Művelődés, 2021 (74. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 4. Melléklet - Díjazottak

Kodály-iskola szellemét, Kodály tanár úr szellemi hagyatékának közelségét Er­délyben találtam meg: az éneklés szere­tetét, a tiszta gyerekeket, szülőket, a köz­játékozni szerető gyerekeket (legyenek felsősök vagy gimnazisták), ahol a Ko­dály-muzsika igazmondás a gyerekek szájából, hiszen még tudnak imádkozni, őszintén örülni, őszinte érzéseik vannak, közel vannak a népszokásokhoz, tudják, mi a küzdelem, a kemény sors.” Kodály és Bartók nyomában járva fel­keresték a Felső-Nyárádmente eldugott, apró falvait. A délutáni foglalkozásokon népdalokat tanítottak és tanultak, népi ünnepeket és játékokat elevenítettek föl, kóruséneklést vezettek hangszerjáték­kal, kottaírással és -olvasással egybe­kötve. Mozgó zeneiskolának nevezték el, ebből nőtt ki 2005-ben egy lelkes kórus, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek­kar. A felkészüléseket rendszeres hétközi vagy hétvégi próbákon, illetve a szüni­dei többnapos kórustáborokon tartották, ahol a magyar kultúra tanítására, kéz­művességre és néptáncra is időt szántak. Egyházi ünnepeken, az Éneklő Ifjú­ság kórusfesztiválon, erdélyi, moldvai és magyarországi turnékon is fel­léptek kórusművekkel, Szent Kinga­misztériumjátékkal és Kodály Háry Já­nosával. Így juthattak el Magyarország és Európa különféle helyeire olyan sze­rényebb anyagi körülmények közt élő gyermekek, akiknek ez egyébként nem lehetett volna osztályrésze. Így hangzott el az olaszországi Goriziában, 2011-ben, az 50. Nemzetközi Kórusversenyen Orbán György Gloriája – itt két bronzminősítést és különdíjat is kaptak. Bécsben, a 2012-es Summa Cum Laude Nemzetközi Zenei Fesztiválon első helyezést értek el, miu­tán Kocsár Miklós Salve Regina című szer­zeménye mellett Jacobus Gallus-, Claudio Monte­verdi-, Liszt Ferenc-, Bárdos Lajos-, Bartók Béla- és Kodály Zoltán-művekkel remekeltek. Regensburgban, illetve Wolfenbüttelben, a 2013-as Nemzetkö­zi Gyermekkórus Fesztiválon elénekel­ték Kodály Zoltán Angyalok és pászto­rok című művét; a svájci Neuchatelben, a 2014-es Nemzetközi Kórusversenyen pedig Kocsár Miklós- és Jean-Philippe Rameau-dallamok csendültek fel mű­sorukban, amellyel első díjat szereztek. 2015 karácsonyán, Brüsszelben Benjamin Britten Karácsonyi énekeiből adtak elő, majd ugyanebben az évben, a bécsi Sum­ma Cum Laude Fesztiválon ismét első he­lyezést szereztek. Meghívást kaptak 2019-ben Loretóba, a Nemzetközi Egyházzenei Fesztiválra, ahol Claudio Monteverdi és Felix Mendelssohn mellett Kodály Zoltán fiatalkori Ave Mariája is felcsendülhetett a Szűzanya háza ereklyéjének közelében. Csíksomlyón a budapesti Nemzeti Szín­ház által előadott Csíksomlyói passióban is szerepet kaptak 2018-ban, majd egy évvel később, a 2019-es pápalátogatás szentmiséjén is. Méltán kaptak Magyar Örökség díjat még 2015-ben. Ma már van saját próbatermük, ami a nővér és munkatársa sokéves erőfe­szítéseinek gyümölcse: egy erdélyi Tün­dérkert központ, a szovátai Marianum Ház, amelyben a Kodály Zoltán Nép­főiskola működik. Ennek avatóján, 2016 pünkösdjén elénekelték Kodály Zoltán Pünkösdölő című művét. A ház anyagi fedezetét, valamint egész missziós tevé­kenységük pénzügyi hátterét Nagy Éva teremti meg: ő foglalkozik a pályázatok­kal, a szponzorokkal, az elszámoltatá­sokkal, az önkéntesek összeszervezésé­vel, emellett pedig az alkalmazottakra is odafigyel. Elismerések és küzdelmek közepette működik tehát zenei misszi­ójuk Szovátán és a környező falvakban. A kóruspróbákat kezdettől fogva közö­sen tartják Czakó Gabriellával, egymást támogatva, kiegészítve, megbecsülve és szeretve; miközben fejlesztik, ösztöndí­jakkal is segítik a falusi gyermekeket, illetve családokat – tizenhét éve immár. Jelenleg négy kórusuk és egy kórusmű­helyük van. Tündérkertek oázisait ál­modták és valósítják meg a Boldogasz­szony Iskolanővérek nagylelkűségével. Nagy Éva Vera – számomra Vera nővér – karvezetőként és nevelőként is vissza­fogott, szelíd, méltóságteljes, barátságos, önmagától és a kórustagoktól igényes munkát elváró egyéniség. Erősen elköte­lezett a Kárpát-medencei magyarság ne­velésében és kultúrájának ápolásában. Amit Mikecs László Nagy István kiváló kórusáról írt 1944-ben, az érvényes a Ma­rosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjú­sági Karra is: „Sugárzó arcú fiatalok, aki­ket egy szeretett, szuggesztív ember úgy igazgat, mint egy drága, finom műszert.” (Elhangzott 2021. április 10-én a kolozs­vári alsóvárosi református templomban, az EMKE díjátadó ünnepségén.) Nagy Éva Vera Életműdíjak Bágyoni SzAbó István költő, író ré­szére – munkássága elismeréseként, különösen az otthonhoz, szülőföldhöz kötődés érzékletes szemléltetéséért. Bodor Ádám írónak – munkássá­ga elismeréseként, különösképpen az Utunkban közölt, romániai hétközna­pokat rögzítő rövidpróza-sorozatáért, valamint a rendszerváltást megjelenítő regénysorozatáért. Lursnay árpád művelődésszervező, tanár, újságíró részére – közművelődési tevékenységéért, a Dsida-, a Páskándi- és a Jakabffy-kutatások ösztönzésében végzett munkájáért, valamint Kölcsey Ferenc emlékezetének ápolásáért. Mecénás oklevelek dr. mAgyary Előd fogorvos–tanácsos­nak, a marosvásárhelyi magyar közös­ségi és közművelődési élet támogatása érdekében kifejtett tevékenységének el­ismeréséül. Jusz Sándor vállalkozónak, a maros­vásárhelyi magyar közművelődési élet támogatása érdekében kifejtett tevé­kenységének elismeréséül. EMKE • Életműdíjak, Mecénás oklevelek 12 • www.muvelodes.net

Next