Művelődés, 1973 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1973-10-01 / 10. szám
PROFESSZOR CSOKONAY UR A— ahogy önmagadat vígjátékod, a Cultura szerzői utasításában nevezted —! Téged ünnepelünk ezekben a napokban születésed 200. évfordulóján. Téged, aki olyan rövid ideig tanítottál a kálvinisták debreceni kollégiumában, mert kigúnyoltad a régi nevelési elveket, a szabad természetben tartottad óráidat, és minden cselekedeteddel az ifjúság lelkéhez akartál minél közelebb kerülni, hogy a rád bízott fiatalokból értelmes embereket faragj. Úrnak igazán nem nevezhetünk! Költőtársad, Juhász Gyula, halálod 100. évfordulóján a következő találó képet festette rólad : „Alakja, sorsa a garabonciás diákot juttatta a kortársak eszébe. Magyar Cyrano volt, kóbor lantos, kijátszott szerelmes, csúf arcú és széplelkű poéta ... lángesze nem fejlődhetett ki, a talaj, amelyből e lélek táplálkozott vizenyős volt és halált hozó.“ Te azonban nem akartál ebbe beletörődni! A közöny, a meg nem értés, a szellemi tunyaság, — a halál ellen harcoltál. Húszévesen megírtad Adéla Tempefőit, — ezt a nyilván sok önéletrajzi vonatkozást tartalmazó darabot , könyörtelenebbül, kegyetlenebből abban a korban senki sem támadta a Koppóháziak, Tökkolapiak feudális világát és életszemléletét. Amennyi keserűség árad ebből a műből! „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon !“ — tör ki kétségbeesetten Tempefői. De vállalja sorsát, miként te is vállaltad ! Életed szenvedések, nélkülözések közepette telt el. Halálod után viszont a korszak legjelentősebb költőjeként kezdtek emlegetni. Verseid, elbeszélő költeményeid nemzedékeket gyönyörködtetett. Jelentőségedről tanulmányokat, könyveket írtak, egyéniségedet Petőfi, Ady és sok más magyar író, költő idézte. Kortársad Domby Márton szerint rendkívül érdekes tanárember lehettél: „Legkülönösebben pedig és egészen remek volt az előadása, kivált poétái históriákban. Különben sem tudván actio nélkül beszélni, a felvett személy minden szavainak, cselekedeteinek, magaviseletének, mozdulásainak, felgerjedésének vagy meghunyászkodásainak, dühösségének, rimánkodásainak, nyájaskodásának a szakasztott oda illő tónust, tagmozdulatot, ábrázatalkalmaztatást, hangváltoztatást úgy megadta, hogy maga Jupiter ha a maga méltóságát, Mars a maga tüzét Csokonai által követni látták volna, magokat meg nem szégyenlették ... Ily tűzzel, ily elevenséggel, most méltóságosan, majd nevetségesen, most felháborodva, majd lecserdesedve beszélvén, tanítván ő, a követett személyeknek mind karaktere, mind egész históriája s természete, tanítványai fejében egyszerre megragadt; s az ő tanítványai a helyett, hogy a hideg leckéktől idegenkedtek volna, az oskolájába, mint theatrumba, egymást törve mentek.“ A sors téged bizonyára színésznek teremtett, bár Tháliát sohasem szolgálhattad. Az akkoriban kibontakozó játékszíni mesterségnek nemcsak csodálója, de pártfogolója is voltál. Csak a direktorok nem pártfogoltak téged. A műsorgondokkal küzdő Kelemen László pest-budai társulatának 16 darabot ajánlottál fel — közöttük a Tempefőit is. 1793 tavaszán tragikus hangú levélben sürgetted a választ : „Ötödik levelem ez, a felküldendő 16 komédiákról. Egyre sem jött válasz, pedig mindenikben igen kértem az urakat. Nézzék meg az urak, mi van benne, mert most meg nem írhatom és válaszoljanak rá mentül hamarább, ismét azt kérem igen alázatosan, sőt talán esdeklem is.