Művelődés, 1984 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1984-10-01 / 10. szám

Megemlékeztünk Petőfi Sándorról, Arany Jánosról, Ady Endréről, Mó­ricz Zsigmon­dról, József Attiláról, Bartók Béláról, Balázs Ferencről, Babits Mihályról és Csokonai Vitéz Mihályról. Feltétlenül szólnom kell arról, hogy az emlékünnepségeken tevékenyen közreműködtek az elemi iskolások és a középiskolás tanulók — Ősz Ilonka, Farnos Erzsébet és Ke­szeg Vilmos irodalomtanárok vezeté­sével. Találkoztunk a Dolgozó Nő, a Mű­velődés, az Utunk, a Falvak Dolgozó Népe és az Igazság szerkesztőivel. Sikeresen megrendeztük a második országos humorfesztivált. Beszélget­tünk dr. Lászlóffy Hanával nevelési problémákról, találkoztunk Marton Lilivel és Benczédi Sándor szobrász­­szal. Nagy élményt jelentettek a kö­zönség részére Banner Zoltán, Ráz­­mány Éva szavalóestjei, valamint Gaz­da József és Hutzler Vilmos vetíté­ses előadásai. Ki kell emelnem a h­ely-és tájtörténeti előadássorozatot, amelynek keretén belül dr. Ferenczi Istvánt, dr. Csetri Eleket, dr. Imreh Istvánt, dr. Egyed Ákost és dr. Vajda Lajost hallgattuk meg. Úgy gondo­lom, a felsorolással is sikerült érzékel­tetnem valamennyire munkánk sok­rétűségét, színességét. A kör tevékenysége az utóbbi idő­ben kibővült. Az iskolások részére tánc­házat létesítettünk Vince Márta ta­nítónő és Simonffy Márta nyugal­mazott tanárnő vezetésével. Fiatal­jaink színjátszó csoportot alakítottak — Marton Erzsébet tanítónő irányít­ja őket , s volt már oly­an műsoruk, melyet közkívánatra meg kellett is­mételniük. Az elmúlt télen méhészeti tanfolyamot is tartottunk Haller Fe­renc köri tag vezetésével. Tegyem hozzá mindezekhez, hogy sok köri tag kutató-gyűjtő munkával is foglalkozik, anyagot szolgáltat mo­nográfiák készítéséhez, bekapcsoló­dik írásaival a különböző lapok vitá­iba. Az üléseket a kör vezetői felváltva vezetik, az előadókat ők, vagy felkért köri tagok mutatják be, rendszerint azok, akik felelnek a meghívásért és a műsor megszervezéséért. A­ körön belül különböző szakosztá­lyok működnek: a hely- és művelődés­­történeti szakosztályt Nagy Ferenc, a néprajzi és népköltési szakosztályt Keszeg Vilmos, a képző- és népművé­szeti szakosztályt Suba László, az ama­tőr tollforgatók közösségét Imreh La­jos irányítja. Nem vagyunk szűkében a magvas, jó elképzeléseknek, munkára serkent bennünket az a tudat, hogy hasznos tevékenységet végzünk. Igyekszünk felmérni közönségünk érdeklődési kö­rét, s megfelelni az általános várako­zásnak, melynek jeleit lépten-nyomon tapasztalhatjuk. ZSIGMOND CSABA a Jósika Miklós kör elnöke Lényével járja a néptáncot Harmadik éve vezetjük az Aprók táncházát. Tapasztalatainkat szeret­nénk átadni mindazoknak, akik szí­vesen foglalkoznának ilyen jellegű tevékenységgel, felismervén azokat a sokrétű nevelési lehetőségeket, melye­ket ez a táncház-forma nyújt. Maga a foglalkozás főként fantáziát igényel, nem zárható sztereotip sab­lonokba. Éppen ezért mi is csupán ötleteket, gondolatokat közlünk, a munkamódszerek lényegét igyek­szünk érzékeltetni, forrásanyagokat je­lölünk meg, s nem bocsátkozunk rész­letekbe. Ez egyrészt hosszadalmas lenne, másrészt nem vagyunk meggyő­ződve arról, hogy a mi példánk min­denben a legjobb, legérdekesebb, hogy ne lehetne szebben-jobban is végezni ezt a munkát. Úgy gondoljuk azon­ban, hogy akit valamennyire is érde­kel a népi kultúra, a gyermekek hasz­nos foglalkoztatása, szabad idejében hasznát láthatja az itt következőknek. 