Munkásőr, 1974 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 6. szám

12 MINDEN­KÉPPEN KÖZÉNK VALÓ — Elcsalogatja az én fiamat is? — évő­­dött a párttitkárral nevetve a paraszt­asszony. — Azt mondja nekem a fiú: Idős, a párttitkár iskolára akar küldeni, s én elmegyek... A Somogy megyei Gölle községben Deák Lajos, a pártszervezet csúcstitkára el­mondta az előzményeket. — Vezetőségi ülésen tárgyaltunk a mun­­kásőr-szervezésről. Szerencsés helyzetben voltunk, mert már több vállalkozó akadt, mint amennyit felvehettünk volna. Volt egy pártonkívüli jelentkező is, egykori jó­módú középparaszt család gyermeke. A vezetőség úgy döntött, hogy elsőként őt javasolja felvételre a tagságnak. A téesz párttagsága jó vitakészségű, de javasla­tunkkal szemben nem volt ellenvélemény, egyhangúan megszavazták a felvételét. Akadt olyan nézet, hogy az egyhangúság mögött formalitás rejtőzik, ezért vállal­koztunk arra, hogy megkérdezzünk né­hány párttagot miért foglalt állást Puska Ferenc technikus mellett. Szeli Ferenc, a göllei Béke Termelőszö­vetkezet dolgozója a pártvezetőség állás­pontját képviseli. S ez természetes, hiszen ő munkásőr, szakaszparancsnok-helyettes s a vezetőség véleményének kialakításá­ban maga is részt vett. A taggyűlésen nem szólalhatott fel, mert éppen a Munkásőr­ség Központi Iskoláján tanult. Minden szempontból helyesli a felvételt és jelen­tős társadalmi változás kifejeződésének tartja. — Az egységes paraszti osztály létrejöt­tének nemcsak objektív, hanem szubjek­tív feltételei is vannak — mondja. — Az elkülönülés a volt jómódúak és a sze­gényparasztok között sokáig fennmaradt. Az iparvasút „demarkációs vonalként” a régi és az új falut elválasztotta. Habár kö­zös gazdaságban dolgoztak, mások voltak itt és ott a szokások és az ideálok. Puska Feri az ófalu lakója, de már új típusú em­ber. Nem ő az egyedüli. Két barátja is jelentkezett testületünkbe. Kérelmüket a következő évben terjesztjük a taggyűlés elé. Kesztyűs Sándorné, a termelőszövetke­zet első szocialista brigádjának megalakí­­tója. Kiváló Munkásőr. Jelenleg az álla­ Puska Ferenc szerelő, növénytermesztési brigádvezető szerepében. Szeretnék gépet szerkeszteni a munka megkönnyítésére Szeli Ferenc: Az iparvasút volt a képzeletbeli demarkációs vonal Deák Lajos párttitkár Göbte főutcáján, az ófaluban

Next