Művelődés, 2009 (62. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
nő türelmének köszönhetően, aki tulajdonképpen sok esetben az alapoktól kezdi az oktatást. A zeneművek változatossága és a nagyobb társak támogatása komoly segítség a kisebbeknek, akik hamar bekapcsolódnak a kórus tevékenységébe. A tanárnő türelme nyitottsággal társul, a kórus repertoárja számos, különböző műfajt ölel fel az egyházi zenétől, a madrigálokon keresztül a népdalfeldolgozásig. Kórus és közösség nem alliteráció, hanem két fogalom, mely szorosan összekapcsolódik. A tanárnő munkájának fontosságát, milyenségét talán nem is tudnám leírni, az eredmények önmagukért beszélnek. Mind az egyéni zenetudás, mind a közösség, a kórus egységének szintjén olyan eredményeket ért el, melyekért a kórus és tagjai mindig hálásak lesznek Majó Julianna zenetanárnőnek." (Deák Anna XII.) „A Zosziakról egy alkalommal valaki azt mondta, hogy ő nem csupán egy személy, ő több ennél, egy jelenség. Tizedikes voltam, és alig értettem, hogy mit fed ez a kijelentés. Azóta hat év telt el, és már értem. Sok társammal együtt már tudjuk, hogy ő édesanyánk volt a gyakran ijesztően nagy városban, hogy erőnk, határozottságunk volt, amikor önmagunkat kerestük. Tudjuk, hogy egy kicsit a lelkiismeretünk is volt, amikor fiatalos hóborttal lázadtunk a világ dolgai ellen. A zene által emberségre, a kóruspróbák által rendre tanított, s a lelkesedés, amivel mindezt végezte, arra, hogy a munka nem kötelesség. Nem csupán zenei ízlésünket, hanem egész valónkat csiszolta; ahogy ő kihallotta százas tömegből mindannyiunk hangját külön-külön, úgy tanultuk meg mi is kihallani a mindennapok fülsiketítő zajából a saját hangunkat, s mindez által emberebbé tett. Hogyan? Sokak számára egyszerűnek tűnik, de ha jól belegondolunk, van ebben valami emberfeletti: munkáját feltétlenül szerette és szereti, minket pedig jobban, mint ahogy azt gyakran megérdemeltük." (Fülöp Júlia, volt diák) Ahogyan valamikor a 19. században megfogalmazták, ő valóban a nemzet napszámosa, a szó nemes értelmében. Jellemét tekintve kiemelem egyenes, nyílt természetét, aki véleményét sohasem rejtette véka alá, hanem bátran képviselte. Egyszóval emberként és tanárként is példaértékű életvitelt gyakorol. Ajánlom őszinte tisztelettel és szeretettel eddigi életpályáját, tanári és emberi értékeit méltatni hivatott elismerő címre, és kívánom, hogy adjon a Jóisten neki egészséget, erőt, hogy folytathassa hivatását, melyet a zsoltár szavaival lehetne a legjobban kifejezni: „Az úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldelő legelőkön adott nekem helyet. Csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette telkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra. Azok előtt, akik szorongatnak engem, olajjal kented meg a fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig. POPA MÁRTA Potyó István laudációja Nemcsak megtisztelő, hanem egyben hálás feladat hárul most rám, hiszen nagy örömre ad okot templomunk kántor-karnagya, Potyó István díjazása. A II. Vatikáni zsinat tanítása szerint a szent zene minden más kifejezésmód fölé emelkedik, leginkább azért, mert a szent szövegeket kísérő dallam az ünnepélyes liturgiának szükséges és a teljességhez tartozó része. A liturgiában a szent zene, az ének, nem díszítő elem, nem hozzátoldás, hanem a liturgia része. Ezért a liturgiának kijáró tisztelettel és gondossággal kell a szent zenét és éneket művelni és ápolni. Örömmel állapítottuk meg, hogy éppen ezt teszi kimagasló felelősségtudattal Potyó István. Ő cselekvően vallja, hogy a hívek a liturgiába való bekapcsolásának egyik leghatékonyabb és legszebb módja éppen a közös éneklés. Napjainkban, amikor egyre inkább elidegenednek sok helyen a hívek az énekléstől, Potyó István megtalálta a módját, hogy énekeinket megtanulják és énekeljék. Majó Julianna