Művelt Nép, 1955 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-09 / 2. szám
A FRANCIA FELVILÁGOSODÁS — Válogatás Diderot és az enciklopédisták műveiből — A francia forradalmat előkészítő nagy évszázad legragyogóbb írói, legjobb tudósai, legmerészebb gondolkodói mind kapcsolatban voltak valamilyen módon a kor monumentális szellemi alkotásával, az Enciklopédiával. Ha nem is vették ki részüket egyenlő mértékben ebből a nagyszabású kollektív erőfeszítésből, ha akadtak köztük olyanok, akik — mint Montesquieu vagy a természettudós Buffon — nem is nagyon írtak ebbe a forradalmi lexikonba, vagy olyanok, akik — mint Rousseau — szembefordultak némely encyclopédistáikkal és az Enciklopédiában hirdetett bizonyos elvekkel, azért lényegében valamennyien enciklopédisták ők is. A francia XVIII. század minden jelentős teljesítménye e hatalmas mű szellemében fogant, jóllehet nem mindebben látott napvilágot. Egy antológia tehát, amely az enciklopédistákból — az elnevezést egészen, tágan értelmezve — válogat, arra vállalkozik, hogy a nagy évszázad lényegét villantja meg a mégoly töredékes szemelvények fényeinél is, s az élvezetes, hasznos és lelkesítő olvasmány ígéretével biztatja az olvasót. Magának az Enciklopédiának a története hősi küzdelem: néhány tucatnyi neves és névtelen író, szakember, tudós arra szánja el magát, hogy a középkori hiedelmek, a hivatalos állam és egyház támogatta politikai és vallási nézetek ellenében összefoglalja a tudomány és az új, az egyházi béklyóktól megszabadult filozófia eredményeit, felsorakoztatja az ember fizikai és szellemi ügyességének nagyszerű dokumentumait, feltárja a természet igazi arcát. Az emberi szellem alkotásainak »tárgyilagos«, lexikonszerű bemutatása magában is óriási jelentőségű lett volna. De az enciklopédisták nem elégedtek meg ennyivel. Vezérük méltán tiltakozott a kiadói önkény és gyávaság ellen, amely a nagy mű utolsó tíz kötetét erre a lexikon-színvonalra szállította alá, s büszkén vághatta a könyvárus szemébe: »amit e műben kerestek s ezután is keresni fognak, az az ön dolgozói egynéhányának merész és határozott filozófiája.« Diderot jól tudta, hogy munkatársait nem jellemzi a világnézet egysége. Azért beszél csak néhányukról mint a merész és határozott — azaz következetesen materialista — filozófia képviselőiről. Abban azonban valamennyien megegyeztek, hogy az ósdi nézeteket elutasították s több-kevesebb tudatossággal a régi világ megdöntésére vállalkoztak. Olyan időpontban léptek föl, amelyben a feudás és egyházi reakció utolsó támadásra lendült a hatalmát fenyegető új erők ellen s késznek mutatkozott a legradikálisabb leszámolásra is. Az Enciklopédia köteteit kiszolgáltatták a teológusok cenzúrájának, elkobozták, betiltották, a munkatársakat üldözték, a jezsuiták és janzenisták egymásra találtak az Enciklopédia elleni dühöngésükben. D’Alembert sikerült megtántorítani, a vállalkozást illegalitásba szorítani, még Voltaire is, aki pedig nem ijedt meg a saját árnyékétól, azt javasolta Diderot-nak, hogy folytassa külföldön a nagy mű kiadását. Diderot azonban, aki ezzel az elvi szilárdsággal, elszántsággal és győzelmi hittel odaillett volna egy valóságos hadsereg élére is, nem ismert meghátrálást. »Jelszavunk: nincs kegyelem a barbároknak, a fanatikusoknak, a tudatlanoknak, az őrülteiknek, a gonoszoknak és a zsarnokoknak ... Végre is mért hívnak filozófusnak? Micsoda csak a hazugságnak lesznek vértanúi s az igazságot csak gyávák hirdetnék? ... Nem elég, hogy ... többet tudunknáluk, meg is kell nekik mutatnunk, hogy mi jobbak vagyunk, mint ők s hogy a filozófia több embert tesz valóban jóvá, mint akár az elégséges, akár a hathatós kegyelem.