Művelt Nép, 1955 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1955-06-26 / 26. szám

»ELÖLJÁRUNK A HARC­BAN ...« — felment a füg­­­göny, s a színpadról felhang­zottak a DISZ budapesti együt­tesének impozáns kórusában az első szám hangjai, a néző­tér felizzott és ez a lelkes han­gulat megmaradt végig, lent is, a közönségben, s fent is, a színpadon. Éreztük, hogy igen, a mi fiatalságunk méltó örököse és folytatója annak a forradalmi ifjúságnak, ame­lyiknek indulója volt ez az ének. A mi fiatalságunk is elöl jár a harcban, megmu­tatta ezt a DISZ II. kongresz­­szusa is, amelynek tiszteletére rendezték tavaszi kulturális seregszemlénk országos be­mutatóját az Erkel Színház­ban. S hogy ez nem könnyen mondott szó, mutatják a tet­tek: fiataljaink nagyszerű eredményei a munkában, a ter­melésben, és íme: a kultúrá­ban is. Győzelmi ünnep volt ez az este: a művészeteket is meg­hódította már ifjúságunk. Mert hiszen az itt szereplő csoportok mögött ott volt valamennyi, a seregszemlén részt vett sok east csoport, sok tízezer ének­lő, táncoló fiatal, ők is hite­lesítették ezt a győzelmet. S amikor a DISZ budapesti együttesének úttörő-kórusa Babadzsanján »■Rajta ifjúság!­» című művét énekelte, tisztán csengő gyermeki hangon, s olyan áhítattal, ahogyan csak a gyermekek tudnak énekelni, — meghallottan gondoltam ar­ra, hogy az én fiam, ha egy ki­csit nagyobb lesz, szintén éne­kel majd a kórusban. »Védd a békét, ifjúság! — ezt már együtt énekelte az úttörő- és az ifjúsági kórus. Tíz-tizen­­két év korkülönbség is volt a legelső és a leghátsó sorok között, a csengő gyermekhang és a zengő férfihang mégis egyet mondott, egyforma lelke­sedéssel, ugyanazzal a szívvel. így kezdődött Megragadott, felemelt már az első perctől kezdve a bemutató, s ha itt­­ott akadt is valami, amit az árgus szemekkel figyelő kriti­kus hibáztathatott volna, ez el­enyésző és lényegtelen volt. Azután a kalocsai úttörők jöt­tek, énekkel, játékkal, tánc­cal. Amit csináltak, igazi, őszinte, gyermeki művészet volt, igazi tánc, igazi játék. A kórusok közül a legmélyreha­tóbb élményt a Vendel utcai tanítónőképző Kodály Zoltán­­énekkara nyújtotta. Andor Ilona vezénylésével­ Bartók »Cipősütés­»-ét, Kodály »Len­­gyel László»-ját énekelték tiszta, művészi tolmácsolás­ban. Sajnálom, hogy ettől a kitűnő énekkartól csupán két számot hallhattunk. Sok vád hangzott el, nem is olyan régen, hogy egyetemis­táink, kiváltképp a Műszaki Egyetem hallgatói, mennyire nem kedvelik a művészeteket. Messzehangzó választ adott ezekre a vádakra a Budapesti Műszaki Egyetem nagyszerű énekkara. Három számuk köz­vetlen előadása, kidolgozott, szép éneklésük reménységet nyújt arra, hogy a jövendő műszaki szakemberei mégis­csak teljes emberek lesznek, ment lám, nem »tantárgyuk« ugyan, mégis otthon vannak a zeneművészetben. Így kell ezt csinálni, egyetemista elv­­társak, mindenütt! A honvédség fejlődő kultu­rális életéről, egyre javuló művészi munkájáról a Kilián György repülőtiszti iskola énekkara tett bizonyságot. Ez­zel a választással mégsem le­het teljesen egyetérteni: sok kiváló katonakórust hallottam, s főleg tánccsoportot láttam, bővebb választékot vártam volna a seregszemlén is. A DISZ IFJÚSÁGI NÉPI ZENEKARA két csárdást, rá­­adásképpen cigánytáncokat adott elő. Nagyon jó ez az együttes, tisztán, egyszerűen zenélnek, előadásuk fegyel­mezett, mégis közvetlen, s mél­tán nagysikerű. Kár őket is »rajkó-zenekarnak« nevezni (a műsorban is így szerettet­nek), rossz íze van ennek a szónak, ők többek, jobbak a régi idők rajkó-zenekaránál. A DISZ harmónika-zenekara fejlett technikájú, virtuóz együttes. Három számuk köny­­nyed, vidám szórakozást nyúj­tott. Úgy tűnt, mintha egyet­len hatalmas harmónikán maga Jáhn Antal, az együttes vezetője játszott volna. A sok művészeti ág között, amelyekben ezen a seregszem­lén csatát nyertek ifjaink, ta­lán leginkább a tánc az ifjú­ság művészete. Erő, ügyesség kell hozzá, s nem akármilyen lányok és legények! A kalocsai úttörők nagyhatású produkció­ján kívül még négy tánccso­portot láthattunk. A diósgyőri együttes három bodrogközi csárdást táncolt. Öröm volt nézni ezt az ifjúmunkás-együt­test: