Művelődés, 1970 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4. szám
A bukaresti Petőfi Művelődési Ház December egyik utolsó napján nyílt meg újra Bukarestben a Petőfi Sándor Művelődési Ház. Neve a jellegét is azonnal elénk villantja : a Bukarestben élő magyarok közművelődésének otthona. Természetesen, ezt a közművelődési és önművelési (no meg szórakozási) programot nem lehet és nem is akarja senki elszakítani az egész bukaresti kulturális élettől, így aztán a Petőfi Ház a magyar és a román művelődés és művészet találkozási pontja, közös hajléka máris, s még inkább az lesz. Hagyományokat folytat ebben is, magának a háznak az újra való megnyitása is becses hagyományunk elismerése, megbecsülése és ösztönzés ennek folytatására. Ez a hagyomány jó száz esztendőre tekint vissza. Bukarestben menedéket és otthont talált 48-as magyar emigránsok és itt dolgozó erdélyi magyar iparosok, kereskedők 1857-ben alapították meg olvasóegyletüket. Jóval előbb is éltek, dolgoztak magyarok Bukarestben. Bizonyság erre az, hogy a mai bukaresti 9. számú líceum, a „magyar iskola“, ahol éppen úgy magyarul folyik a tanítás, mint az erdélyi magyar iskolákban és tagozatokon, betöltötte már 150. esztendejét. A Bukaresti Magyar Olvasó Egylet alapítói között ott találjuk Koós Ferenc református lelkészt és tanítót, az egylet első elnökét, aztán Szathmáry Pap Károly festőt és fényképészt, Mester Ede nagyenyedi származású gyógyszerészt, és később tevékenyen kivette részét az egylet munkájából Veress Sándor volt honvédfőhadnagy, Petőfi személyes ismerőse, aki jelentős munkát fejtett ki Bukarestben mint mérnök és mint a magyar-román művelődési kapcsolatok hídverője. Egyébként az olvasóegylet valamennyi vezetőjéről elmondhatjuk, hogy a román-magyar barátkozás hívei voltak, akik vagy tollal vagy szóval szolgálták ezt a nemes és kölcsönösen létfontosságú ügyet. Maga az egylet később egyesült az iparosok egyletével és mint Bukaresti Magyar Társaság működött tovább. Negyvennyolcas emigránsok és magyar iparosok, kereskedők összeadott pénzéből vásárolták meg az otthon épületét a mai Zalomit utcában, a Cismigiu park szomszédságában, ahol ma a Petőfi Ház teljesen átalakított épülete áll. E hagyományokhoz tartozik az egyesület eleven tevékenysége a két háború között, amikor mintegy ötvenezer magyar élt és dolgozott Bukarestben. 1944 után a művelődési ház felvette a Petőfi Sándor nevet, és munkájába bevonta az egész bukaresti magyarságot, soha nem feledkezve meg a testvériség ápolásáról a román néppel ; tánccsoportja, színjátszói pedig sikeres körútjuk során az erdélyi városokban is bemutatkoztak. Mindezeket a hagyományokat csakugyan és nem szólamszerűen magasabb szintre emelve folytatja a párt határozata alapján újra megnyílt Petőfi Ház. Matekovics János, a ház igazgatója gondolkodhatott volna így is : megteszek annyit, amennyit a más kerületi művelődési házak igazgatói, ennél többre nem is kötelezhetnek, és még jó fiú is leszek, mert nem zaklatom örökösen újabb meg újabb ötletekkel a művelődési bizottságot. Bárki gondolkozhatott volna így, csak Matekovics nem. Mert nem ilyen alkat, nem úgy fekszik a szíve, hogy kényelmes dobogással beérje. Tudta, hogy mit vállal. (Újságírói és írói tollát cserélte fel látássalfutással, álmatlan éjszakákkal, vitákkal és veszekedésekkel. Remélem, a tollat sem tette le végképp, nem olyan ember. De most félretette, hogy jusson ideje valami olyant elindítani, illetve folytatni a Petőfi Házban, amivel az megfelelhet a nevének. Alig egy hónap alatt megindította a vasárnapi matinékat, megnyitotta az első képzőművészeti kiállítást, megkezdte a régi erdélyi zene bemutatását és megtartotta az első csárdás-estet, Bukarestben dolgozó székely cselédeknek, telepi legényeknek, főiskolásoknak, magyaroknak és románoknak, mindazoknak, akik szívesen jöttek el. Értelmiségi klub, műkedvelő együttesek, filmamatőrök köre, leányok és fiúk iskolája, mindegyik magyarul is, románul is, aztán tanácsadás telefonon és személyesen mindenről, aztán írók bemutatója, aztán ... Nem is tudnék mindent felsorolni. Mindez egy hónap munkája. És Matekovics olyan ember, akinél ez csupán „kezdősebességnek“ számít. Igaz, sok minden ezek közül — némelyek szerint — nem „illik bele“ a művelődési ház profiljába. Hát akkor Matekovics beleilleszti. És jól teszi. Nem baj, ha kitágítja ezeket a kereteket. Ha bebizonyítja, hogy ki lehet tágítani és ki is kell tágítani őket. ВЕКЕ GYÖRGY