Művelődés, 1992 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
meginduló irodalmi mozgalom élén Arany János állott, s mögé sorakozik fel városunk szülöttje is. Arany nagyra becsülte a komoly és tehetséges Zilahy Károlyt, kimutatva azzal is, hogy lapjában, a Szépirodalmi Figyelőben, munkásságának szabad teret adott."Politikai nézeteit főleg a Magyarországban teszi közzé, aminek később íj munkatársa is lett. Zilahynál jelentkeznek a tüdőbaj tünetei. Újból visszatér a szülői házba, de csak rövid időre, mert már nem volt olyan hatalom, ami elszakíthatta volna az irodalmi tevékenységtől. Az 1860—61-es években nem csak cikkek, hanem nagyobb munkák megírásán is dolgozik, sőt a klasszikusokból is fordít, pl. Aiszkülosznak a Leláncolt Prométheuszát, s ezzel az elsőrendű műfordítók sorába lépett. Az 1860—62-es években általános zűrzavar uralkodik az irodalmi és politikai lapok körül. Zilahy bátran síkraszállt a kérdések tisztázásában. Sokszor a legtekintélyesebbek ellen is felemeli szavát, ha szükségét érzi. Mint irodalmi kritikus, sikeresen cáfolja a ferde nézeteket. 1864-ben a Fővárosi Lapok munkatársa, s ennek hasábjain jelenik meg folytatásokban Zilahy életének fő műve a Petőfi életrajza. Fáradtságát nem ismerve, egész életén át gyűjtötte az adatokat a nagy költő életéről, felkereste a még élő Petőfi kortársakat, hogy a költő életét, tevékenységét minél jobban megismerhesse. (Zilahy 10 éves korában Debrecenben látta Petőfit.) Zilahy lázas sietséggel igyekszik befejezni művét, amit azonban csak kezdetnek és nem befejezett munkának tekintett. 1864 májusában már ágyban fekszik, de még ilyen állapotban is tovább dolgozik kritikáin, műfordításain. Halála is élő bizonyítéka nem lankadó irodalmi tevékenységének. Lakásán, kezébe merevedett tollal, holtan találják meg 1864. május 16-án az alig 25 tavaszt megért tehetséges irodalmárt. A magas homlokú, fényes barna szemű, lobogó nyakkendőt viselő Zilahy Kiss Károlynak viszontagságokkal teli, mostoha élet jutott osztályrészül. Mondhatni, haláláig nem tágítottak mellőle a családi gondok-bajok. A hatóságok is szüntelen a sarkában vannak rendőri intézkedéseikkel. Egyes munkáit elkobozzák. Megalkuvásra nem kapható természetével, szatirikus hangú bírálataival sok ellenséget szerez az irodalom porondján is. Összes munkáinak kiadását nem érte meg. Barátai és irodalmi munkatársai írásait 1866-ban jelentetik meg 2 kötetben Zilahy Károly összegyűjtött munkái címen. Zilahy irodalmi alkotásait nem állíthatjuk Arany, Jókai, Kemény Zsigmond, Vajda János irodalmi hagyatéka mellé. Csupa ígéret, a jövő felé mutató tendencia, amit hátrahagyott. “Koporsóján hervadt el a koszorú, amelyet idővel az egész nemzet tűzött volna homlokára” — írja róla egyik múlt századi értékelője. Valóban, hátrahagyott írásaiból csak sejtjük, mivé fejlődhetett volna ez az új irodalmi eszményeket, új ízlést képviselő eredeti egyéniség, ez a nyugtalan szellem. Budapesten, a Kerepesi temetőben nyugszik Zilahy Kiss Károly. LAKÓ ÉVA KODÁLY ZOLTÁN Zenekedvelő tisztviselő családban nevelkedett. Apja, Kodály Frigyes, a galántai állomásfőnök hegedűn játszott, anyja Jalovetzky Paulina énekelt és zongorázott. Galántai otthonukban kerül kapcsolatba a hangszerekkel, a klasszikus és romantikus zene számos remekével. Ugyanakkor a falu népe a népi kultúra számos értékével ismerteti meg. Hamar felkeltik érdeklődését a hangszerek, így gimnazista korában csaknem egyedül tanul meg hegedűn, gordonkán és zongorán játszani. Közben a könyvtárban fellelhető partitúrákat elemzi, komponál. Énekkarban, zenekarban énekel és játszik kora diákéveiben. D-moll nyitányát (1898) az iskola zenekara mutatja be, míg Esz-dúr trióját két társával mutatta be. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán folytatja (magyar—német szak), közben a Zeneakadémián Hans Koessler tanítványaként zeneszerzést tanul. Tanári oklevelet szerez magyar—német szakból (1905) és bölcsészdoktori címet (1906) A magyar népdal strófaszerkezete c. disszertációjával. Vikár Béla fonogramgyűjteményét és korábbi népdalkiadványokat tanulmányozva egy életre eljegyezte magát népi kultúránk kutatásával. E munkája során kerül kapcsolatba és köt egy életre szóló barátságot Bartók Bélával, akivel összegyűjtik és rendszerezik népdalainkat, megreformálják a magyar zenét, megalapozzák az új magyar zenetudományt és a zenei nevelést. Ez utóbbi tette világszerte ismertté nevét — 10 művei mellett — megalapozván a Kodály módszert, melyet tanítványai dolgoztak ki éstökéletesítenek napjainkig. Ma már látjuk módszerének hiányosságát is: hatékonyabb lett volna, ha többet alapoz a hangszeres nevelésre (ugyanis nem minden gyerek születik tehetségesnek, abszolút zenei hallással). Zene az óvodában (1958) c. tanulmányában írja: “Csak 1868 óta rendes tárgy az ének népiskoláinkban — papíron. A valóságban ez heti 1 óra hallás utáni dalolást jelentett a legjobb iskolákban ... A tanterv ugyan kottaismeretről is szól, de még senki sem látott embert, aki az elemiben megtanult volna kottát olvasni...” Mintha csak a tegnap látogatott volna el, mondjuk egy zilahi elemi iskolába... Népzenekutatói munkásságát koronázta meg az 1951 -től publikált Magyar Népzene Tára. Zeneszerzői munkásságát olyan jelentős művek fémjelzik, mint a Háry János, Psalmus Hungaricus, Marosszéki táncok, Galántai táncok, Páva variációk, Székely fonó, Missa brevis, zenekari, kamarazene művek, dalok, kórusok, pedagógiai jellegű művek sorozata. Kevés szerző, előadó, pedagógus van — akár a Magyarországot körülvevő országokban is , akiknek a munkásságára ne hatott volna valamilyen módon. Idén kettős évforduló alkalmából emlékezünk nagy zeneszerzőnkre: 1882. december 16-án született Kecskeméten (110 éve) és 1967. március 6-án (25 éve) hunyt el Budapesten. BOTOS ATTILA MIHOCEHA GHEORGHE: Kodály Zoltán