a táncosok mozgása tisz­ta, ízes és magyar. A koreográ­fiát Böröcz József tervezte; nem feldolgozta, hanem újra­­költötte a bodrogközi táncokat, ezért olyan ez a tánc, mint egy szép lírai vers a tánc örö­méről, szépségéről. A Debre­ceni Népi Együttes hortobágyi pásztorképe azt a Hortobágyot hozta elénk, amelyiket úgy szeretünk: nem az idegenfor­galom egykori álromantikáját, hanem pásztoraink igaz életét, s művészetét, már-már elfele­dett, nagyszerű táncait. Tűzzel, átéléssel, tökéletes hűséggel táncoltak a debreceni fiatalok. Sallangmentes, egyszerű stí­lusuk az egykori pásztortán­cosokéra hasonlít. Virtuóz bot­technika jellemezte az elő­adást. Táncok és táncos játé­kok váltogatták egymást, nem lehetett megunni őket Nem hallgathatjuk el viszont, hogy ez a szám énekkarral együtt válhatott volna igazán teljessé. De nem volt keret, hogy együtt szerepelhessen az énekkar és a tánccsoport: ez a szűkkeblű­­ség gyengítette a produkció hatását. Szlovák fonót táncolt a bé­késcsabai DISZ Balassi-tánc­­csoportja. Csupa elevenség ez a szám: játék elejétől végig, s hallatlan derűt, vidámságot áraszt magából. A közönség szívébe férkőzött ez az együt­tes is, de nemcsak olyan ked­vesek ők, mint a fiatalok ál­talában, hanem olyan szertele­nek is. Úgy tűnik, mintha egy­­szuszra akartak volna mindent elmondani, szándékosan ki­mutatni, hogy lám, mi még ezt is tudjuk. A műsor méltó befejezése volt a DISZ Budapesti Együt­tesének száma, az »Emlékezés a bukaresti VIT»-re. Kápráza­tos, látványos forgatagban ele­venítette fel a legutóbbi feszti­vált, a népek, az ifjúság őszinte barátságának állítva szép em­léket Még azok is, akik nem voltak Bukarestben, elmond­hatják, hogy igen, ilyen lehe­tett az ifjúság legutóbbi nem­zetközi találkozója. Hazafelé menet jó volt el­gondolni, hogy mekkora utat tettünk meg az ifjúsági sereg­szemle országos bemutatójáig. Csak most elégedetten meg ne álljunk! Alaposan fel kell mér­nünk: »Hogyan megyen az út még tovább!« László Bencsik Sándor Egy hatalmas életmű tanulságai Csók István jubileumi kiállítása a Műcsarnokban CSÓK ISTVÁN, a mi legnagyobb eleven hagyományunk, örökhagyónk, aki művésze­tével acélnál szilárdabb hidat vert a tegnap és a ma közé, vagy inkább, igen erős szemet kovácsolt abba a nagyszerű láncba, amit a magyar művészet megszakítatlan konti­nuitásának nevezünk. Erről győz meg a Mű­csarnok kiállítása, amely a nagy mester több mint hét évtizedes művészi munkásságát mu­tatja be. A művészet értéke azon mérődik, hogyan állja a múló időt, milyen mértékben éli túl a maga alapját, mennyire képes szervesen illeszkedni az új felépítménybe. Az új, szocia­lista kultúra nem a semmiből teremtődik, csak úgy létezhet, ha magáévá teszi és tovább viszi a megelőző kultúrák legjobb, leghala­dóbb értékeit. Csók István művészetének konstans vo­nása, tehát az, ami a mai és további generá­ciók számára egyforma erővel szólaló: az em­ber és a természet, vagyis az élet lángoló szeretete és tisztelete árad műveiből s az a bátor és fáradhatatlan újítókedv, amely­­lyel formavilágát építette s amely mindig a realizmus talaján állva, mindig korszerű volt és maradt. Ami pedig korszerű, vagyis az adott kornak hű tükrözése, az biztos, hogy tartós, maradandó. Az ifjú Csók István tanulmányait igen ala­pos komolysággal végezte Pesten, München­ben és Párizsban. A hazai és német akadé­miákon megtanulta mindazt, ami a mester­ségbeli biztonsághoz szükséges és erre a szi­lárd alapra építette tovább Párizsban egyre emelkedő tudását. München és Párizs a mű­vészet Mekkája volt akkoriban, és mert Csók István mindenütt tehetséggel és fegyelem­mel végezte munkáját, 25—26 éves korában eljuthatott olyan eredményekhez, mint ami­lyenek az Ezt tegyétek az én emlékezetemre, a Szénagyűjtők és az Árvák, korai életképeinek már klasszikussá vált darabjai. A külföldi vá­rosokban még intenzívebbé mélyült hazasze­retete, amelyben bennfoglaltatott a szülői ház, a szülőföld egésze és a rajta dolgozó nép, a pusztaegresi, sárközi vagy mohácsi parasz­tok. Minden nyáron hazatért és megtelítő­dött új, meg új élményekkel. Témában oly gazdag művészetét formában is hihetetlen