“ De hiába esdekeltél — válasz sohasem érkezett, és ma már azt sem tudjuk, hogy milyen eredeti művekről, fordításokról volt pontosan szó. A következő évtizedekben hasonló sorsa lesz Katona József, Petőfi Sándor drámáinak, — hiszen egyikük sem érte meg, hogy színpadon láthassa művét. Úgy látszik, ez az időszak — színházi vonatkozásban — az elszalasztott nagy lehetőségek kora volt, játékszín I fi me azonban nem estél kétségbe ! Előadattad a komédiákat diákszínjátszókkal. El tudjuk képzelni, mit műveltek a poétika osztály tanulói 1795. február 28-án a Gerson du Malheureuse bemutatóján. Mennyit tréfálkozhattak, bohóckodhattak e „kísértet“ játék előadásán, mert ezt a vázlatosan megírt, sok-sok idegen kifejezéssel teletűzdelt vígjátékot csak a játék varázsa éltette. Janovics Jenő hírneves kolozsvári direktor 1911-ben a Magyar Drámatörténelmi előadások keretében azután színpadon is megszólaltatta. 1795. június 19-én Professzor Csokonay Úr elhagyta Debrecent. Csokonai Vitéz Mihály számára — mert mi így ismerünk — a vándorlás évei következtek. Sárospatak, Pozsony, majd dunántúli tartózkodás. Újabb remekművet írtál : a Dorottyá-t. Majd Csurgón ismét professzor lettél, és a diákok legnagyobb örömére, újabb darabokat írtál, rendeztél, díszleteket festettél, zenéltél — egyszóval igazi „színházi ember“-ként éltél. Elsőként a Cultura című zenés darabodat játszották el a fiatalok. A ránk maradt kézirat lényegében vázlat. Egy súgó- vagy rendezőpéldány, sok játékra vonatkozó utasítással, átdolgozásra, csiszolásra utaló megjegyzésekkel. Érződik a művön, hogy a diákszínjátszók képességéhez igazodik. Ám a darab cselekményében a reformkori magyar drámairodalom sok-sok kérdése —a csírájában ugyan —, de benne foglaltatik. Ezek a jellemek, alakok, negyedszázad múlva Kisfaludy darabjaiban tűnnek fel ismét és meghódítják a színházlátogatókat. Másik csurgói darabod, Az özvegy Kamyóné s két szeleburdiak — pompás bohózat. Az özvegy sokoldalúan jellemzett mulatságos figurája, az egymás ellen áskálódó, egymást bosszantó két „szeleburdi“, a boltos Lázár, a kelekótya Samuka alakja mind-mind kitűnő szerepek voltak. A korabeli divatos tündér játékokból ellesett fordulat — a mindent megoldó jótékony tündér megjelenése, a kedves pantomim, a hajdani kollégiumi ifjúság körében bizonyára nagy tetszést aratott. Századunk első felében, pontosabban 1911-ben a Nyugat folyóirat egyik matinéján, özvegy Kamyóné ismét megszólalt a színpadon. A negyvenes, ötvenes évek sorozatos színházi előadásai mindennél jobban bizonyították, hogy ez a bohózat drámairodalmunk valóságos gyöngyszeme. Alakjait neves színészek keltették életre, s művei — megírása után másfél századdal — igazi nagy közönségsikert is aratott. ... és 1973-ban ismét diákok szólaltatták meg a komédiádat. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Stúdiószínházának előadása — Tompa Miklós, a művészet érdemes mestere rendezésében — a népi játékok stílusában fogant. A szatirikusan megformált karakterek, a stilizált színpadi mozgás, az énekszámok és a táncok szerves egybeötvözése révén olyan előadás született, amely Vásárhelytől Kolozsvárig, Lövététől Koronáig egyaránt meghódította a közönséget. Időben távolodunk, de lélekben egyre jobban közeledünk hozzád. A jövő színészei szeretnek, nagyrabecsülnek, szüntelenül szavalják költeményeidet; bízunk abban, hogy a hetvenes évek ifjúsága is meg fogja találni a műveidhez vezető utat, miként azt Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak dicsőséges feltámadása is bizonyította. GERGELY GÉZA