1981 őszén a Székelyudvarhelyi Pionírok és a Haza Sólymai Háza ke­retében 30 kisiskolással indítottuk be az Aprók táncházát. Az első évben 60 — 70 tanulóval foglalkoztunk, a következő iskolai évben heti három alkalommal jöttünk össze, 200 — 250 gyermek részvételével. Célunk az volt, hogy az érzékeny lelkű, minden szé­pet és jót befogadni tudó gyermekekkel megismertessük a népi kultúra alap­jait. Az idő azt igazolja, hogy nem mú­­lékony divat a népi kultúra iránti széles körű érdeklődés. Tudatosíta­nunk kell éppen ezért, hogy a néptánc­kultúra sajátos ritmusok, tempók lenyomatait őrzi, melyek a szántó­földön, réten, erdőn, vizen végzett munkából adódtak, s hogy ezek a magatartásmódot is jellegzetessé te­vő elemek az anyanyelvhez hasonlóan eltérőek az egyes népeknél. A városi gyermekek többségükben már semmi igazán sajátos ritmus- vagy mozgás­beli kultúrát nem örökölnek. Az Aprók táncházában egyik fő célunk az volt, hogy az összes jelentkezők mozgás­­kultúráját alakítsuk, fejlesszük, csi­szoljuk. Ennek érdekében nem csupán a jó táncadottságokkal rendelkező gyermekekkel törődtünk. A népi moz­gáskultúra alapelemeit igyekeztünk mindenikük számára hozzáférhetővé tenni. A közösségi szellem kialakításához is kitűnő lehetőségeket biztosít ez a foglalkozás. Segíti a gy­ermeket, hogy beilleszkedjék a közösségbe, felszabta­ a gyermek húltan tudjon mozogni, játszani, éne­kelni. Közösségi viselkedésre tanítot­tuk őket, ízelítőt adtunk bizonyos tánc­szokásokból, megtanítottuk őket pél­dául arra, hogyan kérje táncra a fiú a lányt, hogyan viselkedjenek tánc közben, hogyan köszönje meg a fiú a táncot stb. A táncadottsággal valóban rendel­kező tanulókból aztán színpadi tánc­ra alkalmas csoportot is kialakíthat­tunk. Nem mellesleg szólva: mindany­­nyian érezzük, kulturális rendezvé­nyeink során látjuk, hogy a vérbeli nép­táncosok, az igazán színvonalas tel­jesítményt nyújtó néptánc­csoportok képzése sok munkát igényel. Céljaink egyik legfontosabbika az utánpótlás biztosítása. Tegyük föl most a leg­lényegesebb kérdést: hogyan. Mi játszadozással kezdtük, így jöt­tek bele gyermekeinek a táncos moz­gásba. A népi daljátékainkhoz és játékainkhoz társuló mozgások sajá­tos mozgáskultúránk elemeit őrzik, ezek ismeretében a gyerekek termé­szetes formában sajátíthatják el a a későbbiek folyamán a néptáncot. „A gyermekjáték mindennél mé­­ly­ebb betekintést enged a népzene ős­korába. A mozdulattal, cselekmény­­nyel egybekötött ének sokkal ősibb és egyben bonyolultabb jelenség, mint az egyszerű dal [...] Amint a gyermek fejlődésében röviden megismétli az emberiség fejlődését, úgy zenei for­mái is mint egy eleven zenetörténet, sőt belepillanthatunk általuk a zene történet előtti korába" — állapítja meg Kodály Zoltán a Magyar Nép­zene Tára I. kötetéhez írott Elősza­vában. Ezek a gyermekjátékok nép­táncaink mozgáselemeinek a bázisai lehetnek. Megválasztásuknál az ar­­chaiku­sság mellett fő szempontunk volt, hogy minél változatosabb moz­gáslehetőséget, ritmus- és tempógya­korlást biztosítsanak. Gyakran, si­keresen felhasznált gyermek­játékaink a következők voltak: Lányok, fiúk játszunk; Dombon törik a diót; Ég a gyertya, ég; Kis kacsa fürdik; Fehér liliomszál; Ki játszik körbe; Bújj, bújj, zöld ág; Most viszik, most viszik; Kocsit, kocsit komámasszony; Hidas­játék; Mókusok ki a házból. Szintén az előkészítés szakaszában ismertet­tük meg gyermekeinket a népi mondókákkal, kiolvasókkal, táncszók­kal. Helyet kaptak itt Weöres Sán­dor versei is (Biztatás; Kocsi és vonat; Paripám csodaszép pejkó; Galagonya, Csiribiri; Haragosi, stb.). Főleg a 28

Next