Művelődés, 1973 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1973-10-01 / 10. szám

PROFESSZOR CSOKONAY UR­ A— ahogy önmagadat vígjátékod, a Cultura szerzői utasí­tásában nevezted —! Téged ünnepelünk ezekben a napok­ban születésed 200. évfordulóján. Téged, aki olyan rövid ideig tanítottál a kálvinisták debreceni kollégiumában, mert kigúnyoltad a régi nevelési elveket, a szabad ter­mészetben tartottad óráidat, és minden cselekedeteddel az ifjúság lelkéhez akartál minél közelebb kerülni, hogy a rád bízott fiatalokból értelmes embereket faragj. Úrnak igazán nem nevezhetünk! Költőtársad, Juhász Gyula, halálod 100. évfordulóján a következő találó képet festette rólad : „Alakja, sorsa a garabonciás diákot juttatta a kortársak eszébe. Magyar Cyrano volt, kóbor lantos, kijátszott szerel­mes, csúf arcú és széplelkű poéta ... lángesze nem fejlőd­hetett ki, a talaj, amelyből e lélek táplálkozott vizenyős volt és halált hozó.“ Te azonban nem akartál ebbe beletörődni! A közöny, a meg nem értés, a szellemi tunyaság, — a halál ellen har­coltál. Húszévesen megírtad A­déla Tempefőit, —­ ezt a nyilván sok önéletrajzi vonatkozást tartalmazó darabot , könyörtelenebbül, kegyetlenebből abban a korban senki sem támadta a Koppóháziak, Tökkolapiak feudális világát és életszemléletét. Amennyi keserűség árad ebből a műből! „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon !“ — tör ki kétségbeesetten Tempefői. De vállalja sorsát, miként te is vállaltad ! Életed szenvedések, nélkülözések közepette telt el. Ha­lálod után viszont a korszak legjelentősebb költőjeként kezd­tek emlegetni. Verseid, elbeszélő költeményeid nemzedéke­ket gyönyörködtetett. Jelentőségedről tanulmányokat, köny­veket írtak, egyéniségedet Petőfi, Ady és sok más magyar író, költő idézte. Kortársad Domby Márton szerint rend­kívül érdekes tanárember lehettél: „Legkülönösebben pedig és egészen remek volt az elő­adása, kivált poétái históriákban. Különben sem tudván actio nélkül beszélni, a felvett személy minden szavainak, cselekedeteinek, magaviseletének, mozdulásainak, felgerje­­désének vagy meghunyászkodásainak, dühösségének, rimán­­kodásainak, nyájaskodásának a szakasztott oda illő tónust, tagmozdulatot, ábrázatalkalmaztatást, hangváltoztatást úgy megadta, hogy maga Jupiter ha a maga méltóságát, Mars a maga tüzét Csokonai által követni látták volna, mago­kat meg nem szégyenlették ... Ily tűzzel, ily elevenséggel, most méltóságosan, majd nevetségesen, most felháborodva, majd lecser­desedve beszélvén, tanítván ő, a követett sze­mélyeknek mind karaktere, mind egész históriája s termé­szete, tanítványai fejében egyszerre megragadt; s az ő ta­nítványai a helyett, hogy a hideg leckéktől idegenkedtek volna, az oskolájába, mint theatrumba, egymást törve men­tek.“ A sors téged bizonyára színésznek teremtett, bár Tháliát sohasem szolgálhattad. Az akkoriban kibontakozó játék­színi mesterségnek nemcsak csodálója, de pártfogolója is voltál. Csak a direktorok nem pártfogoltak téged. A műsor­gondokkal küzdő Kelemen László pest-budai társulatának 16 darabot ajánlottál fel — közöttük a Tempefőit is. 1793 tavaszán tragikus hangú levélben sürgetted a választ : „Ötödik levelem ez, a felküldendő 16 komédiákról. Egy­re sem jött válasz, pedig mindenikben igen kértem az ura­kat. Nézzék meg az urak, mi van benne, mert most meg nem írhatom és válaszoljanak rá mentül hamarább, ismét azt kérem igen alázatosan, sőt talán esdeklem is.