Művelődés, 1981 (34. évfolyam, 1-12. szám)
Könyvtár 81/3
Nagy Pál !• Úgy érzem, az ifjúkor kezdetén, a majdnem gyermekként szerzett olvasmányélmények voltak és maradtak számomra a legfontosabbak. Amikor a kezembe került könyvek lapjain mindennap világokat fedezhettem fel. És csodálatos hősökkel találkozhattam, így kötöttem életre szóló barátságot Toldi Miklóssal, Robinsonnal, Nyilas Misivel, Nemecsekkel, Verne Gyula regényeinek alakjaival. Aztán a rengetegben vitézkedő Ábellel, a puszták népével, a Germinal bányászaival, s egy nyári vakációban a nagy körtefa alatt Jókai határtalan birodalmának különféle teremtményeivel. Akkoriban nem a „művek" hatottak rám döntően, hanem az ekként megismert emberi sorsok. A felmutatott példák. Leginkább a múltbeliek. De Arany János pompásan összecsendülő verssorai valamiképp azt is megsejttették velem, hogy a leírt szó nem azonos puszta jelentésével — több annál! Hogy a nyelvnek önmagán túlmutató varázsa — ma így mondanám: kultúrahordozó és értékteremtő funkciója van. Ma is vallom: a Toldi-trilógia nyelvi tudatunk, önismeretünk, szellemiségünk leggazdagabb forrása. Ez a magyar eposz. „Rémlik mintha látnám termetes növését..." Itt él ő mindig mellettem, bennem — érzékelhetőbben bármely valóságnál. Arany János Toldija egy nép jellemének, múltjának, vágyainak költői inkarnációja, s mint ilyen: halhatatlan. Olvashattam bármit a későbbi esztendők során, az alapkönyv — a legfontosabb — számomra változatlanul ez maradt. 2. A szakmabeli irodalmárnak gyakran vissza kell térnie régebbi olvasmányaihoz. De ez már nem igazi olvasás, inkább munka. Más lapra tartozik... „Civilként" nem szívesen veszem kézbe a már ismert könyveket (főként a regényeket). Mert tapasztalatom szerint nem lehet újraélni az egykori élményt. (Sem itt, sem a szerelemben — például.) S kiábrándítanak a csalódások. Van néhány kivételezettem is. Illyés Gyula Petőfikönyvét legalább minden második évben újraolvasom, s egyre inkább meggyőződöm, hogy a magyar próza egyik utolérhetetlen remeke. Adyhoz viszont nap mint nap vissza kell térnem. (Akár a Bibliához.) T. Jórészt már válaszoltam erre a kérdésre. Tehát: 1. Arany János: Toldi-trilógia 2. Ady Endre versei 3. Illyés Gyula: Petőfi 4. Tamási Áron novellái 5. Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér. (A Mezőség egyik legkisebb falujában születtem, ott töltöttem gyermekkoromat; olyan közel áll hozzám ez a könyv — s oly fontos számomra —, hogy semmiképp sem tudnék lemondani róla, súlyosabb értékek ellenében sem.) Mások bizonyára más címeket sorolnak fel. Gondolom, abban az „ötkönyves“ helyzetben kölcsönkérni (meg —adni) is lehetne. Én készségesen felajánlom ilyen célokra a magam kis állományát — a viszonzás reményében.. ( Karácsony Benő Mindig mélységesen csodálkoztam azokon a mértani egyenességű és matematikai pontosságú életrajzi vallomásokon, amelyek rendszerint így kezdődtek: „Szellemi kialakulásomra nagy hatással volt..." S itt egy esemény vagy könyveim következett. Vadon nőttem fel jó és rossz könyvek ápolatlan rengetegében. Tévelyegtem és barangoltam iránytű nélkül. Fellángoltam ostoba könyvek nyomán és közömbösen haladtam el művek mellett, amelyek kilométerkövei voltak az irodalomnak. Legszebb és legemlékezetesebb óráimat egy ifjúsági elbeszélésnek köszönhetem. Sem a szerzőjére, sem a címére nem emlékszem. Egy malomról szólt, amelyet egy megáradt hegyi patak eltépett a parttól. A malom úszni kezdett. Váltakozó, ismeretlen partok között vitte az ár a tenger felé. Ez a legmélyebb és legdacosabb könyvélményem. Dacol az évtizedekkel, nem akar elhomályosulni, s nem engedi át helyét sem Twist Olivérnek, sem Hamsun Pánjának, sem a Karamazovtestvéreknek. Nem tudom, melyek lehettek azok a könyvek, amelyek világképemet kialakították, s meddő igyekezet lenne elemző szándékkal viszszanyúlni könyvélményeim múltjába, mert nem hiszem, hogy a legtudományosabb lombik-munka is meg tudná pontosan jelölni azokat a műveket, amelyek fejlődésemre befolyással voltak. Hiszek a könyvekben, de csak úgy, mint a lassú és finom szerek hatásában, nem egy névleg meghatározható könyvben, hanem a könyvek ismételt adagjában. H.G. Wells életrajzi utánköltéseiben nemcsak a címét, hanem az oldalait is pontosan meg tudja jelölni azoknak a könyveknek, amelyek szellemi irányára, sőt sorsára is döntő befolyással voltak. Ez túlságosan is szépen hangzik. Fájdalom, nekem nem adatott meg, hogy ilyen nagyszerű könyvekkel találkozzam. A szellemi lét lassú és sok szálú szövődmény, amelyet a szálak és behatások százai alakítanak ki. Vannak könyvek, amelyek szellemi kalandokra izgathatnak, de ez még nem érték, mert ilyen hatást olcsó vezércikkek és durva falragaszok is kiválthatnak. Tudom, mélységesen egyéni reakció, de kinyilatkoztatásszerűen eddig még nem hatott rám könyv. De számtalan könyv akadt, amely felzaklatott, forrósággal töltött el s el nem múló hangulattal tapétázta ki estéimet. Különösen közel állottak s közel állanak hozzám ma is a régi oroszok: Goncsolrov, Lermontov, Gogoly, a befagyott Néva, a viták, a hármas nevek, a hóviharok, az avas kucsmák, a lélek bősége és lágysága. Egy kis töprengés után azt is hozzáfűzhetem: ezek a könyvek bizonyára sokban hozzájárultak ahhoz, hogy nem léptem például húszár őrmesteri pályára, hogy nem lettem mészáros, vagy valami hasonló tettvágytól duzzadó ember. S talán ezért van az, hogy idejétmúltan kószálok annak az irodalomnak blokkházai és felhőkarcolói között, amelyek a mai praktikus ember szellemi útját szegélyezik s amelyek nemcsak repülőgépkikötőiket, de már gázpincéiket is kiépítették. S ezért van az is, hogy nosztalgiával gondolok vissza Karenina Annára, s húsz év óta készülök rá, hogy még egyszer elolvassam. De ez már talán alkati hiba. Alkati hiba, amely többek között azzal a fogyatékossággal is jár, hogy a Tamás bátya kunyhója engem nem tudna háborúra indítani a Déliek ellen. Más úton próbálnám a rabszolgaságot megszüntetni. Kolozsvár, 1936 október Megjelent Az új könyvek könyvében. 173 író, művész, tudós vallomása olvasmányairól. Összegyűjtötte és bevezetéssel ellátta Kőhalmi Béla. Budapest 1937. 15