változatosság jellemzi, festői nyelve állan­dóan formálódott, alakult. A korai életképek ezüstös­ rajzosságát felváltja egy teltebb zen­gésű színesség. Az 1902-ben készült öcsényi keresztelő­n színei már parázslani kezdenek, hogy az egy évvel későbbi Teknővájó cigá­nyok című plain-air kompozíción nagy erő­vel fellángoljanak. Kolorit­ja egy­re gazda­gabb s a sokác és sárközi asszonyok ruháinak tüzes színei belopóznak akt-kompozícióiba és portréiba is. A népművészet tehát közvetlen erővel hatott Csók István művészetére, és a Tulipános láda, mint a párizsi korszak záró akkordja, egyben nyitánya a következő, nagyszerű periódusnak, a lírai Züzü-sorozat­­nak, a pompás, gyakran drámai erejű Bala­toni sorozatnak és a dús színességű virág­csendéleteknek. ÉLETÖRÖM, a valóság szépségének szere­tete, vérbő, egészséges erotika csendül a képekből és a nézőt átjárja Csók István op­timizmusa. Az élet nagyon szép — hirdetik a képek —, a templomos fehér lányok épp úgy, mint a fehérbőrű szép asszonyok, az ezerarcú nagy tó épp úgy, mint a messze­­futó szántóföldek, a virágok csakúgy, mint a jóltartott férfiak. Olyan festő Csók István, aki világéletében a bőséget, egészséget, vi­dámságot kedvelte, és ezt művei hiánytala­nul tolmácsolják. Mindössze négy olyan kom­pozíciót festett, amelyeknek nem az eleven valóság adott indítékot, hanem történeti, népmondai, vagy vallásfilozófiai ösztönzé­­sűek. Ezek, mint a Báthori Erzsébet, a Nir­vána, vagy a Gellérthegyi Boszorkánytánc, bizonyos misztikus vonásokat mutatnak, de ezek a maguk korának irracionalista szem­léletéből szivárogtak Csók István kifinomul­tan is földszagú művészetébe. Egész életműve himnusz az élethez, mert — az ő szavai szerint — mindig azt festette ami a legjobban megragadta az életből. Hosszú élete alatt sokféle eszmei és művészi áramlat gyürkőzött, de magyarságát és em­berségét ki nem kezdhette semmi. Művészi szabadságából soha nem engedett, még eg­zisztenciális veszélyeztetettség árán sem. De művészi szabadsága soha nem jelentett el­fordulást a valóságtól, ellenkezőleg, nem hagyta magát berántani a kiagyalt, fasiszta kultúrpolitikába. Megkereste a valóságban mindazt, ami szép, ami örömet keltő és mű­vészetének szuggesztivitásával tárta az em­berek elé. Az otthon szépsége, a családi élet boldogsága, a hazai tájak és emberek nagy­­szerűsége elragadtatta és így adta tovább műveiben. Csók István életművének lelkesítő szép­sége számtalan tanulságot nyújt. Ha csak az alapos, megbízható felkészültséget, a festői kifejezés gazdagságát, témabőségét, az élet­tel való eleven kapcsolatát s az ebből fakadó költői realizmusát tekintjük, máris nagy­­nagy ajándékot kaptunk. A legnagyobb tanul­ság azonban a mai művésznemzedék számára az, hogy bármilyen témához nyúlt és bár­milyen festői formában adta elő, nincs egyet­len képe sem, amit ne forrósítani át belső meggyőződésének heve. A mindenkor magas hőfokú humanitás, mint legtisztább tartalom az, ami e műveket felejthetetlenné teszi a néző számára és kiiktathatatlan, nagyon ér­tékes részévé a magyar művészetnek. ÉPPEN NYOLCVAN ÉVES Volt felszaba­dulásunk idején Csók István és jobban meg­értette, mint sok fiatal, mi a feladata az új helyzetben. Ennek a feladatnak nagy mű­vészhez és nagy emberhez méltóan tett ele­get, amikor részt vállalt a békeharcból. Tu­datos állásfoglalását tükröző műve az 1951- ben készült Háború és Béke című hármas kompozíció, ahol vádoló élességgel állítja szembe a békés munka és pihenés szépségét a pusztulással, a háborús dúlással. Híven ön­magához, következetesen egész hatalmas, élet­igenlő művészetéhez, áll a béketábor leg­jobb művészei között és ezzel is messzevilágító példát nyújt. Az alkotásaiban újjászületett dolgozó ma­gyar nép igaz szeretettel köszönti jubileumi kiállítása alkalmával a nagy alkotót és erőt, egészséget kíván a kilencven éves Csók Ist­vánnak. Oelmacher Anna A kalocsai tanítóképző gyakorlóiskolája úttörő tánccsoportjának tagjai a nézőtéren Az ifjúsági kulturális seregszemlén a DISZ budapesti együttesének tánckara előadja az »Emlékezés a bukaresti VIT-re« című táncjelenetet (MF — Bartal Ferenc felv.) Szénagyűjtők

Next