Munkások dal- és zeneközlönye, 1938 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1938-01-01 / 1. szám
tunk, hogy ez a mű ugyancsak próbára tette nemcsak a dalosok, hanem a karnagyok tudását is. Becsületükre váljék, hogy ezt a próbát derekasan megállották és komoly felkészültséggel és alapos tudással állottak az átlagon felül nehéz karmű szolgálatába. Jemnitz karművével egészen új utakon halad, viszont, hogy a jövő aminikás dalkultúrája ezt az utat fogja-e követni, az ma még nyitott kérdés kell hogy maradjon. Ascher Oszkár Ady három versét adta elő („E nagy tivornyán„Aláássál emberi verélték“, „Ős Kaján“). Ascher művészetét tökeleges méltatnunk a magyar munkásság előtt, hiszen kultúrentjeinek gyakori vendége akit amunkásközönség mindig nagy örömmel lát a pódiumon. Ady—Molnár: „Prometheus“ (A tűz csiholója) című karműve volt az ünnepség utolsó száma, amelyet a vegyeskarok adtak elő Nóták Károly karnagy vezetése alatt. Sajnos, vegyeskaraink számuknál és az egyes szólamok közötti arányoknál fogva nem rendelkeztek azzal az erővel, amelyre ennél a kórusnál szükség lett volna, ezért a mű Novák karnagy minden igyekezete ellenére is kissé erőtlenül hatott, mely különösen a mű középrészénél volt erősen érezhető. A jubiláris hangverseny nagy sikere nem azt jelenti, hogy mi most akár pillanatra is megpihenhetünk, hanem ellenkezőleg, kétszeres energiával kell készülni úgy a dalosoknak, mintkarnagyaiknak a legközelebbi még dicsőségesebb jubileum felé. Venetiáner Sándor.* Itt közöljük Várnai Dániel, a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége elnökének a jubileumi hangversenyen előadott ünnepi beszédét: „Mélyen tisztelt vendégeink! Igen tisztelt Elvtársak! Őszinte örömmel üdvözlöm Önöket, akik ilyen szép számmal jelentek meg jubiláns ünnepélyünkön és ami jelét adják nemcsak érdeklődésüiknek, hanem bizalmuknak és szeretetteljes együttérzésüknek is. Legyenek meggyőződve, hogybizalmukat nem pazarolják méltatlanokra, miért ahogy harminc éven át mindig, ezután is csak a munkásosztály fölemelkedése érdekében akarunk munkálkodni. Nem mondom el pragmatikus felsorolással a mi harminc esztendőnk történetét. Hiszen a mi történetünk ugyanaz a harc, ugyanaz a lelkes, szívós és áldozatkész erőkifejtés, amely a munkásmozgalom gazdasági és politikai területein folyik. Nem vagyunk önálló mozgalom. Nem vagyunk györtelen, ég és föld között lebegő széplelkek. Csak része vagyunk a magyar munkásság nagy szabadságharcának. Az énekkultúra művelését nem tekintjük céltalan és meddő művészkedésnek, és ha fölzeng ajkunkon a dal, az nem csupán vigasztalás, nem csupán a remény ébresztése, hanem a csatakürt riadója is, amely a fáradt és a csüggedt szíveket küzdelemre lelkesíti. A mi történetünk egybekapcsolódott a magyar munkásmozgalom történetével. A mi harminc évünk nemcsak kenyérharc volt, nemcsak küzdelem jogaink és emberméltóságunk elismertetéséért, hanem a magyar kultúra fáklyahordozása is. Itt, a munkásmozgalmon belül, mindig szeretettel, bizalommal és őszinte együttérzéssel találkoztunk — forró köszönet érte —, de ezen kívül a munkásmozgalom határain túl, sokszor kellett küzdenünk és kellküzdenünk még ma is előítéletekkel, félreértésekkel és bizalmatlansággal. Meg kell tehát mondanom, hogy a munkás énekkultúra mozgalma a maga nyílt és egyenes úton halad, a maga nyílt és becsületes eszközeivel Élled művészi céljaiért, azonban nem szigeteli el magát általános kultúrcéloktól, mert egész lelkesedésével, igaz és mély magyarságával és minden szívdobbanásával — elszakíthatatlanul és kiközösíthetetlenül — benne él a magyar kultúra nagy közösségében. A mi énekeseink nehéz és keserves napi munka után állanak az énekkultúra szolgálatába. Igazán szegények, igazán lelkesek, a szó legszebb és legfénylőibb értelmében: apostolok.