Művelődés, 1984 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1984-10-01 / 10. szám
Megemlékeztünk Petőfi Sándorról, Arany Jánosról, Ady Endréről, Móricz Zsigmondról, József Attiláról, Bartók Béláról, Balázs Ferencről, Babits Mihályról és Csokonai Vitéz Mihályról. Feltétlenül szólnom kell arról, hogy az emlékünnepségeken tevékenyen közreműködtek az elemi iskolások és a középiskolás tanulók — Ősz Ilonka, Farnos Erzsébet és Keszeg Vilmos irodalomtanárok vezetésével. Találkoztunk a Dolgozó Nő, a Művelődés, az Utunk, a Falvak Dolgozó Népe és az Igazság szerkesztőivel. Sikeresen megrendeztük a második országos humorfesztivált. Beszélgettünk dr. Lászlóffy Hanával nevelési problémákról, találkoztunk Marton Lilivel és Benczédi Sándor szobrászszal. Nagy élményt jelentettek a közönség részére Banner Zoltán, Rázmány Éva szavalóestjei, valamint Gazda József és Hutzler Vilmos vetítéses előadásai. Ki kell emelnem a hely-és tájtörténeti előadássorozatot, amelynek keretén belül dr. Ferenczi Istvánt, dr. Csetri Eleket, dr. Imreh Istvánt, dr. Egyed Ákost és dr. Vajda Lajost hallgattuk meg. Úgy gondolom, a felsorolással is sikerült érzékeltetnem valamennyire munkánk sokrétűségét, színességét. A kör tevékenysége az utóbbi időben kibővült. Az iskolások részére táncházat létesítettünk Vince Márta tanítónő és Simonffy Márta nyugalmazott tanárnő vezetésével. Fiataljaink színjátszó csoportot alakítottak — Marton Erzsébet tanítónő irányítja őket , s volt már olyan műsoruk, melyet közkívánatra meg kellett ismételniük. Az elmúlt télen méhészeti tanfolyamot is tartottunk Haller Ferenc köri tag vezetésével. Tegyem hozzá mindezekhez, hogy sok köri tag kutató-gyűjtő munkával is foglalkozik, anyagot szolgáltat monográfiák készítéséhez, bekapcsolódik írásaival a különböző lapok vitáiba. Az üléseket a kör vezetői felváltva vezetik, az előadókat ők, vagy felkért köri tagok mutatják be, rendszerint azok, akik felelnek a meghívásért és a műsor megszervezéséért. A körön belül különböző szakosztályok működnek: a hely- és művelődéstörténeti szakosztályt Nagy Ferenc, a néprajzi és népköltési szakosztályt Keszeg Vilmos, a képző- és népművészeti szakosztályt Suba László, az amatőr tollforgatók közösségét Imreh Lajos irányítja. Nem vagyunk szűkében a magvas, jó elképzeléseknek, munkára serkent bennünket az a tudat, hogy hasznos tevékenységet végzünk. Igyekszünk felmérni közönségünk érdeklődési körét, s megfelelni az általános várakozásnak, melynek jeleit lépten-nyomon tapasztalhatjuk. ZSIGMOND CSABA a Jósika Miklós kör elnöke Lényével járja a néptáncot Harmadik éve vezetjük az Aprók táncházát. Tapasztalatainkat szeretnénk átadni mindazoknak, akik szívesen foglalkoznának ilyen jellegű tevékenységgel, felismervén azokat a sokrétű nevelési lehetőségeket, melyeket ez a táncház-forma nyújt. Maga a foglalkozás főként fantáziát igényel, nem zárható sztereotip sablonokba. Éppen ezért mi is csupán ötleteket, gondolatokat közlünk, a munkamódszerek lényegét igyekszünk érzékeltetni, forrásanyagokat jelölünk meg, s nem bocsátkozunk részletekbe. Ez egyrészt hosszadalmas lenne, másrészt nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a mi példánk mindenben a legjobb, legérdekesebb, hogy ne lehetne szebben-jobban is végezni ezt a munkát. Úgy gondoljuk azonban, hogy akit valamennyire is érdekel a népi kultúra, a gyermekek hasznos foglalkoztatása, szabad idejében hasznát láthatja az itt következőknek. 