« Diderot élete javát, férfikora két évtizedét szentelte az Enciklopédiának, nagyon érthető hát, ha az enciklopédistákat bemutató antológia szerkesztője kiemelkedő helyet biztosít neki a gyűjteményben. Az ő neve úgyis ott ragyog e gazdag csillagzatú égbolt legtündöklőbb fényei, Voltaire és Rousseau mellett — ám ha az Enciklopédiáról van szó, senki sem előzheti meg Diderot-t. Az antológia szerkesztője, Gyergyai Albert, kitűnő munkát végzett a válogatással. Diderot műveiből néhány évvel ezelőtt már megjelent egy jó szemelvényes gyűjtemény, sőt már korábban, a század elején is összeállított két kötetre való Diderot-anyagot Alexander Bernet. Gyergyai szemmel láthatólag kerülni kívánta az ismétléseket, s a magyar olvasó úgy nyúlhat válogatásához, mint amely túlnyomólag »újat« tartalmaz. Fokozottan áll ez a »»kisebb« enciklopédistákra — Condillac, Helvétius, Holbach stb. —, akiknek írásai nálunk alig ismertek, s akiktől igen szép és jellemző szemelvényeket talál az olvasó ebben a gyűjteményben. Vitatkozni leginkább a Voltaire- és Rousseau-anyag soványságával lehet — de valamiről, úgy látszik, le kellett mondani. Az antológia nem egy ponton további feladatokra figyelmezteti könyvkiadásunkat. Diderot híres dialógusa, a »Rameau unokaöccse«, teljes egészében csak a nehezen hozzáférhető Alexander-féle gyűjteményben olvasható magyarul, Gyergyai kénytelen volt szemelvényes közléssel beérni. Nem kétséges, hogy ennek a kis remekműnek lenne olvasóközönsége és sikere, ha önállóan megjelenhetnék. S némi szégyenkezéssel kell elkönyvelnünk azt is, hogy Rousseau »UJ Héloise«-ának, a romantikus regény ősének, máig sincs méltó magyar fordítása. Pedig a Gyergyai közölte részét is azt bizonyítja, hogy ebben a műben több az időtálló, a mai emberhez szóló, a modern értelemben vett regényszerű, mint német irodalomtörténetek fanyar nyilatkozataiból sejthetnék. Az antológia egyébként öszszeállítójának gazdag és alapos ismereteiről, finom irodalmi ízléséről tanúskodik, s ez persze, Gyergyai Albert munkásságát ismerve, nem ír meglepetés. Gyergyaiban sok van a XVII. századi »fiozófus«-ból, az enciklopédistából. Kiváló tudósa szakmájának, az irodalomnak, egyben nagy művésze a stílusnak is — a kettő sajnos nagyon sokszor nem jár együtt, bármennyire logikus is köztük a kapcsolat. Bevezető tanulmányai, amelyek a kötet elég jelentős részét teszik, nagyszerű példái annak, hogyan kell Irodalomtörténeti ismereteket közölni szépírói igénnyel. S régebbi írásaihoz képest örvendetes, nagy többlete ezeknek a tanulmányoknak a marxista személet biztonsága, lényegbehatoló és árnyalatokat megmutató ereje, a haladó világnézetnek az a szilárdsága, amely immár újabb rokonvonás közte s az enciklopédisták legjobbjai között. Ha hozzávesszük mindehhez, hogy a fordítások túlnyomó része is Gyergyai munkája — s hogy fordítótársa, Számi Nándor, jól kiállja az igényes verseny próbáját —, nem szükséges tovább bizonygatnunk, hogy ez az antológia minden olvasójának igaz okulást és magasrendű irodalmi élvezetet fog szerezni. (Művelt Nép Könyvkiadó.) Kéry László Diderot arcképe. Van Leo festménye 1787-MI Papírgyártás. Metszet az Enciklopédiából A DENEVÉR az Operaházban. Orosz Júlia, Gencsi Sári is Fekete Pál (Várkonyi L. I*XIV.) A HÉT HANGVERSENYEI Az Állami Hangversenyzenekar decemberi végi koncertjén Ferencsik János vezényletével bemutató előadásként hallottuk Eugen Suchen szlo- vák zeneszerző »Metamorfózisok« című zenekari művét. A szerző — aki a szlovák komponisták legjelesebbje — ebben a műben az 1933—1945 közti évek képét festette meg, felhasználva a darabban korábbi kompozícióinak egyes dallamait. (Innen a mű címe.) Az 1952-ben írt szvit, sajnos nem képviseli kellő módon sem Suchon, sem a mai szlovák zene alkotásait. Kifejezőeszközei sablonosak, túlnyomórészt nem a szimfonikus muzsika, hanem a filmzene eszközeit használja. Az első két tétel — szép lírájával, illetve élénk fogatójával — még leköti a hallgatót, de a továbbiak egyre veszítenek érdekességükből és értékükből. A hangverseny eseménye Brahms