Művelődés, 1992 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1992-07-01 / 7. szám
22 Hölgyeim és Uraim! Tisztelt egybegyűltek! Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület első ízben 1885-ben lépett a közélet porondjára. Szabó Károly annak a szász családnak a sarja, amelynek gyökerei Nagyenyed, Kolozsvár, Marosvásárhely talajába, szülőföldünk kultúrájának televényébe kapaszkodtak — EMKE dalában így határozta meg Egyesületünk küldetését: “Ki a köznek él, annak élni érdemes”. Az 1991-ben újjáalakított EMKE ugyanezt a gondolatot tűzte zászlajára. Mikor elhatároztuk, hogy évenként művelődéstörténetünk nagyjairól elnevezett díjakat osztunk ki, kettős cél vezetett: egyrészt biztosítani kívánjuk a romániai magyar társadalom keretén belül a korszerű műveltségeszmény kialakításán munkálkodók társadalmi megbecsülését, másrészt úgy véljük, hogy értékrendjét vesztett világunkban a művészeti vagy művelődési értékek megbecsülésének ösztönzése, ápolása egyik legfontosabb feltétele egy európai mérce szerint szerveződő társadalomnak. Kiemelt módon köszönjük meg képzőművészeinknek, Venczel Árpádnak, Cs. Erdős Tibornak, Starmüller Gézának, hogy díjainkat önmagukban is értékes műalkotásokká tették. Köszönöm figyelmüket, következzék a díjak kiosztása! KÖTŐ JÓZSEF Az ünnepi gyülekezet Dávid Gyula és Kötó József bevezető beszédét hallgatja A Vox Humana laudációja Akik ezt a díjat Nagy Istvánról nevezték el, emlékeznek még rá. Tudják, ki volt ő: a romániai magyar kórusművészet és karvezetőképzés korszakos, páratlan kisugárzású mestere, karizmatikus Kodály- és Bartók-előadó. A karvezető, akit ma ezzel a díjjal kitüntetünk, már nem lehetett Nagy István-tanítvány. Amikor 1958-ban mesterünk kórusát betiltották, Szilágyi Zsolt kisdiák volt Gyulafehérvárott. Amikor Szilágyi Zsolt a kolozsvári főiskolára került, 1965-ben, Nagy Istvánnak már tanítania sem szabadott a karvezetést. A Nagy István-Díj első kitüntetettjének karvezetésből Dorin Pop volt a mestere. Szilágyi Zsoltban tehát nem egy folytonosság őrizetét jutalmazzuk, hanem a romániai magyar zenei élet s azon belül a művészi karének folytonos meg- és megújulási készségének hősét. Tudjuk, Szilágyi Zsolt mindenekelőtt énekművész. Alighanem az ország első oratóriumtenorja. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a sepsiszentgyörgyi kórus, amelyet immár két évtizede vezet, a Vox Humana névre kereszteltetek. Aki úgy tudja, hogy a tenorista mind énimádó, személyében a nemes ellenpéldát tisztelheti. Szilágyi Zsolt magánénekes — és közösséget teremtő művész. Nemcsak művészileg, erkölcsi tekintélyével is vezeti a magáéit. S a kórus, amellyel húsz év alatt egy emberré forrott össze, maga is összetartó művészi és erkölcsi hatalom. Akár hangversenytermek dobogóin, akár katolikus, református, evangélikus vagy unitárius templomokban lép föl, akár temetéseken, vagy Mikes Kelemenre, Körösi Csoma Sándorra, Mikó Imrére, Baász Imrére és más jeleseinkre emlékeztető ünnepélyeken, együvétartozásunk tudatát erősíti bennünk. Örvendünk, hogy nemcsak nemzetiségi művelődésünk sáncain belül, hanem mind a romániai zenei élet országos viszonylatában, mind Magyarországon, mind a távolabbi külföldön is megbecsülést vívott ki. 1982 ben elkezdődött belügyes zaklattatását, a külföldi fellépésektől való időleges eltiltatását tisztességgel és méltósággal élte túl. Bírja az utóbbi évek fájdalmas vérveszteségét is. 38 tagja közül 12 vándorolt ki, s mégis: a Vox Humana megvan, szól, a hír szerint nem is gyatrábban, mint legjobb éveiben. Mély tisztelettel, hálatelt szívvel közvetítem a díjkiosztó kuratórium s a magam jókívánságait Szilágyi Zsoltnak és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórusnak. LÁSZLÓ FERENC Lakatos Béla átveszi a Vox Humana díjat