Munkások dal- és zeneközlönye, 1938 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1938-03-01 / 3. szám

csengő volt, hogy a kórust a közönség megismételtette. A „Deep River“-kórus baritonszólóját Skultéti Lajos énekelte művészi inven­cióval. A műsor végén Bartók­ Sztára: „Két nóta“. Halmos: „Hajdú“, „Túrán“ és „Csángó tánc“ című karműveket adták elő, igen nagy hatás mellett. A hangversenyen közreműködött még Baló Elemér színművész, Ady: „E nagy tivornyán“ és Em­őd Tamás: „A imament“ című költeményeket szavalta el igen megrázó drámai erővel, nagy siker mellett. A Miskolci Vonósnégyes Gránát (első hegedű), Ka­­veczky (második hegedű), Deák (viola), Kálmán (gordonka) Mozart: F-dúr quartettjét játszották nagy sikerrel, őszinte tetszés jegyében. Basilides Mária, az Operaház tagja Händel: „Ária“. „Régi magyar népdalok“ (Szabolcsi Bence feldolgozásában) című dalokat énekelte elmélyült, nagyvonalú művészettel. A közönség néma csendben hall­gatta a kiváló művésznő énekét és a dalok elhangzása után hatal­mas ovációban része­sítette, mire a művésznő hálából egy régi bevált számát, a „Szól a kakas már“ című dalt adta elő. A zongorakíséretet Kósa György tanár látta el szakavatottsággal. Pajor Oszkár. A Pestújhelyi Általános Munkásképző Kör Dalkara ф február 12-én este tartotta hangversennyel egybekötött műsoros táncmulatságát. A hangversenyt a dalkör nyitotta meg Novak— Aranyos: „Jelige“, Jaroff: „Piros rokolya“ és Kodály: „Zöld erdőben“ című kórusokkal. Majd egy táncospár, Margit és Pepi délamerikai Gaucsó-táncot lejtettek, amelyet meg kellett ismételniük. Labacsek Imre magyar nótákkal szórakoztatta a termet zsúfolásig megtöltő közönséget. Majd Lőrinc Miklós írónak egyik egyfelvoná­sos bohóza­tának előadása ragadta tapsra a közönséget. A szereplők ifj. Czellér István, Buch Anni, Honreich József, Mereider János és Stefán­ József dalostársak, a dalkör tagjai voltak Ezután „Fun­si“, a tehetséges zenebohóc aratott igen nagy sikert előadásával. Befejezésül a dalkör Lincke: „Jánosbogárka“ és „Daloskedv“ (polka), című karműveket adta elő zenekarkísérettel, igen nagy sikerrel. Az utolsó számukat meg is kellett ismételniük. A dalkört Krasovetz Nándor karnagy vezényelte és az elért, sikernek nagy része őt illette meg, szakavatott munkájáért. Hámori Lajos dalostárs nagyon ötletesen látta el a konferansz szerepét. A hangverseny után tánc következett, majd annak keretében egy kis ünnepséget tartottak, amely abból állott, hogy Neisz Antal dalostársnak, a dalkör agilis elnökének ötéves önzetlen munkássá­gának elismeréséül egy arany dalosjelvényt adományoztak a dalkör tagjai. Neisz, Antal dalostársunk megható szavakkal köszönte meg az ajándékot és kérte­ a dalkör tagjait, hogy az ő részére az volna a legkedvesebb ajándék, ha a dalkör tagjai minden tekintetben meg­tennék kötelességüket a dalkör fejlődése érdekében Beszámolónk alkalmával meg kell említenünk azt is, hogy Kodály: „Fel­szállott a páva“ című kórusa is műsoron volt, azonban a hatóság annak elő­adását nem engedélyezte, azonban a vacsora keretében alkalom adó­dott arra, hogy elénekeljék és megállapíthatják, hogy­­előadásuk teljesen tökéletes volt. Por. A Munkásdalosszövetség vezetősége közli a tagdalárdákkal, hogy a jelvények elkészültek és darabja 60 fillérbe kerül. Közöljük azt is, hogy vidéki dalárdáink részére elküldhetjük a jelvényeket a portó­költség beszámításával. 22

Next