hegedűversenyének szép előadása volt, a fiatal Kovács Dénes tolmácsolásában. A nagy sikert kiváltó előadásiban főleg a II. és III. tétel sikerült kitűnően. Kellő belső érés után Kovács Dénesből nagy hegedűs válhat, a mesterségbeli adottságok már rendelkezésére állanak! Bach III. Brandenburgi Versenyének kissé érdektelen tolmácsolása és Richard Strauss »»Don Juan«-jának kiváló előadása fejezte be a műsort. Garay György hegedűestje igen szép élményt nyújtott a közönségnek. Kiváló hegedűművészünk ismét tanúbizonyságot tett kivételes képességeiről. Bach Chaconne-jáinak tolmácsolása volt az est fénypontja. Tökéletesen tiszta hangzás, minden felesleges romantikus sallangtól mentes felfogás, a technikai tudás és a természetes zeneiség teljes egysége jellemezték ezt a teljesítményt. Örültünk Bartók sajnálatosan ritkán hallható II. rapszódiája és a Paganiniverseny mesteri tolmácsolásának is. A műsor második részének összeállítása azonban nem volt szerencsés, igen dicséretes, hogy Garay magyar művek sorozatát mutatta be, de túl sok volt a verbunkos-stílusú szám. Bartók rapszódiája mellett Weiner, Kákai és Farkas azonos jellegű művei kissé egyhangúvá tették a műsornak ezt a részét. A hangverseny nagy sikerének méltó részese volt a zongorakísérő Hajdú István, zongorajátéka különösen a Bartók-rapszódia mesterien összecsendülő előadásában érvényesült stílusosan. Várnai Péter (JérayTibor:Hôtel de l’écu Előző könyvében a harcoló Korea és az új Kína földrajzilag messzi tájait, fizikailag távoli embereit hozta még közelebb a mai olvasóhoz Méray Tibor; a »»Fehér folyam« történetei távol-keleti útján születtek, azon a világrészen, ahol akkor a megszokottnál erősebben dolgozott a történelem. Új könyve — mely Méray egyik legszebb írásának, a »»Hôtel de l’Ecu«-nek címet viseli — Svájcról szól; olyan időszakban írta e történeteket, amikor Génfben lehetett a történelem-formálás hiteles szemtanúja. Ezek a tárca-riportok, útijegyzetek nem az akkori, fontos tárgyalásokról szólnak, de a történetekben ott érezzük a történelmi levegőt. Svájci elbeszélések ezek, de bennük van egy kicsit napjaink Európája is, a különböző emberek sorsának, jellemének, élményeinek ábrázolásában. S éppen ezért is élőek, időszerűek e kötet írásai a napi események távlatában. Nemcsak egy szemtanú hiteles jegyzetei, útleírásai, találkozásainak megörökítése, hanem egy pártos író-újságíró (vajon, hol van a két hivatás közt a határ?) humanista állásfoglalása, figyelmeztető szava is e néhány történet — az európai kultúra, az emberiség jövője érdekében. író és újságíró művének értékét egyebek között az dönti el, mennyire marad élő a mondanivalója; néhány hónap nem nagy idő — az európai történelem mégis sokat fordult azóta. Méray könyvéből nem érezni egy régebbi esemény elavultságát, hanem mai frisseségét, a mai Európát, embereket, akik jellemzik társadalmi rendszerüket, melyben élnek, akiknek szavai egyénített és tipikus gondolatokat mondanak ki, a ma legégetőbb problémáiról. Pártos, humanista állásfoglalás ez — Méray Tibornak rokonszenves a svájci cukrászda siváréletű kisasszonya, az olasz munkás, aki énekel, a fekete belsinzonai lány, akinek szépsége gazdag, derotikus se szegény. Méray szereti a hétköznapi embereket — ahogyan utóbb írta, emlékezetes budapesti cikkében: aszürke embereket , akiknek felfogása, életformája, körülményeik tán különbözőek, de Genfben és Locarnóban épp úgy irtóznak a háborútól, mint Budapesten, vagy Mátrafüreden. A Thyssenek háborúit és a Mocsári Spack Kázmérok (utóbbi a »Werbőczy törvényt ül« című elbeszélés nyugatra menekült fasiszta képviselője) vicsorgó törekvéseit gyűlölik ezek az emberek — köszönik, nem kérnek belőlük. Méray szereti, becsüli az idegen ország tájait, műemlékeit, művészi értékeit éppenúgy, mint az egyszerű embereket — éppen ezek védelmében emel szót ez a kis kötet is — az európai