­nál érdeklődni, hogy mennyi a kerese­tük. A munkások bebizonyították, hogy a legjobban kereső munkás sem keres többet heti 400 koronánál. Azt állítja az igazgató úr, hogy az ipari munkások heti keresete 1400 koronát tesz ki a gyárban, ezzel szemben legjobb esetben egy női szakmunkás 449 korona 50 fillért keresett egy úgynevezett „jó" héten. S. nevű munkásnőnek a heti keresete az elmúlt héten 200 korona volt, az előtte való héten pedig 180­0. Megtörténtik azonban sokszor, hogy még ennyit sem keresnek a munkások, mert a fegyelmi büntetések sokszor még ezt a nyomorúságos keresetet is ehetetlenné teszik. Fegyelmi bünte­tések pedig gyakran fordulnak elő, különösen a Sip­ utcai gyárban, ahol ha Varga igazgató úrnak valaki nem tetszik, büntetésből 1—2 hétre kitiltja­­ a munkából. A központból kiküldött­­ és állampénzen fizetett keresztény­szociális felügyelőnők azzal szolgálják meg a fizetésüket, hogy a munkásnőket denunciálják. A lágymányosi gyárban szintén vál­tozatlan a helyzet. Hétfőn reggel Perczel igazgató hivatta a gyár munkásainak megbízottait és bejelentette nekik, hogy 75%-os béremelést hajlandók adni a munkásoknak, ha fölveszik a munkát. A munkások azonban, amikor a kül­döttség ezt tudomásukra adta, kijelen­tették, hogy ezzel nem elégszenek meg, változatlanul kitartanak összes köve­teléseik mellett és így a kizárás még mindig tart. A munkások megbízottai követelték a keresztényszociális fel­ügyelőnőktől, hogy hívjanak össze gyűlést. Sieben „titkár" úr a délelőtt folyamán két detektív kíséretében meg is jelent a lágymányosi réten, ahol a kizárt dohánygyári munkásnők tar­tózkodnak, de miután kitapasztalta a hangulatot, a főkapitányságon lefolyt tárgyalások után ő sem tartotta taná­csosnak a gyűlésen beszélt­i, hanem in­kább eltávozott. A munkásság továbbra is állja a harcot, kivéve néhány öntudatlan bulit, kik az állami pénzen fizetett keresztény szociálisok ösztönzésére hátbatámadták az öntudatos s az életéért küzdő munkásságot. A polgári fiúiskola rajz- és slöjd-kiállítása. Pécs, jan. 22. A polgári fiúiskola rajz- és slöjd-kiállítást rendez a rajz- és a slöjd munkaterem fölszerelésének cél­jára. Kénytelen ezt tenni, nemcsak azért, hogy a város közönségének esztétikai érzékét kielégítse va­gy hogy dicséretét kiérdemelje, hanem azért is, hogy a nevelés ezen részének mene­tében fönnakadás ne történjen. A­­kiállításon a polgári fiúiskola rajztan­ára Klug György vezetett ben­nünket körül, magyarázva a nevelés módszereit és a kiállított térgyík készítésének mikéntjét. A terem egyik oldalon vannak ki­függesztve a rajzok, tanmenet sze­rint. Szépen szemlélhető a­ folya­mat, hogy a tanuló miként győzi le a kez­det nehézségeit és jut el a dolgok helyes meglátásáig és megalkotásáig, majd ezen keresztül az önálló kom­pozícióig. Megható az a szeretet, ahogy nö­vendékeiről beszél a lelkes ifjú rajz­tanár. Hivatásában nem a terhes munkát látja, amely az életnek egy rossz oldala, hanem azt a társadalmi fontosságú kérdést, melyet a gyermek­nevelés jelent. Amikor így fogja föl hivatását, egyúttal szakít a tanári tradícióval, amely a gyereket a tan­­terv betűi szerint elintézi, de ami azontúl van — a gyermekegyézbégek lelkének apró és mégis fontos jelen­ségei — azzal nem törődik. A fel­adat nem az, hogy a tanterv hideg betűje betöltessék, hanem az, hogy a gyerekek megállják helyüket az élet verejtékes birkózásában. ,Ő igen helyesen gondolkodó és ért­ő pedagógus, aki lelkével és hivatásá­nak helyes meglátásával tanít. Ezt bizonyítják a kiállításon észlelt szép eredmények, a növendékek nagy igye­kezettel megrajzolt rajzai, a precz és mégis élénk slördmunkák, az ügyes kézzel megformált agyagmintázatok. A rajzok között fölkelti ugye a tő­két néhány igazán kivételes és so­kat ígérő tehetséggel megrajzolt rajz. Ezeket a polgári fiúiskola két leg­szebb tehetségű tanulója (egyébként hadiárvák) alkotta, a­kiket az igaz­gatóság föl szándékozik küldeni az iparművészeti akadémiára. A sok szép fafaragványon kívül külön föl kell említesünk az eszter­gályos és könyvkötészeti truikákat, valamint a cipész és bádogos üzemet, (igaz, hogy mivel minden fölszerelés hiányzik, nem nevezhetjük »üzem­nek") amelyeknek célja az, hogy a gye­rekben valamely hivatás felé való hajlandóság érzetét királtsízák. Igen szép eredményeket láttunk, amelyek mind azt az irányt mutat­ják, amelyen a nevelésnek hala­dnia kell. Ez pedig az életre, a praktikus életre való nevelés. Sajros, azorban a fia­tal, lelkes akarcsu tat­ár és a nyo­mában hala­dó növendékek a­célos neki­lendülését sokszor derékba töri az ok, amiért a kiállítást magát is rendezni kellett és amely minden kultúrát, magasratörést megsemmisítéssel fe­nyeget: az emberek és illetékesek fásult vagy rosszakaratú nemtörő­dömsége. Ez a nemtörődömség azután végze­tessé válhat. Ha ezt el akarjuk ke­rülni, egy művelt, egészséges gene­rációra van szükségünk, amely ko­moly nekilendüléssel eltakarítja az erkölcsi és materiális ron­ákat. Azt azonban nem hozhatjuk létre, amíg mindennel törődünk, csak a nevelés­sel nem; amíg cirkuszos célokra mil­liókat adunk, de a tanítók létszámát apasztjuk,­ amiig a meglévő kulturá­lis intézményeket leromboljuk, ahe­lyett, hogy többet, újakat építenénk. Hogy ez így van, ezt is a történelmi folyamat szükségszerűsége hozza ma­gával. A kurzustól mi mást várha­tunk, mint amit már majd három éve tapasztalunk: az alkotó Munka üvöltése mellett való vardál rombo­lást. Ennek véget kell vetn.i. Pusz­tuljanak a rosszakaratuak és tehetet­lenek és jöjjen­ek azok, akik r­ám szaj­kóznak üres jelszavakat, hárem — cselekszenek és cselekszenek ! (l­s.) Munkásmozgalom. Még nem ért véget a biztosítási tiszt-,­viselők sztrájkja. Tegnap megírtult­­hogy a budapesti Gereiali biztosító in­tézet tisztviselői sztrájkba léptek. Bu­dapesti jelentés szer­it tárgyalások kezdődtek az igazgatóság s a tisztvi­selők között, de ezek nem vezettek ered­ményre. Az igazgatóság azt kívánta a tisztviselőktől, hogy álljanak munkába és majd ha a trieszti központi bizott­ság megérkezik, felveszi velük a tár­gyalás fonalát, ebben azonban a tiszt­viselők nem egyeztek bele és elhatároz­ták, hogy folytatják a sztrájkot. A Kereskedelmi Alkalmazottak Or­szágos Szövetsége ma este hét órakor nagygyűlést tart, amelyen a kereske­delmi alkalmazottak nyomorúságos helyzetüket tárják a nyilvánosság elé, egyben tiltakoznak a rettenetes drága­ság ellen és kívánják tisztességes megél­hetésüknek fizet­éster­vezéssel való biztosítását. Pincérsztrájk Debrecenben, Deb­recenből jelentik: Tegnap délben a debreceni pincérek az egész vonalon sztrájkba léptek, minthogy a tegnap délelőtti békéltető tárgyaláson a felek a bérkérdésben nem tudtak megegye­zésre jutni. — Kitiltott lapok. A kereskedelem­ügyi miniszter a Himlervilleben (Egy­ Államok) megjelenő Magyar Bányász­­lap c. napilaptól és Wienerneustadt­ban megjelenő Wienerneustadter Wochen­zeitung c. hetilaptól a postai szállítás jogát megvonta.­­ A moszkvai munkások tüntettek Vandervelde mellett. Rigából jelenti tudo­m­ásunk.Közvetlenül azután,hogy Vandervelde, Rosenthal dr. és Lieb­knecht lemondtak a forradalmi szocia­lista vádlottak védelméről, a népbiz­tosok tanácsa ülést hívott össze és azon részt vettek a végrehajtó bizottság tagjai és a szovjet Moszkvában időző külföldi képviselői. Az igazságügyi népbiztostól felvilágosítást kértek a perről, ő azonban azzal tért fel előre, hogy a külföldi védők panaszait nem az igazságügyi népbiztosság, hanem a szovjetek végrehajtó tanácsa által kinevezett forradalmi törvényszék uta­sította el. Ekkor szót kért az egyik nép­biztos,aki a szovjet korm­ánynak Euró­pa egyik legnagyobb fővárosában dip­lomáciai képviselője és szembehelyez­kedett a népbiztosok tanácsával. Azt követelte, hogy a külföldi védőkkel támadt konfliktust békésen kell elsi­mítani, mert az összetűzést kizárólag a kommunista türelmetlenség idézte elő és mert ebből az ügyből Szovjet- Oroszországra nagy károk fognak há­­ramolni. Amikor kitudódott Moszk­vában, hogy a küföldi védők lemond­tak tisztükről, a gyárakban a munká­sok gyűléseket tartottak, aztán kivo­nultak az utcára és tüntettek a forra­dalmi törvényszék előtt. Vörös lovas­katonák szétverték a tüntetőket. — Take Ionescu meghalt. Rómából jelentik : Take Ionescu román minisz­terelnök tegnap délelőtt szívgörcsöt kapott és meghalt. * * 1922. június 23.

Next