Művelődés, 2012 (65. évfolyam, 1-12. szám)
2012-01-01 / 1. szám
A MISZTIKUS HUSZONKÉT ÉV A történelem nem ismétlődik. És mégis. Mikó Imrének a huszonkét év történetéről 1941-ben megjelent erdélyi magyar politikatörténete ma is tanulságos olvasmány. És vajon esztendő ilyenkorra le tud-e tenni bárki is hasonlót az elmúlt huszonkettőről? A Kolozsvár Társaság a napokban új Hívó szóval fordult a mai erdélyi magyar értelmiséghez, mintegy emlékeztetve az 1989-es fordulatkor közzétett felhívásra, amelyet a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács megalakulása követett, mintegy előkészítve a talajt az RMDSZ-nek 1990 elején. Az új Hívó szó egységre, az erők összefogására buzdít, különös tekintettel az idei helyhatósági és parlamenti választásokra, hogy a sokszorosan huszonkét esztendő óta felgyülemlett teendőket végre-valahára elvégezzük, vagy elvégezhessék bár kis részét az utánunk jövők. Történelmi visszatekintésében utal is az 1921-es Kiáltó szóra, Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István röpiratára, Kós és elvbarátai kísérletére, hogy az új helyzetbe került magyarság politikai érdekképviseletére egy demokratikus, erdélyi, magyar néppártot hozzanak létre. Azt már csak én teszem hozzá, hogy ez a kísérlet 1922 decemberében az Országos Magyar Párt létrehozásával (amely formailag az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Nemzeti Párt egyesülésével jött létre, tulajdonképpen a néppárt programjával) zátonyra futott. A néppárti kezdeményezők hamarosan kiszorultak az OMP országos vezetőségéből, a polgári radikálisok és a szociáldemokraták számára nem sok babér termett. Balázs Sándor alapos monográfiája (Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Kriterion Könyvkiadó, 2008) tüzetesen elemzi a korszak parlamenti csatáit. Kissé eufémisztikusan megállapítható, hogy a kezdeti nagy nekirugaszkodás után különvált a reálpolitikusok és az író-, újságíró-, művésztársadalomból csak alkalmi politizálást vállalók csoportja. Az értelmiség egy része a politizálás helyett más, megélhetését biztosító elfoglaltság/foglalkozás után nézett, legalábbis egy időre. 1944-46 között aztán egy részük, így maga Kós Károly is, rövid időre ismét visszasorolt a politikusok közé, hogy aztán rövidesen visszahúzódjon a mezőgazdasági főiskola építész katedrájára. Aztán hiába élt közel száz esztendőt, a harmadik újrakezdés már nem fért bele az ő életébe, a 89-es Hívó szót már nem ő fogalmazta, bár szövegszerűen akár ki is mutathatnók a rokonjegyeket a Kiáltó szóval. A Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, majd a belőle kifejlődött RMDSZ ugyanazokon a gyermekbetegségeken esett át, mint az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve a belőle kifejlődött Országos Magyar Párt. Kezdetben még ernyőszervezetként határozta meg önmagát, amelybe a különböző ideológiai alapokon álló platformok (liberális, konzervatív, baloldali stb.) és a civil szervezetek bekapcsolódtak, és a különböző szintű vezetői testületekbe is bekerültek képviselőik. Az RMDSZ értelmiségi holdudvarából egy idő után elég sokan kihátráltak, rálőcsölve a munkát (és a felelősséget) a hivatásos politikusokra. A belső ellenzékből pedig önállósulva immár versenytársként jelentkezett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt, vállalva a különút mindenféle vélt vagy valós kockázatát. Nem kell hivatásos jósnak lenni ahhoz, hogy aggódjunk, nehogy parlamenti képviselet nélkül maradjon a romániai magyarság, vagy ami még rosszabb, valamiféle makaróni pártformáció jelentkezzék és jusson az országházba, mint a Felvidéken. Csak bízni tudunk (kezdő és haladó) politikusaink kollektív bölcsességében: csakugyan összefognak az utolsó pillanatban, és az RMDSZ tapasztalatát a néppártiak lendületével ötvözve sikeresen képviselik a politikai küzdőtéren a hazai magyarság ügyét. Addig is marad nekünk a mindennapi feladat, figyelemmel kísérni a közművelődési eseményeket, beszámolni róluk, ha kell, kezdeményezni vagy átsegíteni a napi megtorpanásokon Zsombolyától Máramarosszigetig, a Szeret mentétől Bukarestig. Sőt a megújult honlapunk segítségével a virtuális térben is ott van a Művelődés fél éves távolságot tartva a hagyományos nyomtatott változat megjelenésétől. A korszerű virtuális olvasókat nyilvántartó rendszer alapján tudjuk, hogy naponta 90 olvasó kattint rá tudósításainkra, cikkeinkre, nemcsak Erdélyből, a Románia valamennyi megyéjében szétszórtan élők, de a Kárpát-medencei érdeklődőkön kívül szerte Európából, sőt az Óperenciás tengeren túlról is. A fordulat óta eltelt huszonkét év után bizakodva várjuk a következő ciklust is. Reméljük, hogy az olvasók kitartanak szívükhöz nőtt lapjuk mellett, s munkatársakban sem lesz hiány. A fiatalabb nemzedék is szeretni fogja, fenntartásában is kiveszi majd a részét. Ennek jegyében ajánljuk a Kedves Olvasó figyelmébe Műhely-összeállításunkat januári lapszámunkban a tudományos ismeretterjesztés, hely- és művelődéstörténet, a kulturális értékfeltárás és -tudatosítás tárgyköréből, így bábáskodva a jövő értelmiség kinevelésében, amiben elsősorban a tanáraikat dicsérjük: András Szabolcs (Gyergyószentmiklós), Deák Ferenc (Kézdivásárhely), Kral Zsuzsa (Margitta), Szász Ágota (Marosvásárhely) és társaik mindennapi munkáját, aminek köszönhetően legutóbb a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának jubileumi, tizedik találkozóján 111 előadásán bizonyított 23 középiskolánk ifjúsága. SZABÓ ZSOLT 3