Műút, 2019 (64. évfolyam, 69-72. szám)
2019 / 3. szám (71.) - Pataky Adrienn: Élő szövet vagy, testtérkép (G. István László: Földabrosz)
KRITIKA méghozzá úgy, hogy a privát rítusokra maga a szerelem kopírozódik rá. A szerelem nem teátrális teophaneia, nem ünnepi diadalmenet, hanem váratlanul tudatosuló felismerés: „a buszon jöttem rá: ez szerelem. / Meg is kapaszkodtam.” Néha anaforák (ezt az alakzatot Nádasdy most különösen kedvelt) és rímek keretébe foglalt zengedezés (Minden utca keskeny), mely az erotikus izzás humorát („nézegetem és lassan szűk a nadrág”) éppúgy magába foglalja, mint a létből kikopó test barokkos naturalizmusát („megyek és közben elkopik a testem”). A Nem is magától érkezett című versben felbukkanó szégyen paradigmaerejű: a szégyen az őszinteség ikertestvérének hat. A vers azonban az elleplező mechanizmusok jegyében a szégyent a zavarodottság fölényes pózára cseréli: az érzelmi kiszolgáltatottság az intellektuális kontroll agressziójának köszönhetően mindig „keres valami céljaihoz valót”. Ez a célelvűség szinte perverz mértéket ölthet, ahogy a felelősségtudat is. A Vegyen friss földet című vers kínál ellenpontot: az elhagyott kert(imitáció), a virágládák Istenre testálása, a teremtett világ visszaszolgáltatása jogos tulajdonosának minden látszólagos célelvűséget az önátadás őszinte gesztusának rendel alá. A meztelenség mint erotikum és például az orvosi, kórházi kiszolgáltatottság kettőssége, illetve a költői kitárulkozás mértékének metaforikus megfogalmazása a kötet egész szövegtestét különösen felzaklatóan, ingerlően csupasszá teszi. Nádasdy legújabb kötetének, habár elsősorban a pusztulásról, a lefelé húzó földről szól, retorikai-poétikai értelemben „gyönyörű, izmos teste van”, és így kifejezetten jól áll neki a férfias egyszerűség. PATAKY Adrienn Élő szövet vagy, testtérkép A Földabrosz a Magvető kiadó néhány éve indított Időmérték sorozatának huszonharmadik darabja. Géher István László legutóbbi — szintén ott publikált — verseskötete (Nem követtem el, 2017) 2011 és 2013 között írt verseket tartalmazott, a tizenegyedik, a Földabrosz (2019) ezután született darabokat közöl. A szerző a vele készült beszélgetések során eruptívként jellemezte a Földabrosz anyagát, tehát indulatos, gyors lefolyású; a természetben ugyanakkor ezt a kifejezést használjuk a magmás, vulkáni eredetű kőzetekre is. Az eruptív kőzet tűzeredésű, rövid idő alatt keletkezik — vagyis a szónak az anyagisághoz (matéria) és az eredethez (genezis) van köze, amelyek mindegyike a Földabrosz központi fogalmának nevezhető. Épp annyira jelentős a kőzet korporális beágyazottsága — a földi-testi létezés kiemelése, mint az ontológiai sík — a transzcendencia, a hit és az álmok világa. Az anyagiság már a címben megmutatkozik, amely egy ritkán használt, archaikus kifejezést kölcsönöz: a földabrosz jelentése mára olyannyira elhalványult, hogy első látásra költői szóalkotásnak tűnhet. Pedig már a 18-19. században így nevezték a térképet (a térkép nyelvújításkori szó), de az összetétel második része, az abrosz önmagában is jelenthette azt. (A magyar irodalomban megtalálható a földabrosz kifejezés Csokonai Vitéz Mihálynál, Pálffy Jánosnál, Móricz Zsigmondnál vagy Gárdonyi Gézánál, sőt Juhász Ferenc egyik archaizáló versében is szerepel.) A szó líraisága továbbá játékosságában rejlik: régi jelentése révén vizuális útmutató, a valóság kicsinyített mása, de az abrosz valamit beborító eszközre, térítőre is vonatkozik, amelynek szemantikája az étkezést, evést, vendégszeretetet és otthonosságot is magában hordozza. Az abrosz mellett a föld előtag mint materiális, megfogható anyag nem hagyja a címet (és így a kötetet) teljesen elemelkedni a transzcendens és a víziók világába, a szóösszetételben találkozik a naturális és a kulturális szféra. A másik említett fogalom az eredeti genezis, amely alatt nemcsak (természeti) keletkezést, képződést érthetünk e kötetben. Ezenkívül a megfelelő nyelv megtalálása és kialakítása, a genetikai és a kulturális örökség, de az új élet sarjadása is kötődik hozzá. Ez utóbbi a gyerekszületést, s azzal együtt a felnőtt (újjá)születését is jelenti , amelynek során a személyiség új vetületének megkonstruálását követhetjük nyomon: a szülővé, apává válást. A Földabroszban az apa már nem külsődleges, a lírai én nem (csak) valakinek a fia: a pozíciója megváltozik, kiegészül — főként a kötet záróciklusának áll a középpontjában az a tematika, amely a saját gyerek születéséről, illetve az azelőtti várakozásról nyújt mozaikszerű képet. Már az előző verseskötetnek is a szembenézés volt a legfőbb tétje: az apa hiányának tudomásul vétele. Ez a szál fut tovább a Földabroszban, amelyben a személyiség alakulásának különböző stációit láthatjuk, s végül azt, hogyan válik a fiú maga is apává. A megszólított ezekben a versekben az utód lesz, mégis épp annyira szólnak ezek — akár szereplíraként, akár az apával, az apa hagyatékával azonosulásként — az apáról, apáról is. A Földabrosz reklámszövege szerint „az érett férfikor állapotáról tudósít, amikor a döntéseknek súlya, a visszaemlékezéseknek távlata lesz”. Ez a meghatározás sztereotípiák közé szorítja a kötetet, mert az egy általános állapotleírással szemben éppen egyedi impressziókat nyújt, s „az érett férfikor” helyett egy-egy (G. István László: Földabrosz, Magvető, 2019) Lásd a kiadó honlapján: http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/konyvek/ foldabrosz/139472960 85