“ De hiába esdekeltél — válasz sohasem érkezett, és ma már azt sem tudjuk, hogy milyen eredeti művekről, fordí­tásokról volt pontosan szó. A következő évtizedekben ha­sonló sorsa lesz Katona József, Petőfi Sándor drámáinak, — hiszen egyikük sem érte meg, hogy színpadon láthassa művét. Úgy látszik, ez az időszak — színházi vonatkozás­ban — az elszalasztott nagy lehetőségek kora volt, játékszín I fi­ me azonban nem estél kétségbe ! Előadattad a komédiá­kat­ diákszínjátszókkal. El tudjuk képzelni, mit műveltek a poétika osztály tanulói 1795. február 28-án a Gerson du Malheureuse bemutatóján. Mennyit tréfálkozhattak, bohóc­kodhattak e „kísértet“ játék előadásán, mert ezt a váz­latosan megírt, sok-sok idegen kifejezéssel teletűzdelt víg­játékot csak a játék varázsa éltette. Janovics Jenő hírneves kolozsvári direktor 1911-ben a Magyar Drámatörténelmi elő­adások keretében azután színpadon is megszólaltatta. 1795. június 19-én Professzor Csokonay Úr elhagyta Deb­recent. Csokonai Vitéz Mihály számára — mert mi így ismerünk — a vándorlás évei következtek. Sárospatak, Po­zsony, majd dunántúli tartózkodás. Újabb remekművet ír­tál : a Dorottyá-t. Majd Csurgón ismét professzor lettél, és a diákok legnagyobb örömére, újabb darabokat írtál, ren­deztél, díszleteket festettél, zenéltél — egyszóval igazi „szín­házi ember“-ként éltél. Elsőként a Cultura című zenés darabodat játszották el a fiatalok. A ránk maradt kézirat lényegében vázlat. Egy súgó- vagy rendezőpéldány, sok játékra vonatkozó utasí­tással, átdolgozásra, csiszolásra utaló megjegyzésekkel. Ér­ződik a művön, hogy a diákszínjátszók képességéhez igazo­dik. Ám a darab cselekményében a reformkori magyar drá­mairodalom sok-sok kérdése —a csírájában ugyan —, de benne foglaltatik. Ezek a jellemek, alakok, negyedszázad múlva Kisfaludy darabjaiban tűnnek fel ismét és meghó­dítják a színházlátogatókat. Másik csurgói darabod, Az özvegy Kamyóné s két sze­­leburdiak — pompás bohózat. Az özvegy sokoldalúan jel­lemzett mulatságos figurája, az egymás ellen áskálódó, egy­mást bosszantó két „szeleburdi“, a boltos Lázár, a kele­kótya Samuka alakja mind-mind kitűnő szerepek voltak. A korabeli divatos tündér játékokból ellesett fordulat — a mindent megoldó jótékony tündér megjelenése, a kedves pantomim, a hajdani kollégiumi ifjúság körében bizonyára nagy tetszést aratott. Századunk első felében, pontosabban 1911-ben a Nyu­gat folyóirat egyik matinéján, özvegy Kamyóné ismét meg­szólalt a színpadon. A negyvenes, ötvenes évek sorozatos színházi előadásai mindennél jobban bizonyították, hogy ez a bohózat drámairodalmunk valóságos gyöngyszeme. Alak­jait neves színészek keltették életre, s művei — megírása után másfél századdal — igazi nagy közönségsikert is ara­tott. ... és 1973-ban ismét diákok szólaltatták meg a komédiá­dat. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Stúdió­színházának előadása —­ Tompa Miklós, a művészet érdemes mestere rendezésében — a népi játékok stílusában fogant. A szatirikusan megformált karakterek, a stilizált színpadi mozgás, az énekszámok és a táncok szerves egybeötvözése révén olyan előadás született, amely Vásár­helytől Kolozsvárig, Lövététől Koronáig egyaránt meghó­dította a közönséget. Időben távolodunk, de lélekben egyre jobban közeledünk hozzád. A jövő színészei szeretnek, nagyrabecsülnek, szün­telenül szavalják költeményeidet; bízunk abban, hogy a hetvenes évek ifjúsága is meg fogja találni a műveidhez vezető utat, miként azt Az özvegy Karnyóné és a két sze­­leburdiak dicsőséges feltámadása is bizonyította. GERGELY GÉZA

Next