1981 őszén a Székelyudvarhelyi Pionírok és a Haza Sólymai Háza keretében 30 kisiskolással indítottuk be az Aprók táncházát. Az első évben 60 — 70 tanulóval foglalkoztunk, a következő iskolai évben heti három alkalommal jöttünk össze, 200 — 250 gyermek részvételével. Célunk az volt, hogy az érzékeny lelkű, minden szépet és jót befogadni tudó gyermekekkel megismertessük a népi kultúra alapjait. Az idő azt igazolja, hogy nem múlékony divat a népi kultúra iránti széles körű érdeklődés. Tudatosítanunk kell éppen ezért, hogy a néptánckultúra sajátos ritmusok, tempók lenyomatait őrzi, melyek a szántóföldön, réten, erdőn, vizen végzett munkából adódtak, s hogy ezek a magatartásmódot is jellegzetessé tevő elemek az anyanyelvhez hasonlóan eltérőek az egyes népeknél. A városi gyermekek többségükben már semmi igazán sajátos ritmus- vagy mozgásbeli kultúrát nem örökölnek. Az Aprók táncházában egyik fő célunk az volt, hogy az összes jelentkezők mozgáskultúráját alakítsuk, fejlesszük, csiszoljuk. Ennek érdekében nem csupán a jó táncadottságokkal rendelkező gyermekekkel törődtünk. A népi mozgáskultúra alapelemeit igyekeztünk mindenikük számára hozzáférhetővé tenni. A közösségi szellem kialakításához is kitűnő lehetőségeket biztosít ez a foglalkozás. Segíti a gyermeket, hogy beilleszkedjék a közösségbe, felszabta a gyermek húltan tudjon mozogni, játszani, énekelni. Közösségi viselkedésre tanítottuk őket, ízelítőt adtunk bizonyos táncszokásokból, megtanítottuk őket például arra, hogyan kérje táncra a fiú a lányt, hogyan viselkedjenek tánc közben, hogyan köszönje meg a fiú a táncot stb. A táncadottsággal valóban rendelkező tanulókból aztán színpadi táncra alkalmas csoportot is kialakíthattunk. Nem mellesleg szólva: mindanynyian érezzük, kulturális rendezvényeink során látjuk, hogy a vérbeli néptáncosok, az igazán színvonalas teljesítményt nyújtó néptánccsoportok képzése sok munkát igényel. Céljaink egyik legfontosabbika az utánpótlás biztosítása. Tegyük föl most a leglényegesebb kérdést: hogyan. Mi játszadozással kezdtük, így jöttek bele gyermekeinek a táncos mozgásba. A népi daljátékainkhoz és játékainkhoz társuló mozgások sajátos mozgáskultúránk elemeit őrzik, ezek ismeretében a gyerekek természetes formában sajátíthatják el a a későbbiek folyamán a néptáncot. „A gyermekjáték mindennél mélyebb betekintést enged a népzene őskorába. A mozdulattal, cselekménynyel egybekötött ének sokkal ősibb és egyben bonyolultabb jelenség, mint az egyszerű dal [...] Amint a gyermek fejlődésében röviden megismétli az emberiség fejlődését, úgy zenei formái is mint egy eleven zenetörténet, sőt belepillanthatunk általuk a zene történet előtti korába" — állapítja meg Kodály Zoltán a Magyar Népzene Tára I. kötetéhez írott Előszavában. Ezek a gyermekjátékok néptáncaink mozgáselemeinek a bázisai lehetnek. Megválasztásuknál az archaikusság mellett fő szempontunk volt, hogy minél változatosabb mozgáslehetőséget, ritmus- és tempógyakorlást biztosítsanak. Gyakran, sikeresen felhasznált gyermekjátékaink a következők voltak: Lányok, fiúk játszunk; Dombon törik a diót; Ég a gyertya, ég; Kis kacsa fürdik; Fehér liliomszál; Ki játszik körbe; Bújj, bújj, zöld ág; Most viszik, most viszik; Kocsit, kocsit komámasszony; Hidasjáték; Mókusok ki a házból. Szintén az előkészítés szakaszában ismertettük meg gyermekeinket a népi mondókákkal, kiolvasókkal, táncszókkal. Helyet kaptak itt Weöres Sándor versei is (Biztatás; Kocsi és vonat; Paripám csodaszép pejkó; Galagonya, Csiribiri; Haragosi, stb.). Főleg a 28