kultúra, az emberi civilizáció védelmében. E szép, emberi gondolatokat művészi hitelességgel mondja ki az író-szemtanú; olyan nemes hagyományú újságírói műfajt támaszt fel, amelyet érdemes tovább ápolni: a novellisztikus, spublicisztikai elemekkel telített szubjektív írást, amelyhez a »»tárca« elnevezés áll a legközelebb. Az újságírói megfigyelés, és az írói alkotási módszer egysége ez. S e szép, humanista írások újra meggyőzően tanúsítják a régen érvényes tételt: a jó újságírás — újságirodalom. Amikor ezek az írások újságban megjelentek, újságcikkek voltak, de mert maradandóak: igazi, 16 irodalom. (a. i.) Egymillió hallgató Mire készül az ország legnagyobb színháza ? (A Rádió Színház tervei az új évben) A Magyar Rádiónak ez idő szerint 1.213.000 előfizetője van. Egy-egy színielőadást tehát átlag egymillió ember hallgat. Egymillió főnyi közönség egyetlen színházi estén! Ez a népszerűség nagy feladatot ró mindazokra, akik az ország legnagyobb színházának műsorát összeállítják. A minap készültek el az új esztendő tervei. Cser és Miklós, a rádió dramaturgia vezetője mondja: — A Rádió Világszínháza című ciklusunkban továbbra is a világ drámairodalmának keveset játszott remekműveivel ismertetjük meg hallgatóinkat, jórészt új fordításokban. Calderon, Racine, Corneille, Moliére, Beaumarchais, Lessing, Schiller szólal meg a rádióban ... Hazai klasszikusainkkal bővíti ki ezt a műsort a Magyar Játékszín. Mikrofon elé hozzuk a »Bánk bán«-t, a »Csongor és Tünde«-t és Szigligeti: »Fenn az ernyő, nincsen kas« című vígjátékot. — Új sorozatok? — A dramaturgia munkaközössége felszabadulásunk tizedik évfordulójára ajánlotta fel a Mai Írók Rádiószínháza sorozat összeállítását, melynek keretében tíz rádiójáték bemutatóját tervezi. Szerzők: Szabó Pál, Hubay Miklós, Sőtér István, Háy Gyula, Fodor József, Tamási Áron, Veres Péter, Rideg Sándor, Vajda István és Sarkadi Imre. — Külföldi darabok bemutatód? Szovjet bemutató: Trenyov »Két asszony szerelme«. A román Aurel Baranga »Kergebirka« című szatírája az újítások körüli bürokráciát leplezi le. Előadjuk Sartrenak az idősebb Dumas színművéből készült »Kean« című drámáját. Egyfelvonásos darabok egészítik ki a sorozatot, melyekben a mai élet problémáit szólaltatjuk meg. A hallgatóság nagy része, úgy tudjuk, főleg a zenés darabokat kedven. Mit tervez a rádió ezen a téren? — Az Operettek, Daljátékok című sorozatban legérdekesebbnek feltétlenül a »Háry János« ígérkezik. Jankovich Ferenc új szövegkönyvet írt , és új Kodály-zeneszámlák kerülnek a darabba. A bemutatót alkotmányunk ünnepére tervezzük. Április negyedikére tervezzük Sárközi—Hárs »Ének a szabadságról« című daljátékát. Témája egy munkáskórus élete a negyvenes években. Kemény Egon és Ignácz Rózsa daljátéka. Hatvani diákjai, a XVII. század híres magyar tudósának környezetében játszódik. — Mindez természetesen nem nyújtja teljes képét a jövő évi munkának. A Rádiószínház ebben az esztendőben 132 műsoridőt szolgáltat. Ebből színházi közvetítés 48, bemutató 42, ismétlés 42. Ezt az arányt természetesen szeretnénk a bemutatók javára megváltoztatni. R. Gy. I. A Színház és Filmművészeti Főiskola alapításának 90. évfordulója A Színház és Filmművészeti Főiskola hajdani és jelenlegi növendékei kedves ünnepségen emlékeztek meg a főiskola fennállásának kilencvenedik évfordulójáról. Simon Zsuzsa főigazgató ünnepi beszédben emlékezésleg a főiskola hősi múltjáról és egykori nagy színésztanárairól. Non György miniszterhelyettes üdvözlőbeszéde és Nagy Adorjánnak, a főiskola legöregebb színésztanárának visszaemlékezése után a részvevők megilletődött csendben hallgatták Ódry Árpád, Csortos Gyula, Bajor Gizi, Rátkai Márton és Somlay Arthur hangját gramofonlemezről. Az ünnepély legderűsebb eseménye volt az egykori »tanodai növendék«, Rajnay Gábor visszaemlékezése: hogyan lett színész ezelőtt ötven esztendővel.